Félresikerült protekció-kérés (Mk 10, 35-40)
Miel?tt túlságosan felmagasztalnánk, valami emberfeletti magasságba emelnénk az apostolokat vagy az apostoli kort, érdemes figyelmesen elolvasnunk Márk evangéliumából a következ? szakaszt, amiben Jézus kedvenc tanítványai közül kett? igyekszik „beel?zni” a többieket. (Érdekes, hogy Máté evangéliumában a két fiú már az anyjával együtt megy oda Jézushoz, és az anya adja el? a kérést, így ? a „f?b?nös”. Hogy melyik változat áll közelebb a valósághoz, most nem témánk, de az biztos, hogy Márké íródott le el?bb…)
„Zebedeus fiai, Jakab és János eléje járultak, s megszólították: „Mester, szeretnénk, ha teljesítenéd egy kérésünket.” „Mit tegyek nektek?” - kérdezte. „Add meg nekünk - felelték -, hogy egyikünk jobb oldaladon, másikunk bal oldaladon üljön dics?ségedben.”
Jézus így válaszolt: „Nem tudjátok, mit kértek. Készen vagytok rá, hogy igyatok a kehelyb?l, amelyb?l majd én iszom, vagy hogy a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem, ti is megkeresztelkedjetek?”
„Készen” - felelték. Jézus így folytatta: „A kehelyb?l, amelyb?l én iszom, ti is isztok, s a keresztséggel, amellyel engem megkeresztelnek, ti is megkeresztelkedtek. De hogy jobb és bal oldalamon ki üljön, afel?l nem én döntök. Az a hely azokat illeti, akiknek készült.” (Mk 10, 35-40)
Jakab és János, Péterrel együtt Jézus legsz?kebb tanítványi, baráti köréhez tartozott. ?ket hármójukat viszi magával a megdics?ülés hegyére – ahol láthatják isteni valóságában, Illéssel és Mózessel beszélgetve -, s János a kedvenc tanítvány, aki az utolsó vacsorán is Jézus szívére hajolva meg tudta, meg merte kérdezni, hogy ki az áruló apostol.
Ennek ellenére, biztos ami biztos alapon, a két testvér – anyjukkal együtt?, és talán az er?s rivális Péter kiszorítására? -, megpróbálja a két f?helyet bebiztosítani magának az eljövend? krisztusi királyságban. Ki tudja, talán már azt is kiosztották maguk között, melyik „miniszteri bársonyszék” kié lesz… mennyire félreértették Jézust!
„Nem tudjátok, mit kértek. Készen vagytok rá, hogy igyatok a kehelyb?l, amelyb?l majd én iszom, vagy hogy a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem, ti is megkeresztelkedjetek?”
A két tanítvány olyan bátran válaszol Mesterük kérdésére, amib?l nyilvánvaló, hogy nem értik, a szenvedések milyen kelyhe, és a megváltás m?vének milyen keresztje nehezedik a Messiás vállára: „Készen - felelték."
Jézus látja értetlenségüket, mégis helyben hagyja válaszukat, el?re megjövendölve és elfogadva mindazt a szenvedést, amit azok majd, megtérésre jutva, elvállalnak Isten országáért. (Pál apostol mondata csodálatosan magyarázza az áldozat értékét és értelmét, amelyet a tanítványok majd meghoznak: „Örömmel szenvedek értetek, és testemben kiegészítem, ami Krisztus szenvedéséb?l hiányzik, testének, az Egyháznak javára.” (Kol 1, 24)
Mindez azonban a „f?helyhez” nem elég. Nem emberi akaratból kerül ugyanis valaki Isten országába, hanem Isten el?re elhívó kegyelme folytán! Erre a megel?legzett szeretet-kegyelemre válaszol aztán az ember, a maga tehetsége és akarata szerint. Amikor pedig az Atya elhív valakit az ? országába, arra az el?re elkészített helyre hívja, ami annak az embernek a leginkább megfelel?! A mennyek országa nem szabadversenyes kapitalizmus - ahol mindenki azt a helyet tapossa ki magának, amelyiket csak bírja -, hanem a „szép rend” helye, ahol mindenki a neki juttatott kegyelem mértéke (és az arra adott személyes válasza) szerinti helyet tölti be. Ezt az Atya a maga el?retudása alapján rendezte el.
És hogy még valamit hozzá tegyünk ehhez a félresikerült protekciós beszélgetéshez - vajon mit szólt volna a két tanítvány, a két büszke férfi, ha Jézus azt mondja nekik, ez a hely már foglalt, mert az én anyám fog ott ülni?
Ha nem mondott ilyet Jézus, akkor azért nem mondta, mert abban az abszolút férfijogú társadalomban ez éppoly elképzelhetetlennek t?nt, mint a minden hatalom és er? birtokosának, a Messiásnak a halála…
Végezetül: nekünk adatott Isten országa, s „így érvényes az Írás szava: Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik ?t szeretik.” (1Kor 2, 9) Nem érdemes azon kombinálnunk, hová kerülünk – amit mi egyáltalán el tudunk képzelni, az csak halvány árnyéka mindannak a szépnek és jónak, amit Isten készített nekünk…
Sípos (S) Gyula
