Ki szólt Balogéknak? - Balog Elemér novellája
Már rakták a koporsóra a virágokat, rengeteg ember, többségük cigány. Feketében gyászol mindenki, halk zene, sirató, ez még jobban megrendíti az összegyűlteket.
Értelmetlen halál.
A vita egy vasárnapon kezdődött. Semmiségnek indult, csak két kisgyerek veszett össze, már nem is tudni min, de ez elég volt arra, hogy a két család egymásnak menjen.
Várható volt, hogy valaminek történni kell, mert a falu végén élők közül évek óta senkinek nincs rendes munkája. Alkalmi munkákból élnek folyamatosan, a kard élén táncolnak. A fejük fölött lóg a bűnözés kísértése, de aki hozzákap, hamar börtönbe kerül, a családja pedig még rosszabb helyzetbe. A napi feszültség tapintható. A fiatalabbak még kevésbé bírnak az erejükkel, alig várják a személyes megmérettetést, csak történjen már valami. Sajnos eszük is csak ennyi, az ösztönök uralkodnak errefelé. A nyomor szinte elveszi az emberségüket és tehetetlenségre kárhoztatja lelküket. Nincs múlt vagy jövő, csak az adott perc.
Már reggel benne volt a feszültség a levegőben. Egy nap telt el a gyerekek veszekedése óta, de már a cigányasszonyok is összevesztek és estére felhergelték az urukat is. Másnap a kutyák kezdték egymást marcangolni, mintha megérezték volna, hogy a gazdáik haragját. Kora délután a lányok tépték meg egymás haját, de őket még szétszedték az asszonyok - bár ebből is már majdnem tömegverekedés lett. Eljött az este. A két családfő igazságot akart tenni. Azt hitték ezt vér nélkül is elérhetik, csitítani kezdték a családot mindkét oldalon.
Aztán jött a hír, valaki szólt a Balogéknak, akikről köztudott volt, hogy börtönviseltek, sokan vannak és rokonai az egyik családnak. Erre válaszul a másik család is szaladt a legközelebbi rokonhoz és ott úgy döntöttek, megelőzik az ellenségeiket. Elmentek a házukhoz, berontottak és ütöttek akit láttak! Szabályos háború volt ez a nyomortanyán. A kutyák vonyítottak. Azok az ablakok is kitörtek amik eddig nem. Záporoztak az ütések, elszabadultak az indulatok.
Mintegy negyed órát tartott a verekedés, meg volt az eredménye, betört orrok, eltört karok, és sebek, zúzódások mindkét oldalon.
Ekkor történt meg a baj. A négyéves forma Rolandka kiszaladt a házból félelmében, megijedt, végigfutott az udvaron,majdnem felbukott a sok szeméten, ami kint hevert szanaszét - bár így történt volna -, de csak szaladt tovább rémülten, ki a kapu nélküli udvarból.
Csak egy villanás volt az egész! Balogék teljes gázzal, szinte fék nélkül ütötték el a gyereket, úgy siettek segíteni a családnak a harcban, hiszen ők a híres család, nem maradhatnak ki az egészből, még ártana az uzsora biznisznek is!
A kisgyermek azonnal maghalt, a kocsi átment rajta.
A benti verekedők csak az óriási ordításra lettek figyelmesek, szinte egyszerre rohantak ki az utcára.
Az apa állt, mint aki sóbálvánnyá dermedt. A fejéből szivárgott a vér az orrába és a szemébe, összekeveredett a könnyel, ami csorogni kezdett. Nézte a kis elernyedt testet, reszketett, amikor felvette a karjaiba. Lassan megindult vele a házba és csak motyogott egyfolytában: ki szólt a Balogéknak?
Már két éve, hogy eltemették a kisfiút és azt mesélik, hogy járkál a faluban egy cigány ember, aki csak halkan motyog magában, de senkitől nem kap választ a kérdésre.
Ki szólt a Balogéknak?
Szeretnénk kiadni Elemér novellás kötetét, cigánymissziós munkánk részeként. Minden támogatást örömmel fogadunk - átutalható az alapítványunk számlaszámára, (lásd a főoldalon fent) - a támogatók névsorát a könyvben is közzé tesszük. (Az átutalásnál a közlemény rovatba kérjük feltüntetni, hogy Balog Elemér könyvéhez).
