Csodaváró - Balog Elemér írása
Ülök a barátaimmal egy kávéházban Pesten. Romák vagyunk. Beszélgetünk és röhögünk nagyokat, anekdotázunk. Egyszer csak belép egy másik társaság, öltönyös igazi jó emberfajta. Nem messze helyet foglalnak. Beszélgetnek és mi is tovább nevetgélünk, sőt még egy kicsit hangosabban húzzuk is egymást, hisz zenészek vagyunk vagy mi a szösz.
Egyszer csak odalép az egyik elegáns öltönyös figura és megszólal:
- Mondjátok már meg, hogy nektek milyen csodára lenne szükségetek, hogy megtanuljatok viselkedni?
Ránéztünk és egyszerre tovább nevettünk, majd az egyikünk megszólalt:
- Ne haragudj, olyan ritkán tudunk össze futni, és egy kicsit elszaladt a ló velünk. Persze visszaveszünk, és ha megzavartunk valamit akkor kárpótolunk titeket, fogadjátok el a meghívásunkat.
Rögtön jött a válasz:
- Nem kérünk semmit, csak hogy végre halljam a saját hangomat.
Nem volt kedvem tovább hallgatni az egészet és ismerve a barátainkat megszólaltam:
- Figyelj főnök, nincs semmi baj, halkabbak leszünk, légy szíves fáradj vissza a helyedre és elnézést még egyszer.
A pasi fogta magát, visszament a helyére. Még egy ideig beszélgettünk, aztán szétszéledtünk és el is felejtettem a volna az egészet, de két nappal később hivatalos voltam egy nemzetiségi találkozóra. Arra lettem figyelmes, hogy az államtitkárság kirendelt embere nem más, mint a kávéházi barátunk, sőt néhány társa is ott volt. Na, gondoltam magamban szépen vagyunk, velük kell komoly kisebbségi programokról tárgyalni.
Elindult a rendezvény, és rám került a sor a beszélgetéskor, érvek és ellenérvek hangzottak el, nekem pedig csak azon járt az eszem, hogy mondjam ki szépen, hogy kecskére bízzák a káposztát? De türtőztettem magam.
Szünet jött és mit ad Isten, mert Ő szeret tréfát űzni velünk, egy asztalhoz ültünk ebédnél. Ránéztem, mert pont szemben ült velem. Csak annyit mondtam: az lenne a csoda, ha olyan emberek foglalkoznának a cigányság ügyeivel, akik még szeretik is őket. A válasz sem váratott magára.
- Talán száz év múlva eljöhet az az idő, amikor egy fontos pozícióba bekerülhettek, addig nem.
Megtöröltem a számat a szalvétába és felálltam. Részemről az lett volna a csoda, ha tovább ülök egy asztalnál az elegáns öltönyös úrral.
Egyben viszont igaza volt: csodának kellene történnie, hogy kihaljon az előítélet és ráadásul ne ilyen emberek döntsenek a sorsunk felől.
Szeretnénk kiadni Elemér novellás kötetét, cigánymissziós munkánk részeként. Minden támogatást örömmel fogadunk - átutalható az alapítványunk számlaszámára, (lásd a főoldalon fent) - a támogatók névsorát a könyvben is közzé tesszük. (Az átutalásnál a közlemény rovatba kérjük feltüntetni, hogy Balog Elemér könyvéhez).
