Ez rólunk szól (Mk 6, 5-6)
Jézus elmegy az övéi közé, de azok elutasítják Őt. Márk egy súlyos megállaptással zárja le a történetet. Jézus „nem is tehetett ott csodát, csupán néhány beteget gyógyított meg, kézrátétellel. Maga is csodálkozott hitetlenségükön.” (Mk 6, 5-6)
És most ismerjük be alázatosan, hogy mi vagyunk azok - az „övéi” -, akikről a fenti idézet szól. Mi vagyunk Krisztus teste, mi vagyunk a meghívottak, mi vagyunk „asztalközösségben” a Megváltóval. Minden nap magunkhoz vehetjük az Ő testét, részesedhetünk életében, hallgathatjuk, olvashatjuk tanítását. Élhetünk a Szentlélek erejében. Mégis el kell ismernünk, hogy hiányoznak életünkből Jézus Krisztus nagy csodái. Igaz, néhány beteg azért meggyógyul, időnként érezhetjük gondviselő szeretetét – de miért nem többet?
Mert hitetlenek vagyunk. Helyesebben: jobban hiszünk a saját tapasztalatainknak, mint Jézus szavainak. Hiszen olvastuk, hogy ne aggódjunk semmi miatt, hanem tekintsünk az ég madaraira, akik nem vetnek, nem aratnak, és az Atya mégis gondoskodik róluk – de azért mégis aggódunk. Olvastuk, hogy ne vigyünk erzsényt az útra, de mi azért mégiscsak akkor érezzük magunkat biztonságban, ha hízik a bankbetétünk. Azt is prédikálták már nekünk, hogy amit a legszegényebbek közül eggyel teszünk, az Jézussal tesszük – de azért a koldusokat mégis inkább kikerüljük.
Keressük mi Isten országát, de azt a saját kis életünkben, vágyaink megvalósulásában szeretnénk megtalálni. Pedig tudjuk, hogy Isten útjai nem mindig azonosak a mi utainkkal, meg hallottunk a kereszt értékéről – vagy inkább botrányáról? – de azt gondoljuk, arra nekünk nincs hivatásunk.
Bár legalább at hinnénk, hogy akkor az egészséges és szép életre van hivatásunk! Hiszen Jézus Krisztus földi életében is meggyógyított és megszabadított mindenkit, aki hozzá ment! De mi ebben sem merünk hinni! Hiába mondja Jézus, hogy amit ketten vagy hárman egy akarattal kérünk az Ő nevében, az meglesz – nem hisszük. (Az orvosoknak jobban hiszünk. És itt nem az orvossal van a baj – hiszen az orvostudomány felismerései is Istenből fakadnak, aki ellensége a betegségnek és a bűnnek -, hanem azzal, hogy az orvos szavát Isten szava elé helyezzük.)
Viszont nagyon okosan tudjuk addig értelmezni, magyarázni az Igét, amíg épp kedvünk szerint való nem lesz. Így aztán az isteni természetet emberivé, a saját természetünkké silányítjuk. De hogyan is várhatnánk csodát magunktól? Az lehetetlen.
Pedig Jézus Krisztus olyan komolyan vette tanítását, annak igazságát, annyira ragaszkodott az Atya által kapott szavakhoz és küldetéshez, hogy vállalta érte a kereszthalált is! Vajon mi mit vállalunk okoskodásainkért?
Bizony, Jézus ma is csodálkozik hitetlenségünkön. Ő már mindent odaadott nekünk, most rajtunk a sor. Nekünk kell bizalommal és szeretettel visszafordulni hozzá és az Ő tanításához, ami pedig „Lélek és élet”…
Sípos (S) Gyula
