Kérdés Jézus hatalmáról (Mk 11, 27-33)
"...Most kiderül, hogy a nép vezetőiben nincs sem valódi bölcsesség, sem jellemszilárdság. Hinni nem tudnak, de ahhoz sincs bátorságuk, hogy bevallják hibájukat, hogy nem hittek Jánosnak. Gőgjük és büszkeségük megakadályozza, hogy megértsék és elfogadják Isten Fiát, akit az Atya épp az ő segítségükre és Izrael, és az egész világ megváltására küldött. A legtöbb, ami kitelik tőlük, annak kimondása, hogy „nem tudjuk”. De ez sem a tudatlanság beismerése, hanem csak bűnös gondolataik és szándékaik leplezése..."
„Ismét Jeruzsálembe mentek. Amikor a templomban járt, odamentek hozzá a főpapok, írástudók és vének,
és megkérdezték: „Milyen hatalom birtokában teszed ezeket? Ki adta neked a hatalmat, hogy ilyeneket tegyél?” Jézus így válaszolt: „Kérdezek tőletek valamit, s feleljetek rá nekem, aztán majd én is megmondom, milyen hatalom birtokában teszem, amit teszek. János keresztsége az égből való volt, vagy pedig emberektől származott? Feleljetek nekem!” Erre elkezdtek egymás közt tanakodni. Így okoskodtak: „Ha azt mondjuk: Az égből - azt fogja kérdezni: Akkor miért nem hittetek neki? Mondjuk talán azt, hogy az emberektől.” De féltek a tömegtől, mert Jánosról mindenki azt tartotta, hogy valóban próféta volt. Ezért így válaszoltak Jézusnak: „Nem tudjuk.” Jézus azért ezt felelte: „Akkor én sem mondom meg nektek, milyen hatalom birtokában teszem ezeket.” (Mk 11, 27-33)
Sokféle oka lehetett annak, hogy a „főpapok, írástudók és vének” Jézust a hatalomról, hatalma forrásáról kérdezik. Egyrészt ők maguk is ismerték Isten hatalmát, legalább a Törvényből. A szentek szentjébe, a templom legbelső termébe, a teljes sötétségbe a főpap is csak évente egyszer léphetett be, és a hagyomány szerint, ha méltatlannak bizonyult - ezért kellett megelőzően engesztelő áldozatot bemutatnia önmagáért -, halálnak halálával halt meg ott. (A zsidó vallásosságban éltek is az isteni hatalommal, voltak ördögűzőik, ismerték az áldások és átkok erejét és nem is haboztak használni azokat.) Másrészt az „elöljárók” ismerték a világi hatalom, eszköztárát és gyakorlásának édes ízét. Uralkodásuk igazolására pedig mindig ott volt a kézenfekvő érv, hogy ez a szükséges feltétele Izrael fennmaradásának, tehát ez üdvös és Isten előtt kedves dolog.
Jézus Krisztus hatalomgyakorlása azonban gyökeresen más volt. Ő egész erejét és hatalmát az emberek javára fordította – gyógyított, szabadított és jót tett mindenkivel -, önmagának nem gyűjtött, világi tekintélyt nem igényelt, ezzel szemben viszont isteni tekintéllyel lépett fel az ördögök, de az emberi visszásságok ellen is. Érthető tehát, hogy a „főpapok, írástudók és vének” felháborodottan és tanácstalanul állnak az ördögűző, halott-támasztó, és templomtisztító Mester előtt. Kérdésük egyszerre számon kérő, szemrehányó és csapdát állító - de kíváncsi is: Milyen hatalom birtokában teszed ezeket? Ki adta neked a hatalmat, hogy ilyeneket tegyél?” (Mk 11, 28)
Jézus átlát rajtuk. Látja tanácstalanságukat, kíváncsiságukat, de látja gyávaságukat, hitetlenségüket és hatalomvágyukat is. Tudja, hogy ha felajánlaná nekik erejét és szolgálatait, örömmel befogadnák, de azt is tudja, hogy kérdésükkel most is csapdát állítottak neki. (Ha azt válaszolja, hogy hatalmát Istentől kapta, akkor újabb jeleket követelnek – és a hitetlenségük miatt ennek sohasem lenne vége -, vagy éppen istenkáromlással is megvádolhatják. Ha pedig emberektől kapta a hatalmát, akkor veszedelmes felforgató és a törvényes rend elleni lázadó.) Ilyen kérdésre szinte lehetetlen jó választ adni. A Messiás azonban ragyogóan oldja meg ezt a helyzetet is. A zsidó rabbik vitakultúrájában szokásos módon visszakérdez, és kérdése behatol a szív mélyére, bevilágítva a sötétséget: „Kérdezek tőletek valamit, s feleljetek rá nekem, aztán majd én is megmondom, milyen hatalom birtokában teszem, amit teszek. János keresztsége az égből való volt, vagy pedig emberektől származott? Feleljetek nekem!” (Mk 11, 29-30)
Most kiderül, hogy a nép vezetőiben nincs sem valódi bölcsesség, sem jellemszilárdság. Hinni nem tudnak, de ahhoz sincs bátorságuk, hogy bevallják hibájukat, hogy nem hittek Jánosnak. Gőgjük és büszkeségük megakadályozza, hogy megértsék és elfogadják Isten Fiát, akit az Atya épp az ő segítségükre és Izrael, és az egész világ megváltására küldött. A legtöbb, ami kitelik tőlük, annak kimondása, hogy „nem tudjuk”. De ez sem a tudatlanság beismerése, hanem csak bűnös gondolataik és szándékaik leplezése.
Mivel nem ismerik be, hogy tudatlanok, így nem részesülnek a tudásból sem. Mivel nem nyitják ki a szívüket a Messiás előtt, ezért örökre elzárva maradnak Tőle, s megátalkodottságuk mélyére juttatva halálra adják, akit imáikban látszólag várnak és keresnek.
Jézus azért ezt felelte: „Akkor én sem mondom meg nektek, milyen hatalom birtokában teszem ezeket.” (Mk 11, 33) Igazából a kérdés is hiábavaló. Hiszen az egyszerű és nyitott szív számára nyilvánvaló, hogy a Jézus által művelt csodák csak Istentől származhatnak. Ez a hatalom azonban egészen másképp működik és nyilvánul meg, mint ahogy azt evilág fiai várják és remélik. Nincs gazdagság, nincs uralkodás más emberek fölött, elvész a fegyverek ereje és tekintélye – hát kinek kell ilyen hatalom, amelyik csak szeretni akar és viszonzásul is csak szeretetet vár? Kinek kell ez a hihetetlen erő, ha nem lehet vele szerezni semmit?
Csakis azoknak, akik a hatalom szeretete helyett a szeretet hatalmát választják…
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
