Mózes, Illés, Jézus (Mk 9, 2-4)
„Hat nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, s csak velük fölment egy magas hegyre. Ott átváltozott előttük. Ruhája olyan ragyogó fehér lett, hogy a földön semmiféle ványoló nem képes így ruhát kifehéríteni. Egyszerre megjelent nekik Illés meg Mózes, és beszélgettek Jézussal.” (Mk 9, 2-4)
Jézus magával viszi azt a három tanítványát, akikkel a legszorosabb kapcsolatot ápolja, és felmegy velük a hegyre – külön oktatni akarja őket. Nem pusztán szavakkal – bár Jézus szavai önmagukban is többek, mint a mi súlytalan fecsegésünk! -, hanem Istenségének kinyilatkoztatásával.
A hegyen pedig kinyilatkoztatja, hogy Őbenne valóban „összeér” az ég és a föld. Ő valóban Isten Fia, aki bármikor képes átlépni a mennyei valóságba. „Átváltozik” előttük, bár ugyanaz marad. Az evangelista nem is tudja másképp érzékeltetni” a változást, mint a ruha „kifehéredésével”. A mennyei tisztaság és szépség átragyog és átjár mindent, még a ruhát is.
Illés és Mózes megjelenése szintén ennek a kettős valóságnak a nyilvánvaló bizonyítéka, hiszen ők ketten azok, akikről tudhatjuk, hogy testben is fent vannak Istennél. Illésről tudjuk, hogy miközben tanítványával, Elizeussal beszélgetett, „egyszer csak jött egy tüzes szekér, tüzes lovakkal, s elválasztotta őket egymástól, aztán Illés a forgószéllel fölment az égbe.” (2Kir 2, 11) Mózes holttestét sohasem találták meg, hiszen a teste fölött az angyalok viaskodtak az ördögökkel, s végül magukkal ragadták a mennybe. (Lásd. Jud. 1, 9) Ők tehát szintén testben, de már a bűn nélküli, mennyei, átlényegült (vagy lényeg szerinti) testben jelentek meg. (Jöhetett volna még Énok is, de ne legyünk telhetetlenek…)
Talán nem nagy merészség azt sem állítani, hogy Péter, Jakab és János éppoly közeli tanítványává válhatott az Úrnak, mint egykor Mózes és Illés. Itt az ő majdani megdicsőülésük lehetőségét is megmutatta Jézus, mintegy prófétai valóságként.
Említsük meg azt is, hogy a keleti tanok vonzásába került emberek szeretnék Keresztelő Szent Jánost, mint Illés reinkarnációját látni – holott ha valaki, hát épp Illés nem „reinkarnálódhatott” semmiképpen, azaz nem születhetett új testbe, új személyiséggel. Mint látjuk, Illés elragadtatott a mennybe és ott él. Az evangélium ír Keresztelő Jánosról és ír Illésről is, mint két különböző, de egyidőben létező valóságos személyről. (A Biblia szellemiségével egyébként is ellentétes és az izraelita gondolkodásmódtól teljesen idegen a reinkarnáció gondolata.)
Mózes és Illés ott áll Jézus mellett. A történet egyben azt is szemlélteti, hogy a Törvény (Mózes) és a Próféták (Illés) - ez a két legfontosabb hivatkozás - "kiállnak" a Messiás mellett, minden törvény és prófécia beteljesítője mellett.
Illés és Mózes beszélgettek Jézussal. Sokan és sokat gondolkodtak már azon, vajon miről beszélgethettek? Márk azonban nem közli ezt – bár lehet, hogy az első tanítványok még tudtak erről. Talán a Jézusra váró további feladatokról, szenvedéséről beszélgettek, talán másról – számunkra nincs jelentősége. Az evangélium nem az emberi kíváncsiságunkat akarja kielégíteni, nem kukucskálás a titkos világokba, hanem az isteni igazságok bemutatása.
Jézus „leleplezi” a maga isteni természetét a hozzá legközelebb álló három tanítványának. Ezzel azt is jelzi – és ezt megerősíti az egyháztörténelem és a szentek életrajzai is – hogy Isten készen áll arra, hogy azoknak, akik vele szoros közelségben szeretnének élni, egyre többet megmutasson valódi természetéből. Lelki életünkben kaphatunk ihletéseket, látásokat és találkozhatunk a mennyek országának lakóival, a szentekkel is. A kérdés csak az, hogy mi készen állunk-e rá, hogy felmenjünk vele a „magas hegyre”, a hétlépcsős hegyre, a belső várkastélyba…
Drága Jézusom! Vigyél fel kérlek arra a hegyre, amelyre magamtól sohasem tudnék feljutni! Ámen.
Sípos (S) Gyula
