Hajnal - színpadi játék

Hajnal - Géza nagyfejedelemsége alatt játszódó színpadi játék

Szereplők:
Özse anyó – idősebb asszony
Hajnal – fiatal lány
Bajsz – fiatal férfi
István – fiatal férfi
Géza – idősebb férfi
Vén – idősebb férfi
Szolga
Csáki

A színpad jobb oldalán egy jurta bejárata. Középen egy-két fatörzs, bal oldalon egy faváz, rajta lószerszámok.

1. jelenet
(Hajnal - fiatal lány - balról befut a színpadra, haja kiengedve, kezében kendő. Utána Özse anyó, idős, húsos asszony, haja kontyban.)
HAJNAL: (nevetve) Nézd anyókám, most már én is asszony vagyok! Igaz, kicsit öreges ez a szín nekem - de nem bánom, elhordom...
ÖZSE ANYÓ: Adod vissza, te lány, azonnal! Még meglát valaki engem, ahogy hajadonfőtt rohangálok világ csúfjára!
HAJNAL: Nem lesz a világ tőled csúfabb, anyó! Meglásd, még szépíted is! Csak engedd ki a hajad, biztos vagyok benne, hogy legalább térdig ér!
ÖZSE ANYÓ: Le is verné az uram a derekam, de tán meg is kopasztana, ha kibontanám mások szemére! De majd ad neked is apádurad, ha megtudja, hogy így szaladgálsz szeles hajjal!
HAJNAL: Apám! Hát azt én az ujjaim köré csavarom...
ÖZSE ANYÓ: Nono, láttam én már lányt sírni (elkapja Hajnalt, elveszi a kendőt és gyorsan beköti a fejét), egy bizonyos lányt, nem is olyan régen...
HAJNAL: Az nem azért volt...
ÖZSE ANYÓ: Csak üljél ide a fára nyugodtan, hadd fonjam be a hajad. (leülteti és komótosan befonja a haját két copfba) Tudod te is, hogy nem szaladgálhatsz így. Amíg lány vagy, copfban kell hordanod. Hová is lenne a világ, ha mindenki úgy hordaná a haját, ahogy akarja. No hiszen, honnan tudná a férfi, kinek udvarolhat...
HAJNAL: Tudják azok nagyon is jól! Félrejár a szíve mindnek...
ÖZSE ANYÓ: Mindnek tán?
HAJNAL: Hát, talán nem mindnek... de amelyiknek nem, az is.... olyan.... hát nem egy hamari ember no!
ÖZSE ANYÓ: Szóval miatta sírtál a múltkor?
HAJNAL: Miatta.
ÖZSE ANYÓ: És miatta dobtad el a piros pántlikát?
HAJNAL: Miatta. Bánom azóta is...
ÖZSE ANYÓ: Aztán örülnél-e, ha meglenne?
HAJNAL: Lovat adnék érte, tán kettőt is!
ÖZSE ANYÓ: No, az ugyan nem kéne az öreg Özse anyónak, mert mit is kezdenék én egy...
HAJNAL: Anyó! Megtaláltad!
ÖZSE ANYÓ: Én? El se veszítettem! Ismerek ugyan egy lányt, aki szertehajigálja a dolgait, de van annak egy öreg, kicsúfolni való szolgája, aki összeszedi azokat, s elteszi, hátha meggyön a lány esze...
HAJNAL: Anyókám! Nálad van?
ÖZSE ANYÓ: Hát hol lenne? (előveszi a két piros szalagot. Hajnal a nyakába ugrik, aztán visszaül)
HAJNAL: Akkor azt kösd bele jó! Úgy hallottam, hogy visszatért, s megy a nagyfejedelemhez a tanácsba, márpedig akkor valahol találkozni fogok vele...

ÖZSE ANYÓ: Nem híjják az ilyen tejfelesszájúakat tanácsba...
HAJNAL: De őt igen! Mert ő ... na jó, ha a tudásáért nem is, de a méltóságáért igen. Mégiscsak ő a nagyfejedelem fia! Ha legény, akkor is!
ÖZSE ANYÓ: Még mindig a nagyfejedelem fia után ácsingózol?
HAJNAL: Nem ácsingózom! Csak... csak nem feledem.
ÖZSE ANYÓ: Pedig igazán elfelejthetted volna, hisz évek óta nem láttad!
