Mi sem vagyunk egyformák - Balog Elemér novellája
Ha ez nem velem esik meg, el sem hiszem. Cigány vagyok és egy telepen születtem, ismerem a nélkülözést, és jó néhány hátrányos dolgot az életből. Kitörtem ebből. Húszegynéhány éves lehettem, amikor egy dupla udvaros házba költöztünk, több mint hetven lakó, függő folyosó, belső udvarra néző ablakok és kb.5-6 üresen álló lakás. Ezek a történet főszereplői. Az egyik lakás közvetlenül a szomszédomban volt. Annak rendje és módja szerint megigényeltem a hivataltól, de nem adták, hiába a kicsi gyerek, egy szoba fél komfortba lettünk kárhoztatva. Gondoltam, ha megkapnám, akkor egybe nyitnám és a két kis lyukból végre egy normál kis lakás lehetne.
Aztán egyik nap érdekes dolog történt. Piacon dolgoztam a zöldséges standon és mire este hazamentem, a teljes ház felfordulásban volt. Valakik, akiknek ismerősei voltak a szabolcsi telepeken élő romák, leadták a drótot az üresen álló lakásokról. Az eredmény az lett, hogy minden üresen álló lakást feltörtek és önkényesen beköltöztek, átlagban tíz-tizenketten, romák. Még olyat is kinyitottak ahol a tulaj éppen elutazott, és mivel nem volt otthon senki, abba is bementek. Estére már végigfenyegettek mindenkit a házban, kivéve egy-két férfit, akik épp dolgoztak, pedig pont ők adták az erős magot a házban.
Estére szépen lassan hazaszállingózott mindenki. Látszott, hogy ennek a fele se tréfa. Szinte húsz évet ugrottam vissza az időben és újból a telepen éreztem magam - az egész udvar egy nap alatt élhetetlen hellyé változott. Más cigányok is laktak már itt régóta, de ők is csak nézték, hogy mi folyik.
Kihívtuk a rendőrséget - közölték, hogy ez a polgármesteri hivatalhoz tartozik, és ha a jegyző elrendeli, akkor majd kiköltöztetik őket, de ne reméljünk gyors megoldást. Eltelt három nap és ez alatt nem sokat pihentünk. Az új lakók folyamatosan ünnepelték a beköltözést, folyt a sör, bor, meg a zene, és néha még egy kis erőfitogtatás is ment egymás között.
Megelégeltük, az utolsó csepp a pohárban az volt, amikor az egyik földszinti lakásba bekapcsolták a gázt és otthagyták a gyerekeket felügyelet nélkül, közben a láng elaludt, de a gáz folyt tovább. Csak az erős, szúrós szagra lettünk figyelmesek, a gyerekek már félig elkábulva feküdtek a szobában. Betörtük az ajtót és kihoztuk a őket. Összegyűltünk, cigányok és a többi lakó is, valamit tennünk kell, egyeztünk meg.
Felhívtam én is és a többi cigány is a rokonainkat és két óra alatt megszerveztünk mintegy húsz autót emberekkel és kutyákkal. Odajöttek és elkezdtük a kilakoltatást, amit éjjelre szerveztünk meg, amikor már mindegyik visszahúzódott és hazajött a kocsmából vagy a lopásból, amiből éltek. A két bejáratot lezártuk - mintegy 100 ember és néhány kutya állt ott…
Fél óra múlva mind az öt lakás üres lett, a lakásbitorlók ott feküdtek az udvaron, mint valami vadászat után, a földön fekve, összekötött kézzel, kutyáktól és nagyon szigorú emberektől körülvéve.
A helyzet elég tragikomikus volt, de egyáltalán nem mulatságos! Kilakoltattuk őket, de a sok autót meglátó rendőrjárőrök is kivonultak -, igaz, ők is minket támogattak, kimondatlanul is.
A probléma megoldódott. Két nap múlva megjelent a rendőrség helyi vezetője és a polgármester helyettes, és megköszönték, hogy a ház egy emberként állt ki magáért. Egy hónap múlva jött a levél, hogy megkaptam a mellettünk álló lakást. Furcsán éreztem magam, de örültem neki.
Mi is a tanulság ebből? Mi cigányok is megvetjük azokat magunk közül, akik nem emberi módon viselkednek. Azokkal akik ilyenek, mi sem szívesen vállalunk életközösséget. Én mai napig nem tudom, hogy ezek az emberek honnan jöttek, mert ugyan én is éltem telepen, de ennyire soha nem voltam elvadulva! (Sajnos tényleg nem lehetett csak erővel meggyőzni őket arról, hogy hagyjanak minket, becsületes lakókat élni.)
Talán azért is akartam erről írni, mert én büszke vagyok a cigányságomra, de minden olyan cigány szégyellje el magát, aki azt állítja, hogy egy ilyen viselkedés a kultúránkhoz tartozik! Én nem hiszek ebben, és szerintem mi, normális romák vagyunk többen…
Szeretnénk kiadni Elemér novellás kötetét, cigánymissziós munkánk részeként. Minden támogatást örömmel fogadunk - átutalható az alapítványunk számlaszámára, (lásd a főoldalon fent) - a támogatók névsorát a könyvben is közzé tesszük. (Az átutalásnál a közlemény rovatba kérjük feltüntetni, hogy Balog Elemér könyvéhez).
