Négy groteszk tanmese
Négy groteszk szösszenet év végére - a szerző könyörögve kéri: tessék mosolyogni! :-)
Sípos (S) Gyula: Nem vagyok skizofrén!
Kérem szépen, velem nagyon sokáig minden rendben volt. Békés kisgyermekkorom után szorgalmas diák lettem, szüleim szerettek. Kamaszkorom a szokásos módon telt és az első pattanások után jöttek az első lányok is, panaszra semmi okom. Tisztességes munkám lett, a hivatalban megbecsültek. Csak az agyam!
Kérem szépen, a jobb agyféltekém rendkívül büszke volt az én szolíd előmenetelemre, számtani érzékemre és decens életvitelemre. Szívesen eldicsekedett velem a bal agyféltekémnek is, igen kreatívan kiszínezve saját érdemeit és bal agyféltekém tehetetlenségét. Sajnos, eggyel többször tehette ezt a kelleténél, mert az addig visszafogott, komoly bal agyféltekém úgy elkomorodott, hogy konok elszántsággal nyomozni kezdett, találjon valamit, amivel letörheti jobb agyféltekém nagyra nőtt szarvait.
Kérem szépen, amit kiderített az megrázó felismerés volt számunkra. Kiderült, hogy tulajdonképpen a bal agyféltekém irányítja jobb oldalamat, ő a felelős a józan, megfontolt gondolkodásomért, míg a harsány, csúfolódó jobb agyféltekém a nemlétező művészi hajlamaimért, nullpont alatti kreatív tehetségeimért felelős! Tudják mi következett ebből?!
Kérem szépen, én tehetetlen vagyok, igazságot tenni nem tudok, életem romokban! Jobb agyféltekém először kinevette a balt, aztán be akarta bizonyítani saját igazát, aminek következtében elemi számolási hibákat követtem el és elfogadhatatlanul lezser ruhában jelentem meg munkahelyemen, általános megbotránkozást keltve, mindezt megtetéztem kollégáim, sőt főnökeim elnézhető gyengeségeinek rettenetes kifigurázásával – folytassam?
Kérem szépen, jelenleg a bal agyféltekém sztrájkol, a jobb pedig tüntetést szervez az idegpályáimon. Napok óta mást se teszek, mint békítő delegációkat szervezek, hangosan győzködöm mindkettőt, hatástalanul. Agytörzsem a lebénulás szélén, ráadásul behoztak ide a kórházba, gyógyszereket akarnak belém tömni, mintha holmi skizofrén lennék – ami mégiscsak lehetetlenség!
Kérem szépen, én sohasem állítottam, hogy kettő lennék – dehogyis! Hogyan is lehetnék kettő, amikor egy se vagyok, hiszen még a két agyféltekém sem áll szóba egymással! Csak hagyjanak egy kicsit békén, engedjenek haza, én majd elrendezem őket és akkor minden rendben lesz!
Kérem szépen!
Sípos (S) Gyula: Csiga forradalom
Csiga izgatottan bújt meg a házában és újrajátszotta magában az iskolában hallottakat. Szexuális felvilágosítás óra volt és ő elképedten hallgatta, hogy állítólag általános vélemény volt a történelmi időkben, hogy mindenki vagy férfinak, vagy nőnek születik és a férfi a nővel házasodik össze – ő azt hitte, az előadó csak viccel, de látszott, hogy osztálytársai (az erdő válogatott reménységei, csupa elit kölyök, akik közé csak azért kerülhetett be, mert már fiatalon saját háza volt, így a gazdagok közé számított), ezt magától értetődőnek tartják. De hát hogy is lenne az?
Szerencsére az előadó a józan értelem szellemében elmagyarázta, hogy ez az ósdi, konzervatív álláspont már tarthatatlan, eljött a szabadság ideje, mindenki olyan nemű lehet, amilyen csak akar lenni. A gender-elmélet szerint elidegeníthetetlen jogunk, hogy magunk válasszuk meg nemi identitásunkat, azt nem determinálhatja semmilyen genetikai előélet és előítélet.
Úgy van!
De még annál is úgyabbul! Csiga máris tudta, hogy ő lesz ennek a gender-forradalomnak a zászlóvivője, mit zászlóvivője, irigyelt példaképe! Ő ugyanis születésétől fogva egyszerre volt férfi és nő. Hiszen minden csiga hímnős – vagy nőhímes?, ezt még nem döntöttel el -, és tetszés szerint lehet egyik vagy másik, sőt akár egyszerre mindkettő! (Hallotta szüleitől, különösebben hallgatóznia se kellett, hogy amikor azok egymással párosodtak, mindketten egyszerre voltak férfiak és nők és egymást kölcsönösen megtermékenyítve mindketten tojásokat raktak, akik közül, mit tagadjuk a mi csigánk lett a legnagyszerűbb példány!)
Csiga érezte, eljött az ő ideje! Vége a csúfolódásnak a futásnál! Igen, ő nem csak csupa izom, nem csak saját háza van, nem csak sikamlós poénokat engedhet meg magának (a múltkor is az egyik közlekedési csíkján hogy elesett az a marha Nagykutya!), hanem ő lesz a gender forradalom hőse, a legnagyszerűbb példakép!