HAJNAL: De most látni fogom, mert megérkezik, és ott lesz a nagytanácsban!
ÖZSE ANYÓ: Talán ott. Hiába, megfordult a világ, lehet, hogy igazad van. Nem úgy van mán, mint a szép világba. A múltkor is, bent szolgálok, hát látom, hogy a vitézek hátat fordítanak a fejedelem előtt, s úgy jönnek ki! Mert csak volna valaki Zsolt fia Taksony nagyúr előtt megfordulni! Még ott meghalt volna, a nagy sátorban! Hej, az micsoda ember volt! Nagydarab, hasas, vállas, a bikát is leütötte, megette, olyan volt! Nagyerejű, nagytermészetű, mint az istenek! Eh, elfeledték! Ha nem lenne a táltos, nem tudom, vinne-e valaki a bálványához húst a szilkéjébe! Pedig micsoda fejedelem volt! Már életében, mint a bálvány! Csak a szemét mozdította, már ugrott is mindenki! A nagysátorból uralta az egész földet! A vezérei csak győztes csatákból tértek vissza! Olyan kincseket hoztak, hogy minden tündökölt bele! Ő nem ugrált semerre, mégis mindent uralt! Úgy ült a tanácsban is, mint az istenek!
HAJNAL: Honnan tudod te azt, oda asszony sohasem mehetett...
ÖZSE ANYÓ: Mit tudsz te! Nincs is vér bennetek! Sápítoztok, sóhajtoztok, a legények is csak keringenek, mint a kikötött ló...
HAJNAL: Nono!
ÖZSE ANYÓ: Nono, nono. Tudom, amit tudok. De nem szólok, mert leesek a lóról... Kész. Mind a két copf tökéletesen egyforma.
HAJNAL: (felugrik): Szép vagyok?
ÖZSE ANYÓ: Szép. Minden legény megfordul utánad.
HAJNAL: Nahát, csak forduljanak is...
ÖZSE ANYÓ: Nem úgy van az, te lány! Mert a ménesben sok ám a kanca, de kevés a mén! Aztán azok is hiába forgolódnak, mert csak a legerősebbé lesz...
HAJNAL: Én a legerősebbé vagyok...
ÖZSE ANYÓ: Tán megkért?
HAJNAL: Nem kért meg, de...
ÖZSE ANYÓ: Nem hát, tudom én azt. Csak álmodul, te lány. Azért, mert együtt nőttetek fel, még nem biztos, hogy együtt is öregszetek meg! Az a fiú nagyfejedelem lesz - tartsa meg az Öregisten amíg rákerül a sor - más van annak már a fejében, nem a gyerekkor!
HAJNAL: Anyó, ne mondj ilyet! Lehet, hogy a fejében más van, de a szívében én vagyok! Tudom! Tudom... hiszen pántlikát is adott...
ÖZSE ANYÓ: Adott. Aztán meg elment, azóta se láttad. Hírlik, hogy visszajött, de ide ugyan még nem jött! Meg aztán azt is mondják, hogy Géza nagyurunk már kiszemelt neki egy lányt, valami teuton formát, azt veszi el...
HAJNAL: Kicsoda? Vajk? Soha!
ÖZSE ANYÓ: Nem Vajk ő már, édes galambom, hanem István!
HAJNAL: Akkor is! Nem kell neki a sápadt, csontos fajta! Tudom én! Hiszen azok még beszélni se tudnak, csak karattyolnak, habognak, brekegnek... gőgösek, fenn hordják az orrukat, közbe még beszélni se tudnak... no hiszen! Ha megkeresztelték is, a szívét nem érte a víz!
ÖZSE ANYÓ: Nem tudni! Sok mindent beszélnek erről az új hitről. Azt is mondják, hogy akit elér, az teljesen kifordulhat önmagából...
HAJNAL: Géza nagyúr is megkeresztelkedett, mégis maradt.
ÖZSE ANYÓ: Ha maradt. Ahol jön Kötöny fia Bajsz, őt is érte víz, de az aztán semmit se változott.
HAJNAL: Az semmit. Most is az a tolakodó, beképzelt alak, mint volt!
