Miért engedte meg? - a természet megszállása (Mk 5,10-13)
„Egyúttal (a Légió) nagyon kérte, ne zavarja el ?ket err?l a vidékr?l. Ott legelészett a hegyoldalon egy nagy sertéskonda. „Küldj a sertésekbe - kérték -, hadd szálljuk meg azokat.” Megengedte nekik. Erre a tisztátalan lelkek kimentek (az emberb?l), és megszállták a sertéseket. Erre a mintegy kétezer sertésb?l álló konda a meredekr?l a tóba rohant, s vízbe fulladt.” (Mk 5,10-13)
Vajon miért engedte meg Jézus a démonoknak, hogy megszállják a sertéskondát? Legels?sorban azért, mert a megszállott ember javát nézte. Tudta, hogy a démonoknak van lehet?ségük az ellenállásra még akkor is, ha végül menniük kell. Többször megtörtént ugyanis, hogy amikor embereket megszabadított, a démonok ellenálltak, s csak hangos kiabálás és verg?dés közepette távoztak. A megszabadított utána olyan volt, mint aki meghalt. Jézus el akarta kerülni e férfi újabb kínzatását, ezért hajlott a megegyezésre.
Másrészt még nem jött el a végs? ítélet ideje, így a tisztátalan lelkeknek hatalmuk és lehet?ségük volt a földön maradni. Ha Jézus teljesen el?zi ?ket a saját területükr?l, akkor bizonyosan megkísérelték volna – más gonosz szellemekkel összefogva – visszahódítani azt, Jézus távozása után. Ez pedig újabb fenyegetést jelentett volna a megszabadult férfira és a többi – potenciálisan megszállható – emberre nézve is.
Miel?tt az állatvéd?k lelketlenséggel vádolhatnák Jézust, aki „ártatlan állatokat hagyott elpusztulni”, azt is meg kell értenünk, hogy a sertés Izraelben tisztátalan állatnak számított. Az, hogy a szent föld területén disznónyáj legelhetett, botrány volt minden hív? zsidó számára, s egyben jelképe Izrael állapotának. Jézus tette tehát szimbolikus is: engedi, hogy a tisztátalan lelkek megszállják a tisztátalan állatokat. (Természetesen itt vallási, és nem étkezési szempontból vett tisztátalanságról van szó. Jézus tanítása - „Nem értitek, hogy ami a szájba kerül, a gyomorba jut, onnan meg a félrees? helyre? Az ellenben, ami elhagyja a szájat, a szívb?l származik, s ez az, ami beszennyezi az embert.” (Mt 15.17-18) - és az Apostolok cselekedetei tanúsága szerint Isten Jézus Krisztusban feloldotta az étkezési tilalmakat.)
Fontosabb ennél annak a megértése, hogy a természetes világ egésze alá van vetve a szellemi világnak. Bár megvan a maga autonómiája és törvényei, folyamatai módosíthatók és befolyásolhatók. Isten áldása alá kerülve beérik a jó vetés, megsz?nnek a természeti katasztrófák és az állatok is megszelídülnek, illetve szelídíthet?vé válnak. Ezért az Egyház minden korban imádkozott a természeti folyamatok helyreállítódásáért. Megszentelte és megáldotta a vetést, imádkozott a jó id?járásért, stb. Ezt sokan ma lenézik és „népi vallásosság” címén szeretnék félretolni. Nagy hiba ez, mert így Isten áldását tolják félre!
És ugyanígy, a gonosz lelkek átkozott hatása is megfigyelhet? a katasztrófák szaporodásában. S?t, az egyes vadon él? állatfajok megfigyelésével foglalkozók rendszeresen beszámolnak az állatok agresszivitásának fokozódásáról. Értetlenül figyelik és írják le, hogy a csimpánzok vagy elefántok olyan agresszív, saját fajtársukat is megöl? viselkedésformákat mutatnak, amit eddig nem figyeltek meg, s amelynek okát sem tudják. Bár keresgélik a természettudományos magyarázatokat, azok csak részigazságokat hozhatnak felszínre. A dolgok mélyén ugyanis még egy tényez? húzódik – a gonosz lélek, amelyik befolyása és saját megromlott természete alá igázza ezeket a teremtményeket is. Ennek következményei pedig ugyanazok, mint a sertéskondáé: elvadult, kontrollját veszített és önpusztító életforma.
Ami a sertésekkel történt, más értelemben is szimbolikus. Ha mi emberek is tisztátalanokká válunk, akkor Isten végül kénytelen utat engedni a gonosz lélek befolyásának – hiszen a mi saját vágyunk és akaratunk csalja ?ket – s végül ugyanúgy a halál lesz részünk, mint nekik. Még ami éltethetne minket – minként a víz és f?leg az Él? Víz, a Szentlélek -, még az is ítéletünkké és halálunkká válik.
Sípos (S) Gyula
