A tudatlan Jézus tudása (Mk 5, 30-34)
„Jézus nyomban észrevette, hogy erő ment ki belőle. A tömeghez fordult: „Ki érintette meg a ruhámat?” Tanítványai ezt válaszolták: „Látod, hogy tolong körülötted a tömeg, mégis kérdezed: Ki érintett meg?” De ő körülnézett, hogy lássa, ki volt az. Az asszony félve, remegve - mert hisz tudta, hogy mi történt vele - előlépett, leborult előtte, és őszintén bevallott mindent. Ő megnyugtatta: „Leányom, hited meggyógyított. Menj békével, és maradj egészséges!” (Mk 5, 30-34)
Márk tárgyszerűsége lenyűgöző. Bár mélységesen hisz Jézus istenfiúságában, azt nem kívánja abszolutizálni, elfedve vele Jézus emberségét. (Azaz, ahogy ma kifejezzük: Jézus egyszerre tökéletesen Isten és tökéletesen ember, szétválaszthatatlanul és összekeverhetetlenül.) Vannak bibliamagyarázók, akik szerint Jézus csak azért teszi fel a kérdést, hogy tanítványait próbára tegye, vagy pedig felhívja a figyelmet egy gyógyulásra. Ezek a gondolkodók próbálják kimagyarázni Jézust, hiszen Ő nem lehet tudatlan?!
Isten Fiának azonban erre semmii szüksége sincs! Jézus Krisztus nem egy mindenki felett álló szuperember volt, hanem emberségében ugyanolyan ember, mint mi. Éhes volt, fázott, örült, sőt indulatba jött. (Ha nem lett volna ilyen, hogyan is menthetettt volna meg minket? Hogyan is részesedhetnénk győzelmében, ha nem lenne azonos természetünk?) Istensége itt a földön nem a mindentudásban nyilvánult meg, hanem a szeretetben való mindent odaadásban – az Atya természetének tökéletes megmutatásában. Ezért mondhatta: „S én és az Atya egy vagyunk.” (Jn 10, 30)
Jézus mégis tökéletesen Isten. Őt nem pusztán áthatotta az isteni természet – ezt elmondhatjuk a szentekről is -, hanem Ő egész természetében tökéletesen Isten. Ha pszichológiai fogalmakat akarunk használni, akkor azt mondhatjuk, hogy tudatos és tudattalan személyisége egyaránt Isten. Nincs benne megosztottság, hasadás. Nem csak a felszínen, néhány gesztusában Isten. Nem csak akkor tesz jót, amikor ez a „szándéka”. Isten „szándéka” mindig a jóra irányul – ezért aki Őt „megérinti”, megkapja ezt a jót akkor is, ha Jézus tudatos énje éppen másra irányul.
Jézusból gyógyító erő áradt ki, és ez tudatosította benne, hogy valaki hittel érintette Őt. Tudni akarja, ki volt az, ezért kérdezi a tömegtől: „Ki érintette meg a ruhámat?” A tanítványok nem is értik a kérdését. Hiszen mindenki ott tolong, lökdösik a Mestert, tapogatják a ruháját, látni kívánják. Hogyan is lehetne megmondani, akkor éppen ki érintette meg?
Ma is sokan vannak így. Ott vannak Jézus körül, látszólag követik Őt – de hit nélkül, megszokásból, vagy éppen kíváncsiságból, hátha történik valami. Így bár ott vannak, mégsem találkoznak vele. Ha az emberek nem is akarják megismerni Jézust, Jézus meg akarja ismerni legalább azt az egyet, aki hitt benne. Ő kíváncsi arra, kit gyógyított meg a belőle áradó erő. (Vagy ha úgy tetszik, kit gyógyított meg az Atya, a Fiú által a szentlélek erejében.)
A vérfolyásos asszony remegve borul elé – tudja, élete a tét. Meg is kövezhetik, mert érintésével tisztátalanná tette a Mestert. Márk azonban azt írja, Jézus megnyugtatta őt. Milyen csodálatos, hogy az Isten akar minket megnyugtatni! Békét ad és egészséget, ahogy azt később minden követőjének megígéri: „Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek.” (Jn 14, 27)
Mi is őszintén bevallhatunk mindent jézusnak, ahogy az asszony is tette. Jézus nem elutasít, nem felháborodik, hanem teljes szívével mondja: Hited meggyógyított. Menj békével, és maradj egészséges!”
Sípos (S) Gyula
