A tisztátalan lélek beszéde (Mk 1, 23-27)
„A zsinagógájukban volt egy tisztátalan lélektől megszállt ember. Ez rögtön ilyeneket kiabált:
„Mi közünk egymáshoz, názáreti Jézus! A vesztünkre jöttél? Tudom, ki vagy: Az Isten Szentje.” Jézus ráparancsolt, így szólva: „Hallgass és menj ki belőle!” A tisztátalan lélek erre össze-vissza rángatta az embert, aztán nagy kiabálás közepette kiment belőle. Mindnyájan elcsodálkoztak. „Ki ez? - kérdezgették vitatkozva egymástól. Tanítása egészen új, s akkora a hatalma, hogy még a tisztátalan lelkeknek is tud parancsolni, s azok engedelmeskednek is neki.” (Mk 1, 23-27)
A tisztátalan lélek nem azért tisztátalan, mert amit mond, az mind hazugság. Tudjuk jól, hogy amikor Jézust a pusztában megkísérti a sátán, a csábításhoz a Szentírás – önmagában igaz - szavait használja. Itt pedig azt látjuk, hogy épp a tisztátalan lélek az, aki megvallja Jézus Messiás voltát. Ő mégis ráparancsolt: Hallgass, és menj ki belőle! (Ez a hallgatás nagy parancsa, amit újra és újra elmond Krisztus, a meggyógyított és megszabadított embereknek éppúgy, mint tanítványainak is.)
Nem mindegy ugyanis, hogy ki és milyen szándékkal mondja ki még az igaz szavakat is. Jézus egy helyen így fejezi ki ennek lényegét: „A test világa a szem. Ha szemed ép, egész tested világos. De ha a szemed rossz, egész testedre sötétség borul. Ha tehát a világosság, amely benned van, sötétség, mekkora lesz maga a sötétség?” (Mt 6, 22-23) Isten világító szava is sötétség, ha sötét szándék áll mögötte. Jézus ezt a „szándék-etikát” a legradikálisabb módon tanította – hogy az embert kiragadhassa a külső törvények mindenkit egyforma satuba szorító öleléséből Isten gyermekeinek szabadságára. Ezért így oktatta tanítványait: „Hallottátok a parancsot: Ne törj házasságot. Én pedig azt mondom nektek, hogy aki bűnös vággyal asszonyra néz, szívében már házasságtörést követett el vele. Ezért ha jobb szemed megbotránkoztat, vájd ki és dobd el! Inkább egy tagod vesszen oda, mintsem az egész tested a kárhozatra jusson. Ha jobb kezed visz bűnbe, vágd le és dobd el! Inkább egy tagod vesszen oda, mintsem az egész tested pokolba kerüljön.” (Mt 5, 27-30) Pál apostol ezt ismétli Tituszhoz írt levelében: „A tisztának minden tiszta, a tisztátalannak és a hitetlennek pedig semmi sem tiszta, mert romlott az értelmük és a lelkiismeretük.” (Tit 1, 15)
A tisztátalan lélek beszéde tehát nem azért tisztátalan, mert szavával hazudik, hanem mert egész élete hazugságon – Isten uralmának tagadásán - alapuló, megromlott élet. Bármit tesz és mond, azzal a bűnbe visz, annak vége pedig a halál.
A tisztátalan léleknek még az igaz szavai mögött is gonosz vágyak és gonosz tettek húzódnak meg. Akit ilyen tisztátalan lélek tart fogságában, az még amikor megtehetné, akkor sem tud a jó mellett dönteni, mert ilyenkor a démon átveszi az értelme, érzelmei, vágyai, akarata, vagy akár egész személyisége felett az uralmat, hogy a jótól eltéríthesse. Az ilyen ember megmenekülésének egyedüli módja, ha Jézus megszabadítja őt ebből a rabságból (és milyen nagy szükségünk lenne erre nekünk is!) – mint ahogy itt meg is teszi.
Jézus nem engedi meg, hogy a gonosz lélek vallja meg Őt Messiásnak, mert tudja, hogy annak célja csak a zavarkeltés és a kísértő vágyak felindítása. Nem akarja, hogy az emberek a maguk hamis messiásképét vetítsék rá, és azt keressék benne, amit Ő nem akar betölteni. Inkább ki akarja szabadítani népét az előzetes véleményeik és elvárásaik fogságából – amibe épp evilág fejedelme börtönözte őket -, hogy tanítása és tettei alapján higgyenek neki. Ezért parancsol rá a démonra: hallgass, és menj ki belőle!
Ha Jézus csak azért parancsolt volna rá, hogy egy kényelmetlen beszélgetést elkerülhessen, a gonosz nem távozott volna. Ha csak azért parancsolt volna rá, mert az félremagyarázza küldetését – hiszen az ördögök vesztét önmaguk okozták, Jézus pedig nem az ő elítélésükért, hanem az emberek megmentéséért jött – a gonosz nem ment volna ki. De Jézus nem önmagáért beszél és nem hatalmának mutogatása vezérli! (Ezt a kísértést már legyőzte, amikor elutasította a sátánt a pusztában, hogy leereszkedjen a templom ormáról.) Jézus értünk, emberekért jött – azért is, akit ott és akkor megszabadított, és mindazokért, akiket a tisztátalan lélek akkor és azóta is megzavarni igyekszik. Minket szeret, értünk vállalta a szenvedést – és a szeretetetnek ezt az izzó, fénylő erejét nem bírta elviselni a gonosz! Ez tör robbanásszerűen felé a szavakban: hallgass, és menj ki belőle! A szeretetnek, az önátadásnak ez a hatalmas, a szemlélők számára is ismeretlen ereje, a Szentlélek ereje készteti mindmáig csodálkozásra az embereket: „Ki ez? - kérdezgették vitatkozva egymástól. Tanítása egészen új, s akkora a hatalma, hogy még a tisztátalan lelkeknek is tud parancsolni, s azok engedelmeskednek is neki.”
Sípos (S) Gyula
