Küldetés és beteljesítés
Jézus az Ige, aki „testté lett, és közöttünk élt.” (Jn 1, 17) Nem csoda tehát, hogy küldetését – beteljesítését - is az ószövetségi igék fényében szemlélte.
„Az Úr lelke van rajtam, azért kent fel engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek. Elküldött, hogy hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabadon bocsássam az elnyomottakat, és hirdessem az Úr kegyelmének esztendejét.” Összetekerte az Írást, átadta a szolgának és leült. A zsinagógában minden szem rászegeződött. S elkezdte beszédét: „Ma beteljesedett az Írás, amit az imént hallottatok.” (Lk 4, 18-21)
Jézus eljött, hogy beteljesítse Isten előre kijelentett igazságát a Messiásról. Tudatosan tette, ahogy Máté is bemutatja: „Amikor beesteledett, sok ördögtől megszállt embert vittek hozzá. Szavával kiűzte a gonosz lelkeket, és mind meggyógyította a betegeket, hogy beteljesedjen Izajás jövendölése: „Magára vállalta bajainkat és hordozta betegségeinket.” (Mt 8, 16-17) Pál apostol is az addig leírt prófétai szavakra hivatkozik, amikor így mutatja be Jézust: „Akkor így szóltam: Íme, jövök, Istenem, hogy teljesítsem akaratodat, amint a könyvtekercsben rólam írva van.” (Zsid 10, 7)
Jézus rendkívüli tudatosságát és összeszedettségét mutatja, hogy egészen a halála pillanatáig kontrollálta az eseményeket. A keresztúton haldokolva még beszél a síró asszonyokkal, elrendezi édesanyja sorsát, hogy aztán kijelenthesse: „beteljesedett” – megtett mindent, a mű készen áll az Atya dicsőségére és az emberek javára.
Ennek a rendkívüli tudatosságnak a szolgálatában áll a pusztai tartózkodása is. E negyven nap alatt újra átelmélkedi a kitűzött célt, és az ehhez szükséges eszközöket. Mivel magában egyesíti a szolgálatokat és a karizmákat, ezekből választja ki azt, ami szolgálatához szükséges és elégséges. Nem sziporkázik, nem használ mindent, még ebben is rejtőzködik. Tanítványainak éppen ezért mondhatja: „Aki hisz bennem, ugyanazokat a tetteket viszi végbe, amelyeket én végbevittem, sőt még nagyobbakat is végbevisz, mert az Atyához megyek, s amit a nevemben kértek, azt megteszem nektek, hogy az Atya megdicsőüljön a Fiúban, bármit kértek a nevemben, megteszem nektek.” (Jn 14, 12-14) Ugyanezt igazolja az általa elküldött szentlélek ajándékaiban és karizmáiban is. Hiszen van olyan karizma, amelyet Ő nem használ, de tanítványainak mégis rendelkezésére bocsátja. Hiszen minden Tőle származik! Szolgálatában Ő az Atya küldötte, mindenki apostola. Ő a legnagyobb próféta, aki minden igazságot kijelent és beteljesít. Ő az élő Ige, aki evangelistaként meghirdeti az Örömhírt és tanítóként tanítja annak igazságait. Ó a jó pásztor és az örök főpap. És Ő az, aki jelekkel és csodákkal igazolja örök igazságait. Így hát, amilyen szolgálatot Ő nem tett, az nem is létezik.
Jézus Krisztus az igében mintegy tükörben szemléli magát, hogy magára, mint Igére ismerjen. („A valóság Krisztusban van” – írja Pál a kolosseieknek (Kol 2, 17). Mi is csak benne szemlélhetjük önmagunkat reálisan.) És amit felismer, azt beteljesíti.
A pusztában töltött felkészülési idő mintegy koronája az előző harminc évnek. Jézus immár teljesen készen áll arra, hogy végighaladjon az örök időktől fogva előre elrendelt úton, s így ég és föld előtt meghirdesse és jelenvalóvá tegye az Atya királyságát közöttünk.
Sípos (S) Gyula
