Lehet-e büntetlenül szeretni? (Mk 2, 15-17)
Jézus eljött, hogy megmutassa az Atya túláradó szeretetét gyermekei, az emberek iránt. Ezért tanította:
„Én pedig azt mondom nektek, szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok üldözőitekért! Így lesztek fiai mennyei Atyátoknak, aki fölkelti napját jókra is, gonoszokra is, esőt ad igazaknak is, bűnösöknek is.” (Mt 5, 44-45) És ha csak tanította volna, még nem történt volna semmi baj. Egyike lehetett volna hazája bölcseinek, akik okos és megfontolandó dolgokat mondanak, amiket időnként – hiszen mindig nem lehet, az „élet realitásai” már csak ilyenek – érdemes is megfogadni és követni. Követői sokasodtak volna, közmegbecsülést szerezve önmaguknak és neki is, hosszú élete folyamán.
Jézust azonban nem érdekelte az emberi elismerés. Ő nem pusztán tanítani jött az igazságot, hanem maga volt az Igazság – így az Igazság életét élte. Mi azonban csak a kisbetűs igazságokat szeretjük, amely nem hatol önigazultságunk erődítményei mögé. A kisbetűs igazságokat, amelyek erősítik pozitív önképünket. Amelyektől „mi” lehetünk a rendes emberek, és „azok” pedig a kívülállók, a bűnösök, vámosok és pogányok. Ami nem rendíti meg vallásos szokásainkat, nem szembesít képmutatásunkkal, hanem megadja nekünk azt az elismerést, amire oly nagyon vágyunk. Ezért Jézus élete valóban botránykő lett, szeretetteli lakomája a közös asztalnál pedig a megosztozás helyett a megosztás és elkülönülés nyilvánvalóvá válása.
„Követték őt a farizeusok közül való írástudók is, és amikor látták, hogy bûnösökkel és vámosokkal eszik, megszólították tanítványait: „Miért eszik és iszik együtt a vámosokkal és a bűnösökkel?” Jézus meghallotta és így válaszolt: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Nem az igazakat jöttem hívni, hanem a bűnösöket.” (Mk 2, 15-17)
Megtehették volna a farizeusok és írástudók, hogy reménységgel tekintenek a lakomára, és ebben a megújulás jelét látják. Jelet, amikor „a farkas és a bárány együtt legel”. Ha fájt volna a szívük tévelygő és bűnös testvéreik miatt, örömmel vették volna Jézust, aki áttöri az őket elválasztó falakat és lehetőséget teremt a kiengesztelődésre és párbeszédre. Felismerték volna, hogy ők maguk is bűnösök, akik épp azért kapaszkodnak törvényeikbe, hogy az megtartsa őket saját gyengeségeikkel szemben.
De nem ezt tették. Féltékenységük és önigazultságuk miatt már nem ők akartak Isten képére és hasonlatosságára formálódni, hanem az Urat akarták a maguk képére és hasonlatosságára formálni. „Miért eszik velük” – kérdezték, de ez nem a tudatlanság vagy a kíváncsiság kérdése, hanem a megítélésé. „Miért eszik, amikor tudhatná, hogy ezek bűnösök, akiktől el kell különülni?” Egy másik szentírási történetben Simon farizeus meg is fogalmazza ezt, amikor a bűnös nő megmossa Jézus lábát: „Mikor ezt a farizeus házigazda látta, így szólt magában: „Ha próféta volna, tudná, hogy ki és miféle az, aki érinti: hogy bűnös nő.” (Lk 7, 39) Valóban, egy bűnös ember érintése tenne minket tisztátalanná és bűnössé? A törvényekből akár ez a válasz is kiolvasható, ahogy az ellenkezője is. Ezért Jézus világosan tanítja: „A szívből törnek elő a gonosz gondolatok, a gyilkosság, a házasságtörés, a kicsapongás, a lopás, a hamis tanúság, a káromlás.” (Mt 15, 19) (Ezért igaz a tanítás, hogy aki a szívében gonoszat gondol a másikról, az már gyilkos.)
Jézus ismeri szívük indulatait, de nem ítélkezik. Válaszával – nem az igazakat jöttem hívni… - meg akarja őket nyerni ügyének. Bár lehetne kissé gúnyosan is érteni szavait – ti igazaknak gondoljátok magatokat, pedig… - de én nem hiszem, hogy Ő gúnyolódott volna. Őszintén vágyott rá, hogy mindenkit megnyerjen az Igazságnak. Sajnos vágya elutasításra talált, és talál mindmáig sokaknál. Elutasításra talál, mert ha elfogadnák Jézus ajánlatát, az fájdalmas következményekkel is járna. Az önismeret útja rögös, és bizony nem könnyű szembenézni sérült, töredezett és bűnös valónkkal. És ha ezt nem vállalja a meghívott, szíve indulatait könnyen áthárítja arra, aki erre a keskeny útra meghívta őt.
Lehet-e büntetlenül szeretni? Nem lehet. Aki szeret, az előbb-utóbb szenved. Mert szeretetét elutasítják. Mert szavait meghamisítják, tetteit félremagyarázzák. Bűneiket ráterhelik. Végül meggyilkolják, hogy ne kelljen szembesülniük saját gyilkos indulataikkal. Így válik aztán mégis nyilvánvalóvá, hogy ők a gyilkosok…
Jézus tudta ezt. És vállalta – értük. Értünk…
Sípos (S) Gyula
