Jézus Krisztus élete – A Fiú
"...Van azonban egy óriási különbség Jézus Krisztus és az összes többi földön élő ember életének első pillanatai között. Míg a mi életünk az anyaméhben kezdődik a fogantatással és már ott ki vagyunk téve pozitív és negatív hatásoknak, Jézus élete nem az anyaméhben kezdődött!..."
Szokás szerint egy ember életét a születése napjától számoljuk. Ha komolyabban végiggondoljuk a kezdetet, akkor ezen annyiban változtatunk, hogy az első pillanatot a fogantatás idejétől számítjuk és elismerjük, hogy az édesanya méhében növekvő magzat önálló személy. Isten eredeti elgondolása szerint az anyaméh a tökéletes védelem, biztonság helye, az Éden és a szeretet első megtapasztalása lett volna a kifejlődő új életnek. (Sajnos, a Bukás óta ez csak korlátozottan igaz.) Ma már a tudományos kutatások is megerősítik, hogy a kisbaba az anyaméhben is érez, vannak érzelmei, testileg, lelkileg hat rá a szülő állapota. Ha az anya dohányzik, iszik, az visszaüt a magzat testi állapotára. (Drogos anyukák megszületett kisbabái elvonási tüneteket mutatnak!) Hasonlóképp, az érzelmi viharok, szorongás, stressz nyomot hagy a gyermek lelkén is – de ugyanígy a pozitív dolgok is!
Így talán már kezdjük sejteni, milyen óriási a jelentősége annak, hogy Jézus édesanyja, Mária valóban kegyelemmel teljes volt – azaz mentes a bűnöktől, így azok gyermekére átsugárzó hatásaitól is -, és Szent József védelmező oltalma alatt állt! Az sem véletlen, hogy a fogantatás utáni első hónapokat nagynénje, a Keresztelő Jánossal várandós Szent Erzsébet házában tölthette, örömteli és bizakodó légkörben.
Van azonban egy óriási különbség Jézus Krisztus és az összes többi földön élő ember életének első pillanatai között. Míg a mi életünk az anyaméhben kezdődik a fogantatással és már ott ki vagyunk téve pozitív és negatív hatásoknak, Jézus élete nem az anyaméhben kezdődött! Ő ugyanis a Fiú megtestesülése a Szentlélek ereje által. A Fiú pedig a Szentháromság egyik személye, aki „kezdettől fogva” az Atyával és a Szentlélekkel együtt él tökéletes szeretetben, odaadásban és teljes kölcsönösségben. János apostol, a „szeretett tanítvány”, aki talán legmélyebben értette Jézus Krisztus misztériumát az apostolok közül, így próbálja ezt a nagy titkot megfogalmazni evangéliuma elején:
„Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél. Minden általa lett, és nála nélkül semmi sem lett, ami lett. Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben világít, de a sötétség azt nem fogta föl.
Volt egy ember, akit Isten küldött, János volt a neve. Tanúskodni jött, hogy tanúskodjék a világosságról, s mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, csak tanúságot kellett tennie a világosságról.
Az igazi világosság, aki minden embert megvilágosít, a világba jött. A világban volt, a világ őáltala lett, de a világ nem ismerte fel őt. A tulajdonába jött, övéi azonban nem fogadták be.
Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek; azoknak, akik hisznek az ő nevében, akik nem a vérből, sem a test ösztönéből, sem a férfi akaratából, hanem Istenből születtek.
Az Ige testté lett, és köztünk lakott, és mi láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttének dicsőségét, aki telve volt kegyelemmel és igazsággal.
János tanúságot tesz róla, és hirdeti: Ő az, akiről ezt mondtam: Aki utánam jön, megelőz engem, mert előbb volt, mint én.
