Az örömhír kezdete (Mk 1, 1)
A legrövidebb evangélium egyik legrövidebb mondata a legelső - Márk 1, 1 - "Jézus Krisztus, Isten Fia evangéliumának kezdete." Könnyedén kimondjuk, észre sem véve, hogy máris többszörösen félreértettük a szerzőt.
Próbáljuk újra elolvasni, kicsit "magyarabbul": A Megváltó Jézus, Isten Fia örömhírének kezdete. Így már rögtön kiderül, hogy amit mi szinte a személynév részeként használunk - Krisztus -, az egyáltalán nem személynév, hanem az ószövetségi várakozás beteljesedésének kimondása: Jézus a Megváltó, a Felkent. A sok Jézus közül, aki akkoriban élt - és előtte és azóta is, Józsuétól kezdve a mai latin-amerikai Jézusokig - az egyetlen, aki Isten örök küldötte megváltásunkért.
Hajmeresztő mondat, ha azoknak a szemével olvassuk, akiknek ezt Márk leírta - zsidó honfitársainak. (Ha valakinek, hát Márknak volt érzéke a figyelemfelhívó mondatokhoz. Talán Páltól tanulta, talán Pétertől - egyik sem volt könnyű ember -, és mesteri fokra fejlesztette tudását.) Már az első mondatban benne van minden, ami csak megbotránkoztathat egy komoly, vallásos zsidó férfit (a nők nem jöttek számításba - aminek később még jelentősége lesz.)
Hiszen Jézus ellen ez az egyik vád - ami elítéléséhez vezetett - épp az volt: "Isten fiának mondta magát!" Márpedig a közkeletű vallásos felfogás szerint Istennek nem lehet fia! (És ma vajon hány közkeletű, ám hamis vallásos felfogás béklyózza a keresztények szívét?) A másik pedig, hogy "azt állította, hogy Ő a Messiás". Márpedig se akkor, se most nem kér a világ ilyen gyenge, sohonnanjött uralkodót...
Ami azonban a világban vád volt, Isten királyságának Örömhírévé változott! Márk nem szégyelli, hanem ujjongva bejelenti minden időkre az Örömhírt: közöttünk van a Felkent, a Messiás-király, a Megváltó Jézus! És akit érdekel, hogy mindez hogyan lehetséges, akit Isten hív - mert kezdetben mélyen hitték, hogy az lesz Isten gyermeke, akit Isten erre elhív -, az szinte "beleragadt" az első mondatba. Mint egy jó reklám: ezt meg kell néznem közelebbről is!
Az örömhír kezdete az, hogy megszólítva lettünk. Minden más: a történet, az események, csodák és gyógyulások, a szenvedés és feltámadás -, csak ez után jön. A Kinyilatkoztatás nem egy könyv - még ha Szentírásnak is nevezzük -, nem egy tárgy csupán, hanem a Kinyilatkoztató és a Kinyilatkoztatást meghalló, meglátó és megértő közötti kapcsolat. Amikor ez létrejön, az mindig egy lehetséges örömhír kezdete. Valaki megint újjászülethet, valaki megint Isten gyermeke lehet, valaki megint részesedhet a Szentlélekben. És ha ez megtörténik - ennek eszköze az evangélium mint hír és mint könyv is -, akkor a kezdet folytatódik. "A Szentlélek pedig elvezet titeket a teljes igazságra."
Sípos (S) Gyula
Hozzászólások
Azon túl, hogy valóban örömet okoz az evangélium tanításaiban gondolkodni, gyarapodik az írással kapcsolatos tudásom. Most ezt úgy fogalmazom, kicsit tréfálva, ütésálló lett a megértésem.
Nem volt mindig így.
Fiatalon többször nekifeszültem, és mindig lepattantam róla. Így volt ez egészen addig, amíg egy bibliaolvasó kör estéjén megkérdeztem a plébánosunkat, kedves atya, hogyan érthetjük azt, hogy kezdetben volt az Ige, és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél. Minden általa lett és nélküle semmi sem lett, ami lett?
Erre az én, és még sokunk plébánosa azt válaszolta, azt jelenti, hogy kezdetben volt az Ige, és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél. Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami lett. Még tovább is mondta, elmondta az egész bevezető szakaszt.
Én pedig azt válaszoltam, köszönöm, most már értem. És valóban, akkor megértettem és tudom, mit jelent, mi az öröm ezekben a hírekben.
Köszönöm.
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.