A templom megtisztítása (Mk 11, 15-19)
A templom megtisztításának történetét mind a négy evangelista közli, bár érdemes felhívni a figyelmet egy különbségre. A három szinoptikus evangélium Jézus nyilvános működésének végére, az utolsó hétre teszi a történetet, míg János evangéliuma a legelejére. Így aztán kialakult az az elképzelés is, hogy Jézus kétszer űzte ki a templomból az árusokat, egyszer a nyilvános működése elején, egyszer pedig a végén.
Én ezt nem tartom valószínűnek. Igaz ugyan, hogy – mai nyelven szólva -, nagy reklámértéke lett volna egy ilyen prófétai tettnek a nyilvános működés kezdetén és felhívta volna a figyelmét rá, de a Megváltótól idegen volt az ilyesfajta önreklám keresése. Az is nehezen elképzelhető, hogy működése kezdetén el akarta volna magától idegeníteni azokat, akiket épp megnyerni szándékozott. Ráadásul csodálatos embermentő tettei hamar ismertté tették Őt, „híre elterjedt az egész vidéken”, nem volt szüksége külön figyelemfelhívó akciókra.
Az igazság inkább ott kereshető, hogy míg Máté, Márk és Lukács igyekezett valamennyire időrendi sorrendben tárgyalni az eseményeket – bár céljuk nem elsősorban a történelem-írás volt, amely akkor még fogalomként is ismeretlen volt -, addig János inkább Jézus szavakban és tettekben megnyilvánuló tanítását vette sorra (és a belső titkokat adta tovább). Számára a templom megtisztítása hatalmas jelképe volt Isten tisztító munkájának, ami kezdeti lépése a megújulásnak, s ami nélkül az üdvösség be nem fogadható. Ezért helyezi ő az első eseményekhez - a Szentlélek leszállása (Isten tanúságtétele Jézusról), Keresztelő János tanúságtétele, az első tanítványok megjelenése és az első, Krisztussal szembeni vádak elhangzása utánra - a templomtisztítást.
De térjünk vissza a történethez. Megismertük Jézus bevonulását szamárháton Jeruzsálembe (az ószövetségi prófécia beteljesítése), szembesülését hároméves nyilvános működésének látszólagos kudarcával (Jeruzsálem és a Templom züllött állapotával), látjuk magányosságát és szomorúságát, ami a fügefához vezette, s most újra megérkezik a szent városba:
„Megérkeztek Jeruzsálembe. Bement a templomba, s kiűzte, akik adtak-vettek a templomban, a pénzváltók asztalait és a galambárusok állványait pedig felforgatta. Nem engedte meg senkinek, hogy valamit is keresztülvigyen a templom területén. Tanított, és mondta nekik: „Nemde meg van írva: Az én házamat az imádság házának fogják hívni minden nép számára? Ti meg rablók barlangjává tettétek.” Amikor a főpapok és írástudók értesültek a dologról, tanakodni kezdtek, miképp okozzák vesztét. Féltek tőle, hiszen az egész nép csodálkozott tanításán. Amikor beesteledett, elhagyták a várost.” (Mk 11, 15-19)
Szokták itt a Messiást erőszakossággal vádolni, félreértve a történetet. Jézus célja ugyanis nem az erőszak, sem pedig az erőszakos megoldások elfogadása, elfogadtatása volt. Kiűzte ugyan a templomból az árusokat, de ezt sokkal inkább isteni tekintélyével tette, mint az ostorral. (Ugyan mit árthatott volna Ő a kötélből font ostorral a templomi katonaságnak, vagy akárcsak a felháborodott árusok tömegének, ha azok ellenálltak volna?) Itt bizony az isteni tekintély megnyilatkozásáról olvashatunk, és egy olyan prófétai magatartásról és tettről, amit értett mindenki. (Ezt erősíti az ószövetségi ige is: „Nemde meg van írva: Az én házamat az imádság házának fogják hívni minden nép számára? Ti meg rablók barlangjává tettétek.)
Hogy pedig a dolog kicsit másképpen játszódott le, mint azt a népszerű filmekben vetítik, az is jelzi, hogy utána ugyanott tanított aznap estig (és még napokon keresztül), és „az egész nép csodálkozott tanításán.” Ez nem annyira a felfordulás, mint inkább a helyreállítás képét idézi fel nekünk!
Ezzel együtt el kell ismernünk, hogy Jézus Krisztus tette radikális volt, mint ahogy mondanivalója is: gyökeres megtisztulásra és megújulásra van szükség, mert ami itt folyik, az Isten és az istentisztelet megcsúfolása!
Márk bemutatja a Jézus tettére való kétféle reakciót: a nép örömmel és figyelmesen hallgatja Őt, de a főpapok és írástudók „tanakodni kezdtek, miképp okozzák vesztét. Féltek tőle, hiszen az egész nép csodálkozott tanításán.” Akiknek az adott hatalmi, politikai, gazdasági állapot fenntartása a céljuk, megrettennek – teljesen félreértve Jézust – és erről hallani se akarnak. Számukra Jézus valóban felforgató – az ő emberi rendjük felforgatója. (Félreértések elkerülése végett: Jézus nem akarta ezt az emberi hatalmat egy másik emberi hatalommal felváltani, nem akart királlyá lenni – Júdással a pénzügyminiszteri székben -, tehát minden olyan értelmezés, amelyik Jézus tettét egy emberi hatalomváltás indokául használja, hamis és félrevezető! A Messiás Isten országát, Isten rendjét és igazságát akarta a szükségszerűen gyarló emberi rend és igazság helyett!) A nép vezetői nem tartottak bűnbánatot Keresztelő János felhívására, félresöpörték Jézus messiási csodáit is, és most véglegesen szembefordulnak vele, hogy megőrizhessék saját hatalmukat és befolyásukat.
Jézus tudta ezt, ezért nem is maradt Jeruzsálemben – pedig hol lehetne jobban virrasztani és imádkozni, mint a Templomban -, hanem éjszakára elhagyja a számára veszélyessé váló várost.
Sípos (S) Gyula
