A tanítványok érdekében (Mk 6, 45-52)
„Ezután mindjárt sürgette a tanítványokat, hogy szálljanak bárkába, s keljenek át a túlsó partra, Betszaidával szembe, addig ő elbocsátja a tömeget. Aztán elküldte őket, és fölment a hegyre imádkozni. Közben besötétedett. A bárka mélyen bent járt a tavon. Ő ott maradt egyedül a parton. Amikor látta, mennyire küszködnek az evezéssel - mert ellenszelük volt -, a negyedik éjszakai őrváltás órájában elindult feléjük a vízen járva. El akarta őket kerülni. Amikor látták, hogy a vízen jár, azt vélték, hogy kísértet, és elkezdtek kiabálni, mert mindnyájan látták és megrémültek. Ő azonban rögtön szólt hozzájuk: „Bátorság! Én vagyok. Ne féljetek!” Aztán beszállt ő is a bárkába, és a szél elállt. Az ámulattól nem tudtak hová lenni, mert még a kenyerek csodáját sem fogták fel, a szívük még érzéketlen volt.” (Mk 6, 45-52)
Jézus gondoskodó szeretettel óvta tanítványait. Ezért sürgette őket, hogy szálljanak a bárkába és induljanak el. Nem a rossz időtől óvta őket – halászemberek voltak, megbirkóztak ők már nagy viharokkal -, hanem a szív viharaitól. Az emberi kombinációktól, amelyek óhatatlanul előtörtek volna a kenyértörés nagy csodája után. Nem akarja, hogy a tanítványok tanúi, részesei legyenek a tömeg hálálkodásának, és tervezgetéseinek, ezért magára vállalta az emberek elbocsátását. Addig akarta elküldeni az embereket, amíg azok még az isteni elrendezettségben és békében vannak együtt, és nem kavarodik fel a szívük a különböző vágyaktól és kívánságoktól. Pontosan tudta, hogy a tanítványok szíve „még érzéketlen” Isten valóságára, igazságára, s nem akarta, hogy olyan emberi igazságok erősödjenek meg bennük, amelyek ugyan érthetőek, de ellentétesek Isten akaratával. (Mint amikor királyukká akarták tenni.)
Jézus egyedül akart maradni azért is, fölmehessen a hegyre, zavartalanul imádkozni. Fölment hálát adni, de fölment azért is, hogy az Ő szíve is egészen elnyugodhasson Istenben, és felkészülhessen a következő „viharra”. (Több órát töltött imában (!), hiszen csak a negyedik éjszakai őrváltás idején indult utánuk.)
„Közben besötétedett.” Márk nem csak a fizikai sötétséget jelzi ezzel, hanem a tanítványok elsötétülő szívét. Mélyen bent vízen, látszólag minden segítségtől távol, a bárkában nem csak fizikai, de lelki ellenszélben is küszködnek a tanítványok. Márk azt írja, hogy Jézus elindult feléjük a vízen, de el akarta kerülni őket. A Megváltó ugyanis Isten erejével akart köztük lenni, de észrevétlenül akarta őket megóvni. Nem akarta, hogy meglássák, mert tudta, hogy még nem érthetik meg Őt. (Ez majd csak a keresztre feszítés és a feltámadás után lehetséges.)
Az Atya azonban meg akarta dicsőíteni a Fiút! Ezért megengedte, hogy meglássák Jézus Krisztust isteni hatalmában, ahogy uralja az elemeket. Milyen szomorú, de milyen jellemző, hogy a tanítványok nem hisznek, hanem engedik, hogy bevált gondolkodási sablonjaik és a helyzetből adódó nyugtalanságuk és félelmük elvegye a józan eszüket és békéjüket.
„Bátorság! Én vagyok. Ne féljetek!” – Jézus akarata nem az volt, hogy a tanítványokkal együtt menjen át a túlsó partra. De amikor látta, hogy azok megrémülnek és szinte eszüket vesztik a félelemtől, az ő érdekükben rögtön megváltoztatja elhatározását és egészen megmutatja magát nekik. Kimondja isteni nevét – „Én vagyok” – és szavának, jelenlétének engedelmeskedik a mindenség. Az elrejtőzött istenség megmutatkozik – és minden lecsendesedik. A tökéletes Isten és tökéletes ember pedig beszáll a bárkába, hogy együtt legyen övéivel.
A mi életünk bárkájában is jelen van az Úr. Amikor félünk, amikor rémeket látunk, csak kiáltanunk kell, és Ő megmutatja magát nekünk. „Akkor Isten békéje, amely minden értelmet meghalad, megőrzi szíveteket és értelmeteket Krisztus Jézusban.” (Fil 4, 7) De vigyázzunk, nehogy az érzéketlen szívünk miatt mi is úgy járjunk, mint a tanítványok, akik ámultak és bámultak, de lelki hasznunk nem volt a dologból, „mert még a kenyerek csodáját sem fogták fel, a szívük még érzéketlen volt.”
Hányan ülnek ma is az Egyház nagy bárkájában, hányan járnak ma is úgy templomba, hányan vesznek részt az Eucharisztia ünneplésében úgy, hogy fel sem fogják, mi történik, mert érzéketlen a szívük!
Imádkozzunk, és én hiszem, hogy Jézus cselekedni fog, hogy mindannyian megértésre jussunk! Hiszen Jézus Krisztus mindig is cselekedett, ha a tanítványai érdeke úgy kívánta…
Sípos (S) Gyula