Mi mindnyájan az ő teljességéből kaptunk kegyelmet kegyelemre halmozva. Mert a törvényt Mózes által kaptuk, a kegyelem és az igazság pedig Jézus Krisztus által valósult meg. Istent soha senki nem látta: az egyszülött Isten, aki az Atya kebelén van, ő nyilatkoztatta ki.” (Jn 1, 1-18)
Milyen lehet az élet a tökéletes szeretet világában? Még elképzelni sem tudjuk. Hiszen már a mennyek országáról is azt írja Pál apostol, hogy „szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik őt szeretik.” (1Kor 2, 9) Pedig ő elragadtatott a mennyekbe és olyan dolgokat látott, amiket elmondani sem tud (lásd a második korintusi levél 12. fejezetét). Mennyi öröm, kreativitás, gyengédség! „Amikor a föld alapjait megvetette, ott voltam mellette, mindent elrendeztem, és gyönyörködtem nap nap után, színe előtt játszadoztam mindenkor. Játszadoztam a földje kerekségén, és gyönyörűség volt nekem az emberek fiai között lenni.” (Péld 8, 29-31)
Egy lelki testvérünk ezt így fogalmazta meg: „Egyszer egy közösségben voltam és együtt imádkoztunk és énekeltünk. Ekkor az Úr egy képben megmutatta, hogy tiszta örömében teremtett mindent. Olyan volt, mint egy gondtalanul játszó és örömében kacagó kisgyerek. Úgy meglepődtem, hogy nem mertem elmondani a képet. Attól féltem még megbotránkoztatok valakit. Milyen buta vagyok! Hát Isten nem kisbabaként jött világra karácsonykor, hogy az újjáteremtés művét elkezdje közöttünk?!” (Látó – a teljes könyv)
Ez a tökéletes, izzó, örökkön létező Szeretet testesül meg Jézus Krisztusban, hogy elhozza a világba Isten örömét és békéjét, az emberekkel való szeretetközösségét. De Ő éli meg emberként ennek a megrontott világnak minden ránehezedő gonoszságát, szétszakítottságát, felszínességét és kísértését is. Nem csoda, ha az Úr egyszer így kiált fel: „Ó hitetlen és megromlott nemzedék! Meddig szenvedjek még titeket?” (Mt 17, 17)
Ez a szenvedés azonban némi magyarázatot igényel. Ez nem olyan fizikai szenvedés, ami abból fakad, hogy valakit bántalmaznak (pl. megostoroznak). Nem is olyan lelki szenvedés, ami az ember belső világát, személyiségét gyötri, bár annak többi része ettől mentes marad. Mivel Jézus Krisztus a megtestesült Fiú, a tökéletes Isten és tökéletes ember (ennek magyarázatára később még kitérünk), ezért ő az emberi szenvedéssel együtt Isten szenvedését is éli, aki egész lényében van lényegileg (ontológiailag) támadva! Mi megvigasztalódhatunk egy jó könyvvel, elterelhetjük a figyelmünket egy baráti beszélgetéssel, megkönnyebbedhetünk egy tábla csokitól is – de ugyan mi vigasztalhatja meg Istent – a lét teljességét, az egyetlen nagybetűs Életet és Szeretetet -, amikor léte teljességében gyötrődik? (Csakis Jézus Krisztus, a megváltás műve által – de ezzel már nagyon előre szaladtunk.)
Visszatérve a fogantatáshoz: ha emberi szavakat akarunk használni, akkor elmondhatjuk, hogy a Fiú megtestesülésével, a Szentlélek általi megfoganással a legtisztább és minden értelemben a legegészségesebb kisbaba fogant meg és formálódott ki Szűz Mária méhében. Jogos tehát, hogy Jézus Krisztust új Ádámnak nevezze a Szentírás. A régi, az első Ádám az Éden tökéletes világába teremtetett, hogy aztán az a Bukás után ebben a megrontott világban legyen kénytelen élni. A Fiú a mennyei éden tökéletességéből érkezett, bukás nélkül, hogy ezt a bukott világot megmentse.
Sípos (S) Gyula (honlap: www.szeretetfoldje.hu)
Hozzászólások
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.