Egy példabeszéd Izrael és a Messiás sorsáról (Mk 12, 1-12)
Jézus az utolsó héten minden eddiginél nyíltabban szól Izraelről és önmagáról. Ebben a példabeszédében beszél hazája állapotáról és eljövendő sorsáról, előre megprófétálja meggyilkolását majd ennek következményeit – nem csoda, hogy el akarják fogni, hogy megöljék… De olvassuk el először a példabeszédet:
„Ezután példabeszédekben kezdett szólni hozzájuk: „Egy ember szőlőt ültetett, s körülvette sövénnyel, sajtót ásott benne s tornyot is épített. Majd bérbe adta szőlőműveseknek, és elment idegenbe. Amikor eljött az ideje, elküldte a szőlőművesekhez szolgáját, hogy szedje be a neki járó részt a szőlő terméséből. Ezek elfogták, összeverték, és üres kézzel elzavarták. Egy másik szolgát küldött hát oda hozzájuk, ennek betörték a fejét és szidták-gyalázták. Küldött egy harmadik szolgát is. Ezt megölték. S még több más szolgát küldött, ezek közül némelyeket megvertek, másokat megöltek.
Már csak egyetlen fia maradt, akit nagyon szeretett. Utoljára őt küldte el hozzájuk. Azt gondolta: Fiamat csak megbecsülik! De a szőlőmunkások így biztatták egymást: Ez az örökös. Gyerünk, öljük meg, és mienk lesz öröksége! Nekiestek hát, megölték és kidobták a szőlőből. Mit tesz majd a szőlő ura? Eljön, megöli a szőlőműveseket, és másoknak adja ki a szőlőt. Nem olvastátok az Írást: A kő, melyet az építők elvetettek, szegletkővé lett. Az Úr tette azzá, s csodálatos a szemünkben?”
Erre el akarták fogni, de féltek a tömegtől. Megértették ugyanis, hogy róluk mondta a példabeszédet. Otthagyták, elmentek onnan.” (Mk 12, 1-12)
A gazda, aki a szőlőt ülteti, Isten, a szőlő pedig Izrael. Az Atya magának ültette a szőlőt, Izraelt, és gondos munkával mindent megtett, hogy a választott nép jó termést hozzon. Elválasztotta és körülkerítette a Törvény sövényével, így óvva népét minden hamis tanítástól és a gonosz lelkek uralmától. Sajtót ásott bele, hogy kinyerhesse a szőlőből – Izrael életéből, kultúrájából – a legjavát, s azt továbbadva építhesse az Országot. Tornyot épített, ahol az őrök, a felvigyázók – azaz a törvény őrzői, a papok és léviták, de a hozzájuk küldött próféták is, akiket az Ószövetség előszeretettel nevez Izrael őrzőinek –, már messziről észrevehetik, ha valaki rossz szándékkal közelít a szőlőskerthez, mindenkit figyelmeztetve és felkészítve, s így együtt védve közös életüket.
Isten megadott mindent, hogy a „szőlő” jó termést hozzon – és mit tettek a szőlőművesek? Mit tettek azok, akiknek gondjaira bízta népét az Úr? Elfelejtkeztek arról, kitől kapták a lehetőséget és a kegyelmet a szőlő – Izrael népe – művelésére! A nép minden javát magukénak gondolták, megrabolva őket és Istentől is elzárva a szeretet és irgalmasság adóját…
Mi erre Isten válasza? Emberi gondolkodás számára szokatlan módon, szeretettel fordul feléjük, elküldi szolgáit (prófétáit), hogy intsék, buzdítsák, tanítsák a népet és a vezetőket, visszacsalogatva Izraelt a jó útra. Milyen szomorú, hogy mindez a sok jóindulat mind elvész a szőlőmunkások szíve keménysége miatt!
Az Atya (a gazda) azonban még mindig nem adja fel! Szeretetének és bizalmának végső bizonyítékát adja, amikor örökösét, egyszülött fiát, a Fiút küldte hozzájuk.”Fiamat csak megbecsülik!” (Mk 12, 6) Hogyan lehet ezt egyáltalán elgondolni, hogyan lehetséges a szeretetnek ekkora mértéke? Csak akkor, ha Isten a Szeretet, természete szerint mindig szeretni akar, akár a legdrágább áron is!
A vezetők füle azonban süket, szemük vak, szívük kemény – nem értik a Szeretet nyelvét. Nem szeretni akarnak, hanem birtokolni: „De a szőlőmunkások így biztatták egymást: Ez az örökös. Gyerünk, öljük meg, és mienk lesz öröksége!” (Mk 12, 7) Jaj, de aki birtokolni akar, az maga is birtoktárggyá válik! Aki elveti Isten szeretetét, az a gonosz birodalmába kerül, ahol őt is úgy használják, ahogy ő használt másokat, birtokolják, ahogy ő akart birtokolni.
Isten nem tud közösségre jutni az istengyilkosokkal. De a Fiú, az örökös ügye nem vész el – az Atya feltámasztja a halálból és Országának szegletkövévé, Királyságának Királyává teszi Őt. Nem olvastátok az Írást: A kő, melyet az építők elvetettek, szegletkővé lett. Az Úr tette azzá, s csodálatos a szemünkben?” (Mk 12, 10-11)
Jézus hallgatói megértették, hogy a példabeszéd róluk szól. A Messiás nem rejtett el előlük semmit, hogy megértsék, mik lesznek tetteik következményei. Senki nem vádolhatja az Urat azzal, hogy úgy ítélkezik valaki fölött, hogy az nem volt tisztában tettei következményeivel – sőt, Isten minden felmentő körülményt előhoz, hogy irgalmat gyakorolhasson. De vajon van-e irgalom a megátalkodott irgalmatlanok számára, amikor mindenki csak azt kaphatja, amit képes befogadni?
A „szőlőmunkások” hallani sem akarnak tetteik következményeiről. Így aztán azt akarják megölni, aki egyedül segíthetne rajtuk. A bajok orvoslása helyett a bajok feltáróját okolják mindenért. Istenfélelem helyett csak az emberektől való félelem munkál még bennük – de ez is csak néhány napi haladékot jelent Jézusnak, mielőtt beteljesedne az, amit előre megmondott…
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
