Mi lesz hát a jutalmunk? (Mk 10, 28-31)
A címben feltett kérdés Márk evangéliumában nem hangzik el, ott csak ennyi olvasható: „Nézd, mi mindent elhagytunk, és követtünk téged.” (Mk 10, 28) Máté evangéliumában azonban Péter apostol hosszabban kérdez: „Nézd, mi mindenünket elhagytuk, és követtünk téged. Mi lesz hát a jutalmunk?” (Mt 19, 27) Most nem a két evangélium közötti különbségre szeretném helyezni a hangsúlyt, bár ennek is lehet jelentősége. Máté szövege már értelmezi a tanítványok mondatát, amivel mintegy önmaguk áldozatára akarják felhívni a figyelmet. Van ebben állítás is és kérdés is, tanácstalanság is és büszkeség is. Szembeállítódás is a gazdag ifjúval – aki nem volt képes mindent elhagyni Krisztusért -, és ugyanakkor büszkeség is: „mi mindenünket elhagytuk…”
A történet nem annyira a Péter mondatában mindenképpen benne rejtőző kérdésről szól, hanem Jézus válaszáról: „Jézus így válaszolt: „Bizony mondom nektek, mindenki, aki értem és az evangéliumért elhagyja otthonát, testvéreit, anyját, apját, gyermekeit vagy földjét, százannyit kap, most ezen a világon otthont, testvért, anyát, gyermeket és földet - bár üldözések közepette -, az eljövendő világban pedig örök életet. Sokan lesznek elsőkből utolsók és utolsókból elsők.” (Mk 10, 29-31)
Péter kérdése nagyon jogos, és nagyon emberi kérdés. Mintha csak úgy tudnánk gondolkodni és cselekedni, hogy legyen valami pozitív célunk, ami felé megyünk. (Ha ez sérül bennünk, az mindenképpen torzít és megbetegít minket.) Úgy tűnik Isten maga is tudja ezt – hiszen Ő alkotott minket -, ezért Jézus készségesen válaszol a tanítványi kérdésre. De nem csak azért válaszol, mert kedves akar lenni, vagy mert megérti az egyszerű emberek pszichés motivációit. Isten Fia maga is az Élet bőségébe akarja belevinni tanítványait, aminek ennek része a szülői és testvéri szeretet, a megélhetés biztonsága, stb. „Én azért jöttem, hogy életük legyen és bőségben legyen.” (Jn 10, 10)
Tovább menve, tulajdonképpen csak a Szeretet bőségében – az Istennek és egymásnak odaadottságban – jelenhet meg és bontakozhat ki az „élet bősége”. Ahol a szeretet, ott az Isten. Aki tehát Jézus Krisztust választja, a testté lett Istent, a Szeretet forrását és bevégzőjét, az mindenben részesül, ami az élet bőségét jelenti. De fogalmazzunk pontosan: mindenben részesülhet. Mert itt van evilág fejedelme is, a sátán és a gonosz lelkek, itt van a rosszra hajló emberi akarat, amelyik mindig ellene támad Isten szeretet-művének. Ezért mondja Jézus: „százannyit kap” – mert Isten mindig sokkal többet tud adni, mint amennyit a sátán egyáltalán ígérni tud -, „bár üldözések közepette”.
Hogy pedig ez az üldözés milyen valóságos lehet, azt tökéletesen mutatja megváltásunk ára, Megváltónk kereszthalála – és azóta a minden nemzedékben feltörő ellenállás az Örömhírrel szemben.
A mi életünknek azonban nincs vége a halállal! A mi életünk már élet az örök Életben, a kezdet és vég nélküli Életben, Isten szeretet-életében. A mi életünk perspektívája nem 70-80 év, mi nem a tudomány kormeghosszabbító kúráiban reménykedünk és a bűvös százas átlépésében – a mi életünk perspektívája az örök élet. Ahogy Pál apostol írja: „Gyümölcsötök a megszentelődés, célotok az örök élet.” (Róm 6,22) János apostol pedig már első levelének legelején így fogalmaz: „Igen, az élet megjelent, láttuk, tanúságot teszünk róla, és hirdetjük nektek az örök életet, amely az Atyánál volt, és megjelent nekünk.” (1Jn 1, 2) Jézus Krisztus megváltó művének legnagyobb ajándéka: „Isten örök életet adott nekünk, s ez az élet az ő Fiában van.” (1Jn 5, 11)
Nem baj tehát, ha megkérdezzük Istent, mi lesz a mi jutalmunk. Nem baj, ha segítséget várunk Tőle az életünkben. Helyes, ha úgy gondolkodunk, hogy mi az Istenben való életet akarjuk élni -, hogy Ő pedig bennünk éljen, minden szeretetével, gyógyító és szabadító hatalmával és erejével együtt. Azzal az ajándékozó szeretettel, ami családot, barátokat, megélhetést ad nekünk. De ha a világ összeomlásában ez épp nincs is meg, vagy csak hiányosan, akkor sem csüggedhetünk, hiszen ami ránk vár, az mérhetetlenül több a háznál, barátnál s evilág minden mulandó értékénél és öröménél.
Vannak most is, akik elsők az anyagi javakban, dicsekedhetnek hatalmas gazdagságukkal, kapcsolataikkal, ismertségükkel, barátaikkal. De akik előtérbe helyezik evilág örömeit és a romlandó javak miatt lemondanak a romolhatatlanokról, azok az eljövendő örök életben utolsók lesznek – és bizony csak Isten irgalmán múlik, hogy köztünk lesznek-e egyáltalán.
És vannak ma is, és köztünk élnek, akiket talán észre se veszünk, mert olyan kicsik, olyan utolsók. Nem gazdagok, nem ismertek, nem dicsekedhetnek kapcsolataikkal, csendes szeretetben és imádásban élik életüket. De Krisztus második eljövetelekor felfénylik az ő életük, s nyilvánvalóvá lesz mindenki előtt – bár utolsók és senkik voltak szemeinkben, mégis előttünk járnak, és elsők Isten szeretetében…
Sípos (S) Gyula
