Az emberi okosság kudarca a Kinyilatkoztatás titkainál (Mk 12, 35-37)
„Hanem amikor a templomban tanított, Jézus tette fel a kérdést: „Hogy mondhatják az írástudók azt, hogy a Krisztus Dávid fia? Maga Dávid a Szentlélek erejéből ezt mondja: Azt mondta az Úr az én Uramnak: Ülj a jobbomra, s ellenségeidet lábad alá teszem zsámolyul. Ha maga Dávid Urának mondja, hogy lehet akkor a fia?” A nagy népsokaság szívesen hallgatta.” (Mk 12, 35-37)
Az írástudók a maguk természetes esze szerint jártak el. Azt tudták az Írásokból, hogy a Messiás Dávid házából születik majd. Számukra nyilvánvaló volt, hogy mivel a Messiás később születik, mint amikor Dávid élt, ezért csak a „fia”, azaz utóda lehet. Ettől a lineáris, egyvonalú idő- és gondolatmenettől nem tudtak elvonatkoztatni.
Tulajdonképpen érthető ez, hiszen a Messiás valódi természete Isten titka volt. Pál apostol később azt írja, hogy „kinyilatkoztatásból ismertem meg a titkot, (…) betekintettem Krisztus titkába, amelyről korábban nem tudtak az emberek úgy, ahogy most a Lélek a szent apostoloknak és prófétáknak kinyilatkoztatta.” (Ef 3, 3-5) „Nem tudtak az emberek” - sőt, egy másik helyen azt olvashatjuk, hogy még az angyalok is csak Jézus Krisztus önkinyilatkoztatásából (születéséből, életéből, tanításából, kereszthalálából és feltámadásából) ismerték és értették meg Isten valódi terveit, amelyek a teremtés kezdete óta elrejtve voltak előlük is!
A Messiás azért lehet egyszerre Dávid fia és egyben Dávid Ura is, mert Ő nem csupán egy ember, hanem – ahogy az Egyház később megfogalmazta -, tökéletesen Isten (a kezdettől) és tökéletesen ember. Hogy mennyire nehéz is volt ezt megérteni, azt jól jelzi, hogy abból a nemzedékből végül csak Szent János apostol – a „szeretett tanítvány”, aki még az utolsó vacsorán is hallgathatta Mestere szíve dobogását – tudta valamennyire megfogalmazni az öröktől való Isten és időben megszülető ember közös igazságát úgy, hogy az számunkra is érthetővé váljon:
„Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige, ő volt kezdetben Istennél.
Minden általa lett, nélküle semmi sem lett, ami lett.
Benne az élet volt, s az élet volt az emberek világossága.
A világosság világít a sötétségben, de a sötétség nem fogta fel.
(…)
(Az Ige) volt az igazi világosság, amely minden embert megvilágosít.
A világba jött, a világban volt, általa lett a világ, mégsem ismerte föl a világ.
A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be.
Ám akik befogadták, azoknak hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek. Azoknak, akik hisznek nevében, akik nem a vérnek vagy a testnek a vágyából s nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek.
S az Ige testté lett, és közöttünk élt. Láttuk dicsőségét, az Atya Egyszülöttének dicsőségét, akit kegyelem és igazság tölt be. János tanúbizonyságot tett róla, amikor azt mondta: „Ez az, akiről hirdettem: Aki nyomomba lép, nagyobb nálam, mert előbb volt, mint én.”
Mindannyian az ő teljességéből részesültünk, kegyelmet kegyelemre halmozva. Mert a törvényt Mózes közvetítette, a kegyelem és az igazság azonban Jézus Krisztus által lett osztályrészünk.
Istent nem látta soha senki, az Egyszülött Fiú nyilatkoztatta ki, aki az Atya ölén van.” (Jn 1-5, 9-18)
A nagy népsokaság szívesen hallgatta Jézust. Megérezték – még ha nem is értették teljesen -, hogy ez a Tanító olyan ismereteket közöl velük, olyan dolgokra hívja fel a figyelmet, úgy látja a Törvényt és a Prófétákat, ahogy előtte senki más. Ilyet eddig nem láttak, nem hallottak. Talán élvezték is elbizakodott „írástudóik” megszégyenülését, ki tudja. Talán az ő egyszerű, meg nem rontott értelmük mélyebben tudta megragadni a mennyei tanítást, mint a sok haszontalan méricskéléstől lekorlátozott, kiművelt tanítói ész. (Ezzel természetesen nem a tudatlanság himnuszát akarom zengeni, sem a tanulás hiábavalóságát, hanem épp a jó tanártól a helyes tanulás útját dicsérni.)
Jó nekünk is, ha merjük saját igazságainkat eldobni Krisztus igazságáért. Tegyük meg addig, amíg még meg nem szégyenültünk emberi hiábavalóságaink miatt…
Sípos (S) Gyula