Nem tudta tovább magában tartani izgalmát, előbújt és száguldani kezdett a többiek után a menzára. Teljes erőbedobással csúszott, már a felezővonalnál járt, amikor, sajnos!
Sajnos a gondnokék meggondolatlan és mopedőrült fiacskája egy rendőrkanyaros farolással keresztülment rajta. Csiga egyik része (a férfiúi vagy a női, ki tudhatná) a záróvonalon ragadt, másik része egy darabig még nyomot hagyott a hátsó keréken és az úton, s így olyan messzire jutott, mint családjából még senki, soha. Szép teljesítmény ez is, lássuk be, de a világtörténelem mégis léket kapott erdőségünkben, oda lett a csiga forradalom.
Sípos (S) Gyula: Ambíció
Már a kezdetek kezdetén is tele volt energiával. Volt hátán volt, amperből is többet tudott, mint bárki abból a sorozatból. Kitűnt szikrázó jelenlétével, nagy reményeket fűztek hozzá – ő azonban másra vágyott. Nem akart magnóba kerülni, hogy agyatlan számokat kelljen lejátszania naphosszat. Kirázta a hideg attól, hogy valami távirányítóba kerüljön és tévéket kapcsolgasson lemerülésig. A világítás, fényadás meg a jámborkodó barmok szívügye, azt is kerülni akarta. Csak egy, ambíciójának megfelelő területet látott maga előtt, ahol teljes formáját kifuthatta: veszélyes hulladék akart lenni!
Már a gyárban is hallott suttogni a kőkemény akkuról, aki egy egész erdőt leuralt savas erejével. A gyártósoron szinte elalélva beszéltek az atomerőműből kikerülő hírhedt használt fűtőelemről, ami sokmérföldes körben mindenkit a befolyása alá tudott vonni. Ennél kevesebbel pedig ő sem érhette be!
Igen, ő kitalálta, ő kisütötte magát!
Amikor kiemelték a többiek közül, már tudta, sikerült elérnie amit akart. Egy különleges tárolóedénybe helyezték, úgy vitték egy elkülönített helyre, ahol rátették egy új, addig még nem látott szalagra.
Sikerült! Valóban veszélyes hulladék lett, akivel nem lehet úgy bánni, mint a többi gyámoltalan elemmel!
A szalag pedig vitte, vitte, egyenesen a bontóba…
Sípos (S) Gyula: A cápa és a harcsa
Édesvízi cápának lenni nem nagy karrier. Az óceánok hősei, a csodálatos fehér cápák, pöröly cápák, de még a kisebb szirti cápák is lenézik az édesvízi rokonságot. Egyáltalán, mi az, hogy édesvíz? Mi ez a kellemkedés, édeskedés? Komoly cápa csakis a sós tengerben érzi jól magát, a tágas terek ura ő, rettegett hős, gladiátor és bodybilder – mit keresne ő egy folyó levegőtlen csatornájában, vagy egy gyűszűnyi tóban?
Ne csodálkozzunk hát, ha kamaszkorban lévő, identitását kereső édesvízi cápánk, akinek egyetlen és legfőbb vágya volt, hogy bebizonyítsa, van ő is olyan cápa, mint az arisztokrata rokonság, szélesen hányta-vetette magát a tóban és még neki állt feljebb, amikor egyenesen belerohant a délutáni iszapalvásából ébredező öreg harcsába.
- Mi van öreg, nem látsz a szemedtől!
- Attól éppen nem – morogta az öreg -, de a bajszommal érzem, hogy valami nyikhaj szemtelenkedik velem.
- Szemtelenkedni egy vak harcsával? – kuncogott a cápa. Ha szemeskednék veled, tán panaszkodhatnál, de így?
- No igen, ami a szemem illeti… - dörmögte az öreg harcsa -, de hát ami a szemnek, az szájnak is ingere, te meg aztán szájalsz rendesen, jó nagyra nyitod a pofád, pedig még a bajszod se serken.
- Bajusz? Egy cápának? Öreg, hát hol élsz te? – hetvenkedett a kamasz édesvízi hős. – A bajusz az múlt századi, múlt évezredi divat! Szakáll, pajesz – hagyjuk már! Csak akadály! És ezt reppelve is el tudom mondani!
A kamasz édesvízi cápa egészen nekibátorodott. Újra közelebb úszott az öreghez és megrángatta a bajszát.
Gyerekek, bizony, iskolába kell járni! Ha édesvízi cápánk rendesen eljárt volna a társadalomismeret órákra, akkor tudta volna, hogy a harcsa fő érzékszerve a bajsza, aki ahhoz közel kerül, az életével játszik! Vagy legalább a magához való esze lett volna meg, hogy egy nála kétszer nagyobbal ne kezdjen ki! De mit várhatunk egy cápától, akinek az agya olyan sima, mint a tengervíz szélcsend idején?
Vagány cápánk óra helyett a strandra járt magát feszítgetni, így aztán bátran megrángatta a harcsabajszot - az öreg meg odakapott, hatalmas száját kitátva ráharapott a komisz kölökre jól megrázta a grabancát majd néhány gyors mozdulattal gyomrába fegyelmezte.
Mit el kell viselnem, hogy egy rendes ebédhez jussak – morogta közben. - Szemtelenkednek, letegeznek… és már az ízük se a régi…