ÖZSE ANYÓ: Nono, erős ember, hát úgy is él! Vitéz, sok jószága van - és fiatal! Tudom én, hogy utánad eszi a kórság - hát úgy a jó. Ha István elfeledett volna, akkor ő még mindig itt van. Hamar megegyezne atyáddal, van neki mibő1...
HAJNAL: Attól mentsen meg az Öregisten, hogy vele legyek! Akkor inkább meghalok!
ÖZSE ANYÓ: Nono, azt nem te döntöd el! Ne feledd, nem vagy úr magad felett!
HAJNAL: Szabad vagyok!
ÖZSE ANYÓ: Lány vagy. Apádé, nemzetségedé, a nagyfejedelemé. Ha ő azt mondja halj meg, akkor lehet. De amíg élned kell, addig élsz.
(Megérkezik Kötöny fia Bajsz. Legény még.)
BAJSZ: Áldás legyen rajtatok, édes néném!
ÖZSE ANYÓ, HAJNAL: Rajtad is.
BAJSZ: Látom, nem kell már a napnak sütnie, felkelt a Hajnal, az világít!
HAJNAL: Világít, ha kedve van!
BAJSZ: Ha rám vetné egy sugarát e napocska, bizony hálás lennék! De tán még sátrat is adnék érte!
HAJNAL: Van nekem sátram, nem kell a másé!
BAJSZ: Nem másé lenne az, hanem a tiéd! Úgy csinosíthatnád, ahogy akarod! Nagyasszony lennél az egész földemen! Szülnél nekem sok fiút! Hej, olyan lakodalmat csapnánk...
HAJNAL: Ne álmodozz Bajsz vitéz, mert leesel a lóról, amire föl se ültél! Nem szülök én néked se fiút, se lányt. Se sátrat nem szépítek, se lovat nem díszítek...
ÖZSE ANYÓ: Hagyd most, Bajsz úrfi, látod, hogy morc. Hanem mesélj inkább, mi hír?
BAJSZ: Különös semmi. Hacsak az nem, hogy az új kőházba - rogyassza össze az Öregisten azt is, aki felépítette - összehívták a nagytanácsot.
ÖZSE ANYÓ: A kőházba? .
BAJSZ: Abba. Nem jó már a mi fejedelmünknek az ősi sátor. De zúgolódnak is a fejedelmek. elvész a tisztességük! Mert abba a kőházba talán már nincs is ott a bálvány a bejárat mellett, nincs kinek adni a kumiszt, csak ülnek a sötétben, fülledt levegőben - már ha ülhetnek egyáltalán! Mert ha bejön a nyugati módi, tán le se ülhetnek. Se szőnyeg, se szék, vagy párna...
ÖZSE ANYÓ: Azt is hallottam, hogy nem tisztes módon viselkednek, már az ajtóban megfordulhatnak, háttal a nagyfejedelemnek...
BAJSZ: Már az jól van, nénémasszony! Jól bizony! Mert fejedelem mind, aki bemegy a sátorba. Hát miért hátráljon a másik elől? Szövetségben vannak...
ÖZSE ANYÓ: Nono! Azért Taksony fia Géza nagyfejedelem az úr itt az egész földön!
BAJSZ: Mondtam én mást? Ejnye no, hiszen majd ha megérkeznek az összes meghívottak, akkor többet tudunk. Inkább menjünk, nézzük meg, jönnek-e. Én ugyan messziről már láttam egy hírhozót, de azt nem tudtam kivenni, melyik fejedelem zászlaját hozza. Na menjünk, biztos szép vonulás lesz!
HAJNAL: Nekem nincs kedvem.
ÖZSE ANYÓ: Ne lógasd már az orrod, nem való az egy lánynak! Gyere csak, hátha ott lesz ő is.
BAJSZ: Kicsoda?
HAJNAL: Senki!
ÖZSE ANYÓ: Hát, nem éppen senki, hanem a nagyfejedelem fia, István.
BAJSZ: Vajk?
HAJNAL: Jaj, anyó, miért jár a szád folyton...
ÖZSE ANYÓ: Na hát, meg se szólalok... csak mégis! Ugyan nem nézem, hogy tönkreteszed magad!
BAJSZ: Csak nem a nagyfejedelem fiáért epedel?
HAJNAL: És ha úgy lenne is, mi közöd hozzá?
