Kinyilatkoztatás a hegyen (Mk 9, 5-8)
„Péter így szólt Jézushoz: „Mester! Olyan jó itt lenni! Hadd verjünk három sátrat: egyet neked, egyet Mózesnek és egyet Illésnek.” Nem is tudta, mit mond, annyira meg voltak ijedve. Ekkor felhő ereszkedett alá, s árnyéka rájuk vetődött. A felhőből szózat hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!” Mire körülnéztek, senkit sem láttak a közelükben, csak Jézust.” (Mk 9, 5-8)
Jézus felmegy a hegyre tanítványaival, ott „elváltozik előttük”, megmutatja életének isteni valóságát. Szépsége, tisztasága vakítóan ragyog az emberi szemek előtt. Közrefogják a zsidó hit nagyjai, az Istenhez ragadottak: Mózes, mint a törvény megtestesítője, és Illés, a próféták legnagyobbika.
Jézussal ott vannak az által kiválasztottak legjobbjai: Péter, János és Jakab. Ott vannak, elámulva, összezavarodva, megilletődve, megijedve. Péter azért megszólal, mert természetét meg nem tagadhatja. Ilyen hirtelen ember, szokása, hogy előbb beszéljen, mielőtt megfontolhatná, mit is mond. De őszintén beszél, a szívéből. Jézus szereti őt ezért, még akkor is, ha olykor butaságokat mond. Szavai miatt hol felmagasztalja – „te Péter vagy, azaz kőszikla” -, hol megfeddi – „távozz mögém sátán… -, hol egyszerűen csak előre megmondja neki, hogy szavai mögött még nincs valódi erő: „mire a kakas másodszor szól, háromszor tagadsz meg engem…”
Péter annyira mélyen és őszintén, képmutatás nélkül emberi, hogy szavaival és reakcióival szinte az egész emberi nemet képviseli a hegyen: „Nem is tudta, mit mond, annyira meg voltak ijedve.”
Igen, sokszor ez az ember reakciója a valódi Isten-élményre. Szembesülve Isten nagyságával, hatalmával a halandó lénye mélyéig megrendül és átérzi semmiségét. „Meg kell halnunk, mert láttuk az Urat!” – így kiált fel Sámson apja, de ezt mondja Gedeon, Izajás és még többen a próféták közül. Ugyanezt a megsemmisítő élményt élték át az Egyház szentjei közül is sokan, a történelem tanúsága szerint.
Isten azonban nem a halál, hanem az élet Istene. Márk immár másodszor írja le Isten, az Atya tanúságtételét a názáreti Jézus Krisztus, az Egyszülött Fiú, a Messiás, a Felkent, a Kezdet és a Vég, az Élet teljessége mellett. Míg azonban a Jordánban való bemerítés, megkeresztelkedés után közvetlenül a Fiúnak szól a szózat az égből - „Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem.” (Mk 1, 11) – most a Isten tanúságtételének szavai a tanítványoknak, nekünk szól: „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!”.
Most csak mellékesen jegyzem meg, hogy Isten szavaira a valódi válasz, tanúságtétel majd csak Márk evangéliuma végén hangzik el – nem véletlenül -, a pogány százados szájából, a keresztfa tövében: „Ez az ember valóban az Isten Fia volt.” (Mk 15, 39).
Az Atya a Fiúra mutat, mint az üdvösség egyetlen szerzőjére és útjára. Nincs önmegváltás, senki sem tud önerejéből felemelkedni, megistenülni – csak a Fiú, aki a mennyből jött le, Ő tud felemelkedni. És hamis minden áldozat, ami megvásárolni akarja Istent, hamis aki alkudozik, aki szellemeket szólongat. Csak egyetlen igaz áldozat létezik, egyetlen és teljes kiengesztelődés, amit Jézus Krisztus nyújt, mert általa Isten engesztelte ki a világot Önmagával.
„Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet – mondja Jézus. Senki sem juthat el az Atyához, csak általam.” (Jn 14, 6)
Ezt visszhangozza Péter pünkösd után, a Szentlélek erejében: „Nincs üdvösség senki másban. Mert nem adatott más név az ég alatt az embereknek, amelyben üdvözülhetnénk.” (ApCsel 4, 12)
A hegyen adott kinyilatkoztatás mindmáig hívja az embereket: „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!” Hagyjatok fel az esztelen babonáitokkal, forduljatok el a hamis istenektől, feledjétek a fantáziadús meséket, tagadjátok meg az erőről és hatalomról szőtt álmaitokat és forduljatok a Fiú felé, aki egyedül tehet boldoggá és teljessé benneteket. „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen.” (Jn 3,16)
Felmentünk a hegyre – ha ugyan felmentünk -, és hallottuk az Atya tanúságtételét a Fiú mellett. Van-e erőnk, hitünk és bátorságunk legalább a pogány százados tanúságtételét megvallani, életünk zsinórmértékéül? Igen Uram, Te valóban az Isten Fia vagy és benned van az én reménységem…
Sípos (S) Gyula
