Áldott, átkozott törvény (Mk 7, 1-13)
Isten a tövényeket azért adta az embereknek, hogy ezzel is védje ?ket saját szeszélyeikt?l és a hatalmaskodók er?szakától.
Adta a hetedik nap nyugalmának törvényét, hogy az emberek felszabadulhassanak a szakadatlan munka kényszere alól, együtt lehessenek és pihenhessenek. Adta a tized törvényét, hogy az emberek szíve szabaddá váljék a szerzés és birtoklás ?rületét?l. Törvényeivel és tanácsaival védte a személy szabadságát és méltóságát, életét és javait. Védte a házasságot és védte az egészséget. A törvény áldás volt az embereknek, hogy végül „Krisztusra vezérl? kalauzukká” legyen.
Hogyan történhetett meg, hogy az áldott törvény teherré és átokká lett? Hogy ami azért adatott, hogy felszabadítsa és összekösse az embereket, épp az vált rabtartójukká és elkülönít?jükké?!
Az emberi elme és szív mindent képes kiforgatni. A Szentírás is csak szakácskönyv a megromlott ember kezében, amib?l azt f?z ki, amit csak akar. Az önigazult ember azonban ellene megy Isen akaratának. Az emberi biztonság vágya ellentétes az Istennek való kiszolgáltatottsággal és a benne való bizalommal. A hinni és bízni nem tudó ember bálvány-falat épít, hogy az védje ?t, hogy arra támaszkodjon. Üzletelni akar Istennel és kifizetni ?t a saját szándéka szerint. Automata bálvány-istent kreál magának, amivel aztán igazolhatja önmagát: „én befizetem a tizedet a legkisebb f?b?l is, tehát én jó ember vagyok”. Így kerüli ki a b?nbánatot, az alázatot és a szeretet parancsát.
Az emberi szokásokká ferdített törvény átokként terheli meg az életet. Ezért kiált fel Jézus: „Jaj nektek, törvénytudók, mert az emberekre elviselhetetlenül nehéz terheket raktok, de magatok egy ujjal sem mozdítjátok a terhet.” (Lk 11, 46)
Isten Fia újra és újra találkozik azokkal az emberekkel, akik ?t is, követ?it is az emberi szokások igája alá akarják nyomni. A k?szív?ekkel, akik inkább hagynák meghalni a beteget, mert szombaton tilos a munka. Akik a szeretet parancsát a kézmosás szokásával cserélnék fel. Akik a terített asztal mellett is éheztetnék a szegényeket, mert akkor és ott az étkezés épp „törvényellenes”. Akik mindenki mást megítélnek, de önmagukat mindig felmentik.
Mivel ez a magatartás általános és mindig felt?nik a magukat buzgónak tartó emberek között is, Márk evangéliumában hosszan foglalkozik a problémával és Jézus válaszával:
„Egy alkalommal köré gy?ltek a farizeusok néhány Jeruzsálemb?l való írástudóval együtt. Látták, hogy egyik-másik tanítványa tisztátalan, vagyis mosatlan kézzel eszi a kenyeret. A farizeusok és általában a zsidók ugyanis nem esznek addig, amíg meg nem mossák a kezüket könyökig, így tartják magukat a vének hagyományaihoz. És ha piacról jönnek, addig nem esznek, míg meg nem mosakszanak. S még sok más hagyományhoz is ragaszkodnak: így például a poharak, korsók, rézedények leöblítéséhez. A farizeusok és írástudók tehát megkérdezték: „Miért nem követik tanítványaid az ?sök hagyományait, miért eszik tisztátalan kézzel a kenyeret?”
Ezt a választ adta nekik: „Találóan jövendöl rólatok, képmutatók, Izajás, amikor így ír: Ez a nép ajkával tisztel, ám a szíve távol van t?lem. De hiábavalóan tisztelnek, mert tanaik, amelyeket hirdetnek, csak emberi parancsok. Az Isten parancsait nem tartjátok meg, de az emberi hagyományokhoz, a korsók és poharak megmosásához és sok ehhez hasonlóhoz ragaszkodtok.”
Majd így folytatta: „Szépen semmibe veszitek Isten parancsát, hogy hagyományotokat állítsátok a helyére. Mózes azt mondta: „Tiszteld apádat és anyádat” és: „Aki gyalázza apját és anyját, az halállal lakoljon.” Ti viszont ezt mondjátok: Ha valaki azt mondja apjának vagy anyjának, hogy Korbán, azaz áldozati ajándék az, amivel segíthetnélek, már nem engeditek meg neki, hogy valamit is tegyen apjáért vagy anyjáért. Isten szavát érvénytelenítitek hagyományotokkal, amellyel azt átadjátok. És sok ehhez hasonlót tesztek.” (Mk 7, 1-13)
A farizeusok most is közöttünk élnek. Hány aggályos lelkület? embert tartottak már távol az Él? Kenyért?l, hatalmassá nagyítva semmiségeiket és megfosztva ?ket attól, Aki er?síthette, gyógyíthatta, éltethette volna ?ket?! Hányszor igazoltak már háborút, elnyomást, házasságot és elválást, mézes szavakkal csavarva Isten igéjét?! Egyházunk is id?r?l id?re elbukik ebben a b?nben – hogyisne bukna el, amikor bel?lünk, törékeny és b?nös emberekb?l áll! – ezért rendszeresen önvizsgálatot kell tartanunk: valóban az Isten örszágában való növekedés szolgálatában állunk, vagy megint emberi szokásokat magasztalunk Isten fölé?
Sípos (S) Gyula