BAJSZ: Szóval Vajk! Őmiatta hessegetsz el, miatta vagyok kutya előtted! Pedig vagyok olyan vitéz, mint ő! A bikát megfogom, ha kell! Énmellettem szép életed lenne! Őmellette? Semmilyen. Hát tudjátok meg, jön Gizella, a teuton király lánya, az lesz István felesége! A nagyfejedelem már meg is kötötte az alkut, csak a kézfogó van hátra...
HAJNAL: Soha! Velem Vajk szívet cserélt, s azt nem veszi vissza!
ÖZSE ANYÓ: Ha ő nem is veszi, de az apja ugyan visszaveheti! Vajk nem a magáé, hanem az apjáé. Úgy lesz, ahogy hallottuk!
HAJNAL: Soha!
BAJSZ: Hallgasd csak, mit mond Özse anyó, mert abban van az igazság! Te már régóta nem láttad Vajkot. Hidd el, megváltozott. István ő már, nem Vajk. Más ember. Állandóan imádkozik...
HAJNAL: Meg harcol. Kiverte a besenyőket is a határról!
BAJSZ: Ki. De akkor is megváltozott. Elfeledett ő már téged, kimosta a víz a szívébő1 a szívedet. De az enyém őrzi minden mosolyodat, még a lábad járását is. Fogadj el tőlem ajándékot, s tiéd lesz az egész róna, ameddig csak ellátsz!
HAJNAL: Soha! (Sírva elfut)
ÖZSE ANYÓ: Menjünk, Hajnal nem jön vissza. Sír valahol, elő se jön.
BAJSZ: Mit tegyek?
ÖZSE ANYÓ: Semmit. Majd megnyugszik. Várj, míg elfogadja, amit hallott. Meglásd, megváltozik még a szíve. De nem volt okos dolog, hogy te hoztad a hírt. Így most rád haragszik e miatt is.
BAJSZ: Hej, de nehéz betörni.
ÖZSE ANYÓ: Őt nem lehet betörni, mert eltörik a gerince. Csak szelídíteni lehet, mint a kismadarat. De ha sikerül, megnyerted örökre. Ne feledd! Simogatni kell, mint a kismadarat!
BAJSZ: Csak már túllennénk rajta! (beszélgetés közben kimennek a színről)

2. jelenet
(Géza és egy a vének közül, meg a szolga)
GÉZA: (a szolgának) Eredj, rendezd el a sátrat, szellősre! (szolga hátrálva el, a sátorba)
VÉN: Csak nem a sátorba akarsz ülni, ilyen időbe...
GÉZA: Akar a ragya - csak elküldtem a szolgát. Idegesít. Itt lebzsel örökké körülöttem. Úgy néz, mintha a halálomat várná!
VÉN: Képzelődsz! A korod miatt van, az fáj neked...
GÉZA: Mi a baj a korommal? Hát mind megvesztetek? Erős vagyok, úgy ülöm a lovat, mint régen, s bárkivel megvívok ma is! Téged is leváglak ebben a pillanatban, ha nem hiszed!
VÉN: Jól van no, hát mondtam én az ellenkezőjét? Te vagy a nagyfejedelem, és erős vagy most is.
GÉZA: Sarolta is úgy nézeget, mintha már a halálomon volnék! Pedig ha valaki, hát ő megöregedett! (körülnéz, odahajol a másikhoz) Vén boszorkány lett belőle! Iszik, meg kiabál! Ha nem én lennék az ura, tudom, nem lenne nyugtom tőle. De még így is állandóan a veszekedését hallgatom. Úgy parancsolgat a szolgáknak is, mint egy férfi. Nem áll meg előtte egy vitéz sem!
VÉN: Nagytermészetű asszony volt mindig, az biztos! Mégiscsak ő volt a gyula lánya! Meg is látszott rajta már kezdetben... Emlékszem amikor meghozták neked. Úgy ült a lovon, mint egy férfi...
GÉZA: Úgy. Rám is kantárt dobott volna, ha engedem, s tudom, ha más férfi kerül az útjába, azzal meg is tette volna. De én betörtem!
VÉN: Nagy híre volt annak! A gyula tán el se hitte...
GÉZA: Hát igen... szép idők... hanem csak kijött rajta a természete. Emlékszel, amikor úgy indulatba jött, hogy agyonütött egy embert? Micsoda ribillió lett abból!
