Még mindig nem értitek? (Mk 8, 13-21)
Erre a kérdésre pedig már nekünk, mai tanítványoknak kell válaszolni…
A hitetlenség egyre mélyebb szintjeit tárja fel nekünk az evangélium. A farizeusok kovásza a hit helyébe a törvényeknek és szokásoknak való megfelelést állítja. A törvény azonban nem tudja lefedni az életet, az mindig áttör a paragrafusok rácsán. Az Istenét szolgálni kívánó, de a törvényre támaszkodó embert az élet kihívásai láttán elönti a nyugtalanság: most mit kellene tennem? Így történik ez a tanítványokkal is:
„(Jézus) Otthagyta őket, ismét hajóba szállt és átkelt a túlsó partra. Elfelejtettek kenyeret vinni magukkal, és a bárkában nem volt több kenyerük, csak egy.
Jézus a lelkükre kötötte: „Vigyázzatok, óvakodjatok a farizeusok és Heródes kovászától!”
Egymás között arról beszélgettek, hogy nincs kenyerük.
Jézus észrevette és így szólt: „Mit tanakodtatok azon, hogy nincs kenyeretek? Még most sem értitek? Nem fogjátok fel? Még mindig érzéketlen a szívetek? Van szemetek és nem láttok, van fületek és nem hallottok? Nem emlékeztek rá, hogy amikor öt kenyeret megtörtem ötezer embernek, hány tele kosár maradékot szedtetek össze?” „Tizenkettőt” - felelték.
„S mikor a hetet a négyezernek, hány kosár lett tele a maradékkal, amit összeszedtetek?” „Hét” - mondták.
Erre újra kérdezte: „Még mindig nem értitek?” (Mk 8, 13-21)
A farizeusok vakok, nem látják, hogy „a törvény nevelőnk lett Krisztusra, hogy a hitben megigazuljunk.” (Gal 3, 24) A törvény számukra nem eszköz, hanem cél. A törvény már nem az ember javára, segítségül adatott áldás, hanem bálvány, amit szolgálni kell, kaloda, amibe bele kell szorítani a létet. Így amit Isten áldásnak adott, átokká vált. (A szombati munkatilalom nagy áldásából – ami lehetővé tette a pihenést, kikapcsolódást, felszabadulást – így lett a szabad mozgást, pihenést és gyógyulást megakadályozó megkötöttség.)
A farizeusok kovásza a bizalmatlanság (minden új iránt is), a kicsinyhitűség és kicsinyesség. A farizeusok kovásza a hitetlenség eltakarására szolgáló, törvénykező magatartás és a törvények által egy karámba szorított nép.
A tanítványok hitetlensége azonban mélyebb a farizeusi hitetlenségnél. János apostol ezt írja később: „Ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit a szemünkkel láttunk, amit szemléltünk és amit a kezünkkel tapintottunk: az élet Igéjét hirdetjük nektek.” (1Jn 1, 1) Az apostolok és tanítványok az eleven Élettől, Isten Fiától, a Megváltó Jézustól láthatták, vele élhették, hogy létezik egy másik, egy szabadabb, egy Istentől megáldott életmód. Ahol minden lehetséges. Ahol a hajuk szála is számon van tartva. Ahol Isten gondviselő szeretete folyamatosan megnyilvánul. Ahol többszáz liter víz válik borrá, ahol néhány kenyér és hal úgy megszaporodik, hogy csak a maradék több kosarat megtölt. Ahol a betegek meggyógyulnak, a megszállottak megszabadulnak, még a természeti erők is engednek a Szónak. Aki most is velük van, „egy csónakban”.
És ezek után sem hisznek.
Milyen elkeserítő tapasztalat lehetett ez Jézusnak! Szinte halljuk fájdalmas kérdését: Még mindig nem értitek?
De ha fokozni akarjuk a hitetlenséget, még mindig tudjuk: napjaink egyházának már kétezer éves tapasztalata van arról, hogy Isten a mi Atyánk, köztünk van és szeret minket… és mégis hitetlenek vagyunk. Akkor most képzeljük el, milyen fájdalmas volt az értünk kereszthalált vállaló Jézus Krisztus kérdése: „Csak az a kérdés, hogy amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön?” (Lk 18, 8)
Erre a kérdésre pedig már nekünk, mai tanítványoknak kell válaszolni…
Sípos (S) Gyula
