A szabadság útján (Mk 6, 8-9)
Akinek sok pénze van, az nagyobb hatalmat, befolyást, mozgásteret, tehát szabadabb életet tudhat magáénak, mint akinek kevesebb van. A világ szerint a legnagyobb hatalommal bíróknak van a legtöbb szabadságuk, ezt a legnagyobb hatalmat pedig pénzzel, befolyással, erőszak-szervezetekkel lehet megszerezni és megtartani.
Ez a szemléletmód benne van a zsigereinkben – ez a megromlott (elbukott) emberi természetünkből fakad. Már a bölcsességi irodalom is leírta azonban – és ez minden komolyan vehető vallásos vagy filozófiai törekvésben benne van -, hogy létezik egyfajta belső szabadság, a lélek szabadsága, ami több, mint a hatalom által elérhető szabadság.
Jézus a maga gyakorlatában ezt a belső szabadságot összekötötte a Mennyei Atya gondviselő szeretetével, kétféle módon is. Először is Isten gondviselő szeretete általi belső békére és nyugalomra tanította tanítványait: „Ne aggodalmaskodjatok hát, és ne kérdezgessétek: Mit eszünk, mit iszunk? Ezeket a pogányok keresik. Mennyei Atyátok tudja, hogy ezekre szükségetek van. Ezért ti elsősorban az Isten országát és annak igazságát keressétek, s ezeket mind megkapjátok hozzá!” (Mt 6, 31-33) Másodszor megértette velük, hogy a szabadság nem öncél, hanem a szolgálathoz kapott ajándék: „Tudjátok, hogy akiket a világ urainak tartanak, zsarnokoskodnak a népeken, a hatalmasok meg a hatalmukat éreztetik velük. A ti körötökben ne így legyen. Aki közületek nagyobb akar lenni, legyen a szolgátok, s aki első akar lenni, legyen a cselédetek.” (Mt 20, 25-27)
Ez a fajta szabadság tehát nem a pénz és a szolgák nagy számában mutatkozik meg – ám mégis látható. A Krisztus által ajándékozott szabadság benső, lelki jelei a Szentlélek gyümölcsei: „szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás.” (Gal 5, 22-23) Külső jelei pedig bizonyos eszköztelenség és kiszolgáltatottság - ezek egyben feltételek is. Ezért Jézus, amikor elküldte tanítványait, „meghagyta nekik, hogy az útra ne vigyenek semmit, csak vándorbotot; sem kenyeret, sem tarisznyát, sem pénzt az övükben. Sarut kössenek, de két ruhadarabot ne vegyenek magukra.” (Mk 6, 8-9) Máté és Lukács evangéliumában a tanács még radikálisabb, ott botot és sarut sem vihetnek a tanítványok! Nem vihetnek tarisznyát, amibe elrakhatnák a másnapra adott ételt, nem vihetnek pénzt, amivel előre biztosíthatnák magukat, nem készülhetnek előre nem látható eseményekre ruhával, nem védekezhetnek bottal és nem tehetik kényelmesebbé saruval az utat. Nem azért, mintha mindezt nélkülözniük kellene! A cél nem a minél nagyobb nehézség megtapasztalása és elszenvedése – hanem az Atya gondviselő szeretetének megtapasztalása!
Hiszen ha előre van pénzük, elrendezett szállásuk, védelmük, akkor mi szükségük van Istenre? És hogyan tapasztalhatnák meg az Atya szeretetét, ha nincs szükség és lehetőség arra, hogy az megnyilvánuljon? Az Istenre hagyatkozó radikális emberi eszköztelenség viszont előhívja az Ő radikális szeretet-válaszát.
Jézus felszabadítja a tanítványokat az aggodalmaskodás alól és szinte „belöki” őket Isten szabadságába. Leválasztja őket mindenről, amihez csak hozzátapadhatna a szívük. A birtoklási vágyról, hiszen nem szerezhetnek semmit. Az emberi védelemről – hiszen nincs mivel védekezniük. Az emberi gondolkodás csavarjairól és ügyeskedéseiről – mert annak nincs mibe kapaszkodnia. Mi marad?
Az egyenes és tiszta – ám felettébb keskeny út. Isten azonban igazolja bölcsességét: a tanítványok valóban tökéletes védelemben, Jézus Krisztus védelme alatt végezhetik küldetésüket, és sikerrel elvégzik a rájuk bízott feladatokat…
Sípos (S) Gyula
