Felnőtt keresztség, gyerek keresztség
Közbevetőleg röviden szólnunk kell a keresztség körüli ellentétekről. Az újszövetségi könyveket figyelmesen olvasva hamar megláthatjuk, milyen meddőek.
és tartalmatlanok ezek a kereszténységben újra és újra fellángoló viták arról, hogy kit lehet és milyen módon megkeresztelni.
Hogy a „technikai részletekkel” kezdjük: amikor Jánoshoz „kiment az egész nép”, közöttük ott voltak a férfiak, asszonyok és gyerekek egyaránt. Hogy pedig a férfiakat bemerítette, alányomta a vízbe, azt könnyen elfogadhatjuk. De mit tett az asszonyokkal? Akkor még nem volt fürdőruha-divat, és az egyébként szigorú szabályok között élő nőkről nehezen lehet elképzelni, hogy átázott ruhában tették magukat közszemlére, azt meg végképp nehezen, hogy férjeik – az akkori közfelfogásnak gyökeresen ellentmondva – ezt megengedték volna. De nem is volt erre szükség, hiszen a lényeg a bűnbánat megtartása és ennek jeleként a bemerítkezés. Mivel pedig az ószövetségi tanítások alapján a rituális, tisztulási mosakodásoknak nagy hagyománya volt az egész népben, valószínűleg ily módon történt Jánosnál is.
Hasonlóképp történhetett, amikor Pál apostol a folyó mellett „halászott” az ott ruhát mosó asszonyokra. Beszédbe elegyedett velük, hirdette nekik Krisztust, és amikor befogadták, megkeresztelte őket. Hogy pontosan hogyan tette, azt nem tudjuk, de nyilván „nem áztatta el őket” semmilyen értelemben. Hasonlóképp, amikor Péternél megtér a börtönőr és egész családja, vagy a százados és egész családja, nem olvassuk, hogy megvárták volna a közfürdő kinyitását, hogy aztán ott „alámerítkezzenek” – és akkor még mindig áll, hogy hogyan mehetett volna be az asszonyok részére fenntartott részre az apostol -, hanem ott helyben megtörtént a dolog. És hacsak az a börtönőr nem rendelkezett medencével – amit azért nehezen képzelünk -, akkor ott sem lehetett szó teljes alámerítésről.
Ugyanezt láthatjuk az életkori bontásnál is: az „egész nép”, „egész családja”, „egész házanépe” mindenképpen magában foglalja a gyermekeket is. Persze mindig akadnak olyanok, akik „meg akarják kímélni” Isten országát a kicsinyektől. Jézus azonban világosan tanítja: „engedjétek hozzám a kicsinyeket, mert ilyeneké a mennyek országa”.
Súlyosabbnak tűnik az a kitétel, hogy egy csecsemő nem tud bűnbánatot tartani, ezért nem lehet megkeresztelni. Ezzel szemben több ellenvetést is tehetünk. Egyrészt a keresztségben Isten befogadó kegyelme nagyobb, mint az emberi tett. (Ha nem így lenne, az üdvösség elérhető lenne pusztán jócselekedetekkel, és nem lett volna szükség Jézus megváltói művére.) Ez a befogadó kegyelem pedig különösen működhet akkor, amikor még eleve nincs ott a személyes bűnök akadálya. (Az áteredő bűnt pedig megbánni nem, csak lemosni lehet!) Másrészt maga a Biblia mutat példákat a gyermekkeresztségre – sőt, a magzat-keresztségre. Hiszen, ha a bűnbánat keresztsége nélkül nem részesülhet senki a Szentlélek-keresztségben sem, akkor Keresztelő János „vízkeresztsége” anyja méhében történt, „mielőtt” Mária látogatásakor kiáradt rá a Szentlélek. (Már ha kell erről egyáltalán spekulálni. De hozhatnánk az ószövetségi példákat is Sámsonról, vagy Sámuelről, akit kisgyermekként szólított meg az Úr…) Még fénylőbb az igazság Mária esetében, aki szükségszerűen volt bűn nélküli edény, hiszen különben a Fiú nem vehetett volna lakást benne megtestesülésekor. Ha pedig bűn nélkül való volt, azt Isten előzetes befogadó és megtartó kegyelmének köszönheti…
Végül nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt sem, hogy a keresztség Jézus pecsétje a lelken. Így a megkeresztelt csecsemő felnövekedése során, személyisége, hajlamai, tehetségei kibontakozásakor már – kezdettől fogva - részesülhet Isten megerősítő és megtartó kegyelméből. Így hát azok az asszonyok jártak el helyesen, akik elvitték Jánoshoz a gyerekeiket, akik elvitték Jézushoz a gyerekeiket, akik elvitték az apostolokhoz, azok utódaihoz, és akik ma is elviszik a papokhoz és pásztorokhoz, hogy a kicsik minél hamarabb részesülhessenek abban a mennyei védelemben és erőben, amit csak Isten képes megadni nekik. Természetesen ez nem menti fel őket a személyes bűnbánat és Istenhez-térés alól. Azt gondolom azonban, hogy a gyermek-keresztség épp ezt segíti elő, mert lehetőséget biztosít az élő lelkiismeret fenntartására (főleg, ha a család és társadalom nevelő munkája is ezt segíti és nem akadályozza).
Sípos (S) Gyula
