Mi a neved? (Mk 5, 9)
Már láttuk, hogy Isten fontosságot tulajdonít a – Tőle származó - névnek, amely a személyiség lényegét tükrözi. Az Ószövetségben is több példát találunk az ilyen névadásra. Így lesz például Ábrámból Ábrahám és Száraiból Sára – és még sorolhatnánk a példákat. Az Újszövetségben pedig János és Jézus névadása egyaránt mennyei sugallat hatására, angyalok közvetítésével történt.
Ugyanígy, a démonoknak is vannak neveik. Ezek nem a „titkos nevek” – ami után kár kutatni, mert csak értelmetlen fantáziálásba és gonosz kötelékekbe kerülhet a titkos hatalom után sóvárgó ember – hanem a démon egy-egy jellemző tulajdonságát, „hatásmechanizmusát” megragadó név. Jézus többször is így szólítja meg a gonosz lelket. „Néma és süket lélek” – mondja az egyiknek – de az ifjú apja is „néma léleknek” hívja a gyermekét fogva tartó erőt.
Jézusnál a megnevezés gesztusa egyben a gonosz lélek fölötti hatalom gyakorlásának gesztusa is. Megnevezi és ezzel megszólítja, szavával megragadja a démont, hogy hatalmával kiparancsolja a gyötrődőből. Ez történik a gadarai megszállottnál is, azzal a különbséggel, hogy itt előtte Jézus „meg is kérdezte: „Mi a neved?” „Légiónak hívnak - válaszolta -, mert sokan vagyunk.” (Mk 5, 9)
Jézus nyilvánvalóan tudta, hogy itt nem egyetlen gonosz lélekkel, hanem többel van dolga. Megtehette volna, hogy – miként ez a szabadító szolgálatnál időnként történni szokott – egyenként parancsolja ki őket, így felfejtve a démoni hatalmi hálózatot az emberben. De Isten Fiának nem kell egyenként megbírkóznia a gonosz lelkekkel! Az örök Atyának az volt az akarata, hogy ”Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban” (Fil 2, 10)! Jézus szava, a kimondott Ige, ami fenntartja a világot – mérhetetlenül erősebb és hatalmasabb minden más létezőnél!
A „Légió” talán dicsekedni, talán fenyegetőzni akart – „mert sokan vagyunk”. Talán azt akarta mondani: „nem olyan könnyű elbánni velünk, sok bajod lesz még velünk…” Bár tudta, hogy mennie kell, ha a Fiú kiparancsolja őket, és azt is tudta, hogy igazat kell mondania, még az igazságot is megpróbálta úgy tálalni, hogy azzal magának kedvezzen.
A gonosz lélek végül azt az egyetlen nevet mondta Jézusnak, amivel összefoglalhatta önmagukat: „Légió, mert sokan vagyunk.” Ebben benne voltak az önpusztítás gonosz lelkei éppúgy, mint az őrületé vagy különféle betegségeké. Isten Fiának azonban ennyi is elég volt ahhoz, hogy egyszerre megragadja mindet és kiparancsolja őket a megszállottból.
Nekünk csak nagy óvatossággal szabad követnünk Jézust ezen az úton. Mi ugyanis korántsem vagyunk a „lelkek megkülönböztetése” ajándékának tökéletes birtokában. Töredékes a tudásunk és bölcsességünk, a jót és rosszat, igazat és hamist nem tudjuk mindig pontosan szétválasztani, s így a „hazugság atyja” megtévesztésének áldozatává lehetünk. Voltak már, akik a démonok kérdezgetésén keresztül akartak igazságokat és titkokat megtudni – míg végül a gonosz lélek az orruknál fogva vezette őket hazugságról hazugságra.
Ha imaszolgálatunkban démoni befolyással találkozunk, legtöbbször nem szükséges nevet kérdezgetnünk, vagy párbeszédre hívni az őrdögöt. Elég nekünk Jézus nevében parancsolni az ördögnek. Kérhetjük Istent is, ahogy az első tanítványok tették: „Nyújtsd ki kezedet, hogy gyógyulások menjenek végbe, jelek és csodák történjenek szent szolgád, Jézus nevében.” (ApCsel 4, 30)
Megtehetjük, hogy a hatásmechanizmus alapján megnevezzük a gonosz erőt. Jézus nevében parancsolhatunk a betegség szellemeinek, a depresszió lelkének, az elnyomásnak, stb. Ez olykor hosszas küzdelem, míg máskor elég egy rövid, erőteljes ima is.
Helyes és jó dolog élnünk a Jézus Krisztusban elnyert hatalommal, az emberek javára. Soha ne feledjük azonban, hogy ez nem varázslat, szómágia, hanem élet Jézus Krisztusban. Különben úgy járunk, mint Szkéva hét fia. „A vándorló zsidó ördögűzők közül is megpróbálták néhányan, hogy a gonosz lelkektől megszállottakra ráolvassák Urunk Jézus nevét, ezt mondva: „Kényszerítlek titeket Jézusra, akit Pál hirdet.” Egy zsidó főpapnak, Szkéuasznak hét fia is így tett. De a gonosz lélek visszavágott: „Jézust ismerem, Pálról is tudok, de ti kik vagytok?” Ezzel rájuk vetette magát a megszállott ember, kettőt letepert közülük, s úgy elbánt velük, hogy meztelenül és sebekkel borítva menekültek ki a házból.” (ApCsel 19, 13-16)
Sípos (S) Gyula
