„Megháborodott” (Mk 3, 20-21)
„Amikor hazament, ismét nagy tömeg gyűlt össze, úgyhogy még evésre sem maradt idejük. Amikor övéi ezt meghallották, mentek, hogy megfogják, mert azt mondták, hogy megzavarodott.” (Mk 3, 20-21)
Pedig milyen rendes ember volt! – szoktuk mondani…
Jézus igazán nagyon rendes ember volt, a családja is büszke lehetett rá. Az egész rokonsága és nemzetsége – az pedig nem kevés ember -, úgy tudta róla, hogy csendes, istenfélő ember, aki jól végzi a munkáját. Nem tartozott ugyan nemzetsége előkelőihez, a tanult és okos elöljárókhoz sem, de azért jó szakember volt. Bárki elfogadta volna vejének – már ha kellő gazdasági háttérrel is rendelkezett – és a lányos anyukák biztos számon tartották, mint lehetséges jelöltet.
Hanem egyszer híre ment, hogy ez a Jézus megzavarodott, más fordítás szerint egyenesen megháborodott. Otthagyta a munkáját, össze-vissza mászkál, prófétának – és még ki tudja minek! - hirdeti magát, ráadásul mindenféle jöttment emberrel él együtt. Van azok között halász, rosszhírű lázadozó ember, ráadásul nyilvános bűnös, vámos meg rosszéletű asszony. (Egyáltalán: mit csinálnak ezek együtt?) Aztán nyilvánosan prédikál, mintha valaki lenne, előtte meg a földön fetrengenek az emberek.
Most mi legyen? Ha odamegyünk, még azt hiszik, hogy mi is egyetértünk ezzel. Épp elég nekünk, amit mondanak róla, ebből is véleményt tudunk alkotni… Nagyon kínos – mit gondolnak most rólunk az emberek?
Azoknál az embereknél, akiknél a jó hírnév, az önbecsülés, a „méltóságteljes élet” – röviden: az önigazult, önző élet – fontos, így reagálnak. Nem szeretik a „fekete bárányokat” a családban, nem szívesen mutatkoznak velük az utcán. Zavarba jönnek a koldusok közelségétől, elhúzódnak a „nagyhangú embertől”. Félnek mindentől, ami magzavarhatja nyugodt kis életüket. Önvizsgálat helyett a másik embert vizslatják. Mivel önmaguk szeretete áll életük középpontjában – Isten és a felebarát szeretete helyett -, ezért mindent magukhoz mérnek. Ami számukra jó - az helyes, ami pedig zavarja őket - az nem helyes. Így aztán Jézus botránykővé lesz számukra. Ha engednék, hogy hasson rájuk, akkor megláthatnák magukat olyannak, amilyennek Isten látja őket. Kicsinyes, vádaskodó, önző embernek, tele félelemmel és aggódással, ugyanakkor önteltséggel és lázadozással, keserűséggel és nyugtalansággal. Ha engednék, Isten élete beléjük áradhatna, meggyógyíthatná és megszabadíthatná őket. De nem engedik, mert ehhez el kellene engedniük önmagukat.
Ha odamennek is Jézushoz, csak mintha cirkuszba mennének. Ha el is fogadnak Tőle valamit, csak mintha már eleve járna nekik. Akik valóban hisznek a Messiásnak, azokat bolondoknak és bajkeverőknek tartják.
Amikor végre eljön a jó alkalmon – Jézus hazament, ahol ők is elérhették – mit is tehetnének? Eljönnek, hogy megfogják és elzárják a megzavarodott, megháborodott embert. Jönnek, hogy a sátán munkáját végezzék és újra elválasszák Istent az emberektől. Jönnek, és még azt hiszik, hogy valami Isten előtt kedves dolgot tesznek. Hogy ők a gyógyítók, a megmentők.
Isten Igéjét azonban lehetetlen megkötözni. Így nekik is lehetetlen most elfogni a Krisztust, mert még nem jött el az ideje. Isten „kézben tartja az eseményeket”, Jézus még reménykedik, hogy meglágyul a szívük, bűnbánatot tartanak, megtérnek és élnek.
Jézus legnagyobb védelme az, hogy szolgál. Ő látja a megsebzett szívű emberek sokaságát és azok is felismerik benne a gyógyítót. Mivel elismerik önmaguk előtt és Isten előtt is testi és lelki elesettségüket Jézusnak lehetősége nyílik rá, hogy meggyógyítsa, megszabadítsa őket. A szükséget szenvedő és köré gyűlő emberek sokasága mintegy védőgyűrűt képez körülötte. Ahogy a mennyben az angyalok körülveszik a Trónt és dicsőítik Istent, úgy veszik körül itt az emberek Jézust és megdicsőítik Őt.
A mi legnagyobb védelmünk is az, ha szolgálunk. Ma az egész világ ki van éhezve a Szeretetre. Ha mi hajlandóak vagyunk magunkra venni Jézus igáját és szolgálni a kiéhezett embereket a Szeretetben, akkor ez a „védőgyűrű” minket is körbevesz. Igaz, a vádak is utolérnek minket úgy, ahogy Jézust is utolérték. Ő tudta ezt előre, ezért így tanított a nyolc boldogságban: „Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyek országa. Boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak és üldöznek benneteket és hazudozva minden rosszat rátok fognak énmiattam. Örüljetek és ujjongjatok, mert nagy lesz a mennyben a jutalmatok! Így üldözték előttetek a prófétákat is.” (Mt 5, 10-12)
Sípos (S) Gyula
