Nem kell Jézust kimagyarázni (Mk 7, 24-30)
„Ezután elindult és Tírusz és Szidon környékére ment. Itt betért egy házba, és nem akarta, hogy tudjanak róla. De nem maradhatott rejtekben. Egy asszony, akinek a lányát tisztátalan lélek szállta meg, hallott felőle, odasietett hozzá és a lába elé borult. Az asszony görög volt, szírföníciai származású. Kérte, hogy űzze ki a lányából a gonosz lelket. Ezt mondta neki: „Hadd jóllakni előbb a gyermekeket. Nem való ugyanis elvenni a gyerekektől a kenyeret, és a kiskutyának dobni.” De az így felelt: „Igen, Uram, de azért a kiskutyák is esznek az asztal alatt abból, amit a gyerekek elmorzsálnak.” Erre így szólt hozzá: „Ezekért a szavakért menj, a gonosz lélek elhagyta lányodat.” Amikor hazaért, lányát az ágyon fekve találta. Már elhagyta a gonosz lélek.” (Mk 7, 24-30)
A jó keresztény testvérek időnként erős késztetést éreznek arra, hogy saját istenképük alapján kimagyarázzák Jézus olyan tetteit, szavait, amelyek nem férnek bele az ő gondolatvilágukba. Egyesek az ítéletről szóló kijelentéseket tartják elfogadhatatlannak, mondván, a „szeretet istene” ilyen nem tesz. Mások a nyolc boldogság igéit csűrik-csavarják, amíg kedvükre valóvá nem teszik azokat. Ezekhez hasonló a pogány asszony története is. Szerintük Jézus biztos nem akarta elutasítani ezt az asszonyt, hanem inkább csak próbára akarta tenni, illetve azt akarta, hogy a tanítványok előtt nyilvánvalóvá legyen az asszony hite.
Ez az elgondolás azonban butaság, ami vagy az ember hamis és bálványimádó késztetéséből fakad, hogy Istent magához hasonlóvá tegye, vagy az a nagyon rossz és káros mentalitás, amelyik Jézus Krisztust szeretné kimagyarázni, mintegy „megvédeni önmagától”, hogy így jobban tetsszék nekünk. Ezzel próbálkozott Péter apostol is - és Jézus azt a választ adta neki, amit nekünk is adna: „Távozz tőlem, sátán! Botránkoztatsz, mert nem arra van gondod, amit az Isten akar, hanem arra, amit az emberek akarnak.” (Mt 16, 23) Szó szerint: eredj mögém, sátán – azaz ne akard emberi gondolatokkal, tettekkel „leelőzni” az Urat, elé kerülni, utat mutatni neki, hanem fogadd el tanítványi, krisztus-követő voltodat…
Azt gondolom, Jézus valóban komolyan gondolta, amikor először türelemre intette a szírföníciai asszonyt (hagyd előbb jóllakni…). Jézus Krisztus ugyanis hallatlanul komolyan vette az Atyától kapott küldetését. A megváltás műve – az ítélet és kegyelem ideje - pedig Izrael házán kezdődik, ők a „gyermekek”. Máté evangéliumában egyenesen ki is mondja: „Küldetésem csak Izrael házának elveszett juhaihoz szól.” (Mt 15, 24) Amikor a tanítványokat elküldi maga előtt kettesével, akkor is a lelkükre köti: „A pogányokhoz vivő utakra ne térjetek rá, s a szamariaiak városaiba ne menjetek be! Forduljatok inkább Izrael házának elveszett juhaihoz!” (Mt 10, 5-6) (Izraelnek mint papi nemzetnek kellett volna aztán tovább vinni a küldetést az egész világra a pogány nemzetek, a „kiskutyák” közé…)
Jézus tehát nem játszik vagy kísérletezik sem az asszonnyal, sem a tanítványokkal, hanem hűségben és igazságban jár küldetése szerint! Így válik aztán igazán lenyűgözővé ami ezután történik! Újra bebizonyosodik ugyanis, hogy Jézus nem a lélekölő betű merevségével szemléli és éli meg Isten törvényeit, hanem a szív igazságával. (Sőt, mélységes hitem, hogy a Szentlélek épp az ilyen eseményeken keresztül nyitja meg Jézus emberi személyiségét egyre inkább küldetése távlataira – ami teljessé majd a kereszthalálban és feltámadásban válik. Így éli meg a názáreti Jézus egyre teljesebben a maga Krisztus voltát, istenemberi létét, mint tökéletes Isten és tökéletes ember.)
Csodálatos ez a történet azért is, mert megmutatja, hogy életünk nem megváltoztathatatlan – ahogy a gonosz lélek szeretné elhitetni, hogy elnyomó jelenléte kikerülhetetlenül jelen lehessen életünkben. Isten megmutatja, hogy Vele mindig párbeszédben lehetünk, hogy Ő képes és kész arra, hogy segítsen rajtunk! Éppen ezért kell szívünket a hit világosságába emelni – Isten a mi Atyánk, szeret minket és Jézus Krisztusban szabaddá lehetünk minden elnyomástól, ami elválaszt minket az Élettől!
Jézus mindig válaszol a hit imájára. „Ezekért a szavakért menj, a gonosz lélek elhagyta lányodat.” Amikor hazaért, lányát az ágyon fekve találta. Már elhagyta a gonosz lélek.” Isten belép oda, ahol hitet talál, és a gonosz léleknek mennie kell.
A Szentírás azért adatott nekünk, hogy megértésre jussunk. Semmi sincs véletlenül megírva az Evangéliumban sem, hanem azért, hogy azon elmélkedve felfedezhessük megváltónk csodálatos arcát. Ezért ne akarjuk Őt a magunk képére és hasonlatosságára formálni, hanem inkább fedezzük fel szépségét és jóságát, hűségét és igazságát még a számunkra először érthetetlennek tűnő megnyilatkozásai mögött is! Jézus ilyen, és így mutatja meg egészen önmagát: „Én azért jöttem, hogy életük legyen és bőségben legyen.” (Jn 10, 10) Ámen.
Sípos (S) Gyula
