Mindenben kísértést szenvedett
Jézusról azt olvassuk a Szentírásban, hogy „Főpapunk ugyanis nem olyan, aki ne tudna együtt érezni gyöngeségeinkkel, hanem aki hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, de bűnt nem követett el” (Zsid 4, 15). A szövegben olvasható ez a nagyon radikális kifejezés: „mindenben” – azaz nincs az emberi életnek olyan területe, személyiségünknek olyan oldala, értelmi, érzelmi, érzéki, akarati életünknek olyan vetülete, ami Jézus Krisztus emberi természetében kísértés alá ne került volna, három okból:
Az első ok, hogy a sátán ne vádolhassa meg soha többé Istent, hogy nem is ismeri valójában az emberi természetet, illetve, hogy igazából minden ember káromolná Istent – és a gonosz lélek uralma alá akarna kerülni -, ha megengednék nekik. (Ahogy Jób könyvének híres soraiban olvashatjuk: „A sátán azt válaszolta az Úrnak: „Talán bizony ingyen olyan istenfélő az a Jób? Nem magad emeltél-e sövényt köré, háza és minden vagyona köré? Megáldottad keze munkáját, úgyhogy birtoka egyre gyarapszik a földön. Csak nyújtsd ki egyszer a kezedet és nyúlj hozzá egész vagyonához! Szavamra, szemtől szemben fog majd káromolni!” – Jób 1, 9-11)
A második ok a megtapasztalt kísértésből és az együttérző szeretetből fakad: „Így, mivel maga is kísértést szenvedett, tud segíteni azokon, akik a kísértéssel küzdenek.” (Zsid 2, 18) Jézus megtapasztalta a kísértést, győzött a kísértés – és minden mögötte álló ok - felett, ezt a győzelmet át tudja adni azoknak, akik hozzá folyamodnak segítségül. A tapasztalatnak, erőnek és győzelemnek ez az átadása része Isten megváltó művének az emberek felé.
A harmadik ok az ember számára kikerülhetetlen szenvedés megtapasztalása: „Bár Isten Fia volt, engedelmességet tanult abból, amit elszenvedett.” (Zsid 5, 8) Jézusnak, a maga emberségében végig kellett járnia a növekedés és érlelődés útját, ez pedig lehetetlen anélkül, hogy meg ne tanulnánk a saját akaratunkat alávetni egy másik akaratnak – azaz nincs tanulás engedelmesség nélkül. Csodálatosan mutatja mindezt a tizenkét éves Jézus története. (Erről bővebben egy másik helyen írtam.) Ne tévesszük szem elől, hogy itt még egy gyerekről van szó, aki a jeruzsálemi templomban hatalmas megvilágosodást él át - megérti, hogy Isten az ő apukája, az Atya, -, és olyan, korát messze meghaladó kérdéseket tesz fel az ott lévő papoknak és írástudóknak, hogy mindenki csodálkozik. Ma úgy is mondhatnánk, hirtelen sztárszerepbe kerül. Vajon hogyan reagálnának egy ilyen helyzetre a mi gyerekeink? Talán nem tudjuk, de azt igen, hogyan reagált Jézus, amikor megérkeznek szülei: „Hazatért velük. Elment Názáretbe, és engedelmeskedett nekik. Anyja megőrizte szívében mindezeket a szavakat. Jézus pedig növekedett bölcsességben, korban és kedvességben Isten és az emberek előtt.” (Lk 2, 51-52)
Az, hogy Jézus „mindenben kísértést szenvedett”, óriási felszabadító erővel hathat ránk. Hiszen nem kell titkolóznunk előtte, elhagyhatjuk minden szokásos alakoskodásunkat, önvédelmi reakciónkat, félelmünket! Jézus megért minket és tudja, mit kell tennünk, hogy elkerüljük a bukást. Ugyanakkor ez a „mindenben” meg is botránkoztathat minket. Elképzelhető, hogy Jézus gyerekkorában vágyat érzett rá, hogy fügét csenjen a gazdagok gyümölcsfájáról? Vagy még meredekebben: elképzelhető, hogy Jézus nemi vágyat érzett valamely hozzá közeledő nő iránt? Esetleg olyan harag támadt a szívében, hogy – ahogy mi mondani szoktuk -, legszívesebben megölte volna? Ez már igazán rettenetes gondolat – abban a „mindenben” azonban ez is benne lehet. Ne feledjük azonban: Jézus soha nem tette meg ezeket! Nem lopott, nem csalt lépre senkit semmilyen vágyáért és inkább meghalt, minthogy ő veszélyeztesse bárki életét!
Jézus felnőtt, nyilvános életének két leghangsúlyosabb kísértés-sorozata a pusztai megkísértés és a keresztút, ezekkel külön fogunk foglalkozni. Ezeken túl is megfigyelhetjük azonban, hogyan akarták őt csapdába csalni és olyan lehetetlen helyzetekbe hozni, ahonnan csak küldetésének elárulásával szabadulhat. Először ezeket mutatjuk be.
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
