A feltámadt Jézus szeretetéről (Mk 16, 9-14)
Három rövid történet, három csodálatos történet, három történet Jézus csodálatos szeretetér?l és a tanítványok hitetlenségér?l. Márk csak röviden említi ?ket evangéliumában, hiszen amikor ? leírta ?ket, az els? nemzedék tagjai még jól ismerték az eseményeket. Lukács és János azonban kés?bb részletesen beszámol a történtekr?l: arról, hogy egy asszony szeretete miatt Jézus megállítja a mennyekbe tartó dics?séges menetet, hogy az emmauszi tanítványok a kenyértörésben felismerik az Urat és hogy Jézus Krisztus a bezárt ajtón is átmenve megjelenik a tizenegy apostolnak.
„Miután a hét első napjának reggelén feltámadt, először Mária Magdolnának jelent meg, akiből a hét ördögöt kiűzte. Ez elment és elvitte a hírt a gyászoló és szomorkodó tanítványoknak. Amikor meghallották, hogy él, és hogy (Mária Magdolna) látta, nem hitték el. Ezután idegen alakban jelent meg közülük kettőnek útközben, amikor vidékre mentek. Visszatérve ezek közölték a hírt a többiekkel is, de nekik sem hittek. Végül a tizenegynek jelent meg, amikor egyszer asztalnál ültek. Szemükre vetette hitetlenségüket és keményszívűségüket, hogy nem hittek azoknak, akik feltámadása után látták.” (Mk 16, 9-14)
Képzeljük el: Jézus már „alászállt a poklokra” (ahogy azt az apostoli hitvallásban valljuk), prédikált a holtaknak, s akik hittek benne, azokat magával vitte a mennyek országába. Vonul a dicsőséges menet az Atya felé a megdicsőült Fiúval, az angyalokkal és szentekkel, és ekkor Jézus megállítja a menetet. Miért? Mert egyetlen asszony, a kétségbeesett Mária Magdolna – akiből hét ördögöt űzött ki, egy emberek által lenézett „nőszemély” -, sírva keresi a sírnál az Urat. Jézus a nevén szólítja – s nem ez történt-e velünk is megtérésünk pillanatában? -, mire Mária felismeri Őt. „Jézus ezt mondta neki: „Engedj! Még nem mentem föl Atyámhoz. Inkább menj el testvéreimhez és vidd nekik hírül: Fölmegyek Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, Istenemhez és a ti Istenetekhez.” (Jn 20, 17) Isten Fia azt mondja egy síró asszonynak: „Engedj!” Egyetlen asszony szeretete úgy megragadja, megrendíti, hogy nem tud tovább menni, amíg meg nem vigasztalja. „Még nem mentem föl Atyámhoz…” Isten csodálatos, megrendítő szeretete – de a tanítványok nem hisznek az asszonynak.
Képzeljük el az elcsüggedt tanítványokat, akik olyan mély szomorúságban menekülnek, hogy „szemük képtelen volt felismerni” (Lk 24, 16) az Urat. Jézust megrendíti ezeknek a letört embereknek a gyásza, csatlakozik hozzájuk és feltárja nekik az Írás mély értelmét és mindazt, amit Róla előre megjövendöltek. A két tanítványnak lángol a szíve és végül az esti étkezésnél a kenyértörésben felismerik Urukat. (A kenyértörésben, ebben a mély egységben, amit Jézus földi életében rendszeresen megélt tanítványaival. Végre felismerik a szavakban és gesztusokban megnyilatkozó Messiást – bárcsak mi is felismernénk ezt és megélnénk a szentmisében!) A lelkes és örvendező tanítványok még aznap este visszafordulnak, hogy elmondják az apostoloknak a feltámadt Úr örömhírét – „de nekik sem hittek”.
Képzeljük el az összezavarodott, szégyenkező apostolokat a bezárt ajtó mögött. Ők álltak legközelebb a Mesterhez és ők futottak el legelőször a veszély idején. Az asszonyok még a kereszt alá is követték, ők pedig, a büszke kiválasztottak életüket félve bujkálnak még most is. És jönnek a hírek arról, hogy mások már látták a feltámadt Jézust – és nem ők azok! Talán végleg elvetette őket Jézus? Vagy mindez csak képzelgés? Nem tudnak hinni, a szívük megkeményedik a vádak és önvádak súlya alatt. Elzárkóznak mindentől és mindenkitől, hallani se akarnak semmiről, egyre mélyebbre zuhannak a kétségbeesés örvényébe – és akkor megjelenik nekik Jézus! Első szava pedig ez: „Békesség nektek!” (Lk 24, 36; Jn 20, 19) Isten Fia békességet hirdet a mellőle elfutóknak is! Ha megfeddi is őket – hogy bűnbánatra jussanak -, de kileheli rájuk a Szentlelket és részesíti őket saját életében és küldetésében. A tanítványok mindenre érdemtelenek – és az elárult, megtagadott Jézus mégis részesíti őket a legnagyobb kegyelemben is!
Lehet-e ennél nagyobb példáit adni a szeretetnek? Jézus krisztus feltámadása után is „szelíd és alázatos szívű”, aki „életét adja barátaiért” és mindent odaajándékoz nekik… Hogyan is viszonozhatnánk mással ezt a hatalmas szeretetet, mint viszont szeretettel, önmagunk odaadásával Neki?!
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
