Csupa jót tett… (Mk 7, 36-37)
Jézus egy helyen azt mondja: „A ti világosságotok is úgy világítson az embereknek, hogy jótetteiteket látva dics?ítsék mennyei Atyátokat!” (Mt 5, 16) Hogy pedig ez nem teljesíthetetlen követelés, arról ? maga adott jó példát. Az Atya megdics?ítésének vágya pedig hozzájárult ahhoz – a többi ok mellett, amir?l az el?z?ekben már írtunk -, hogy nem engedi meg az embereknek, hogy híreszteljék csodás tetteit. Nem önmagát akarta a középpontba állítani, hanem Istent, a szeret? Atyát – önmagát pedig csak mint Fiút, mint az Atyára mutató jelet. Így van ez most is, a süket meggyógyítása után:
„Megparancsolta nekik, hogy a dologról ne szóljanak senkinek. De minél jobban tiltotta, annál inkább hirdették. Szerfölött csodálkoztak, s hangoztatták: „Csupa jót tett, a süketeknek visszaadta hallásukat, a némáknak beszél?képességüket.” (Mk 7, 36-37)
Valóban, Jézus „mindent jól tett” és „csupa jót tett”. Ez leny?gözi az embereket, de zavarba is hozza jönnek t?le. Ha csak egy kis sötét folt lenne Jézus életében, mindjárt maguk közül valónak érezhetnék - hogy rajonganának érte! Jézus azonban nem akar ilyen elfogadhatatlan áron közéjük tartozni. Nem akar, mert ? legels?sorban a mennyei Atyával való közösséget akarja fenntartani. Hiszen az Atyával való kapcsolatból származik minden jó a földön! „Miért mondasz engem jónak?” - kérdezi Jézus a gazdag ifjút. – „Senki sem jó, csak egy, az Isten.” (Mk 10, 18)
Paradox módon, minél inkább az Atyára akar mutatni, annál inkább róla, a Fiúról beszélnek. Ennek azonban tragikus következményei lesznek. Amikor az emberek Jézusról megvallják, hogy „csupa jót tett”, akkor rejtett módon az Atyával való egyenl?ségét is megvallják. Ez azonban végül elviselhetetlen gondolattá válik az önz? és önelégült, törvénykez? embereknek, akik senkit és semmit nem akarnak maguk fölé engedni. Isten Fia tudja, hogy amikor az emberek dícsérik, valójában egyre nehezebbé teszik neki a küldetése folytatását.
Az ?t dics?ít?k jót akarnak – s lám, mégis rosszat tesznek. Igen, valójában egyedül csak Istennél esik egybe a szándék és a tett, s válik minden teljesen azonossá önmagával! (Ez így lehet, hogy kissé elvontnak t?nik, de ha belegondolunk, hogy a mi szándékaink hányszor siklanak félre a megvalósulás során, s?t, hogy mennyiben merjük egyáltalán magunk el?tt beismerni valódi szándékainkat – akkor érthet?bbé válik az Istenben lév? „egység” és a bennünk lév? „kett?sség” – finoman fogalmazva szétszórtság.)
Jézus Krisztus azért tudott mindenkivel jót tenni, és csak jót tenni – függetlenül attól, hogy éppen hogy ítéltek róla az emberek -, mert egészen egy volt az Atyával. Soha, senki más ezt az egységet nem tudta megvalósítani, mert ez embernek önmagától nem is lehetséges.
„Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet - válaszolta Jézus. - Senki sem juthat el az Atyához, csak általam.” (Jn 14, 6)
Ezért a mi utunk is csak ez lehet, ha „mindent jól akarunk tenni” - és minden ember útja ez, aki jó akar lenni – az út Jézus Krisztusban, aki maga az Út. Ez az út az Istennel való egyesülés útja, úgy, ahogy ezt az Egyszülött Fiú, Jézus Krisztus nekünk tanította. Mert „nincs üdvösség senki másban. Mert nem adatott más név az ég alatt az embereknek, amelyben üdvözülhetnénk.” (ApCsel 4,12) Ámen.
Sípos (S) Gyula