VÉN: Méghozzá egy szabad magyerit! Sok lovadba került az neked, mire megfizetted a válságot!
GÉZA: Úgy van. De ilyen asszonyért megérte!
Szolga: Uram, kész a sátor.
GÉZA: Hozz inni, aztán menj innen! Menj vissza a sátorba, aztán ott várj! (szolga meghajol, hátrálva elmegy, aztán hozza a csészéket, tölt és elmegy. A két öreg néha iszik, közben beszélget)
VÉN: Az égi Egyisen gyarapítsa ménesed!
GÉZA: És a te korodat szabja a magáéhoz! (isznak)
VÉN: Azt azér nem kellene! Én már megöregedtem. Látom utódomat a helyemen, minden jó kezekben van. Már csak éldegélek, beszélgetek...
GÉZA: Csak ne kisebbítsd magad! A nemzetség sorsa még mindig a te kezedben van!
VÉN: Hát, van még némi szavam a sátorban... De már akkor is csak így jár az idő. Csak előre. Látom a fiam, erős, jó gyerek. Nyugodtan megyek el... Hallom, István hamarosan megérkezik...
GÉZA: Meg.
VÉN: Öt éve már?
GÉZA: Annyi.
VÉN: Osztán...?
GÉZA: Jó gyerek. Hallod, leverte a besenyőket is.
VÉN: Le. Erős a szíve.
GÉZA: Meg az esze is. Érti a papok nyelvét is, ír rajta, szóban van a világgal.
VÉN: Az igen. Hát őseit sorolja-e még?
GÉZA: Árpád-ivadék, hogyne sorolná! Na, igyunk. Fiadat sokasítsa meg az ég!
VÉN: És a tiédnek adjon erőt! (isznak)
GÉZA: Arra bizony rászorul. De meglesz neki, ha az Öregisten is úgy akarja. Nagy munkája lesz, de én előkészítek neki mindent, amit csak lehet. Ma a nagytanácsban elfogadtatom őt örökösömül.
VÉN: Nem lesz könnyű!
GÉZA: Aki ellenkezik, azt levágom!
VÉN: Hát neked elfogadják, lehet. De mi lesz, ha meghalsz? Ősi renden a hozzád legközelebbi, legidősebb Árpádfi az utódod.
GÉZA: Koppány.
VÉN: Az. Somogyország feje.
GÉZA: Márpedig ő nem hagyja annyiban, még ha most el is fogadja Istvánt utódomnak. Ámbátor megérdemelné a sorsát, amilyen. El kellene vennie Saroltát. Azt hiszen, nem sokáig maradna rajta a gatya! Feje nőne a fején, az beszélne! (nevetnek)
VÉN: De most elfogadja. Veled nem mer ellenkezni. Aztán visszamegy Somogyba, beveszi magát az erdők közé, és elő se jön, majd ha csak meghaltál. Akkor előjön, s vele lesz mind, akik az ősi hitet vallják.
GÉZA: Már az övéiből. De vele lesznek, az biztos. Öljem meg? Jönne a fia. Mit tegyek?
VÉN: Ha most megöleted, abból országos baj keletkezne. Ha meg lekenyerezed, azzal is csak az erejét növeled, de a szívét nem változtatod meg. Azért csak adni kell nekik valamit, a többieknek is, hogy legyen mire hivatkozni. Pecsét kell az egyességre.
GÉZA: Pedig mégis pusztulni fog, ha nem általam, hát István keze által.
VÉN: Segítse őt az Ég.
GÉZA: Már megsegítette, tudom. Ide figyelj, én egyszer álmot láttam. Tudod, hogy igyekeztem az Istennek meg fiának, Jézusnak egyházat szervezni. Már azon tanakodtam, hol építem meg az ország templomát.
VÉN: Nagyon buzgó voltál egy időben.
GÉZA: Aztán alábbhagytam.
VÉN: Mondták is, hogy megjött az eszed.
GÉZA: Meg. De nem úgy, ahogy ők gondolják. Mégis két legyet ütöttem egy csapásra. A fejedelmek megnyugodtak, hogy én is csak a szín kedvéért keresztelkedtem meg, másrészt később, amikor megszületett a fiam, odaadták utódaikat István mellé, hogy együtt nevelkedjenek. "Nem lesz az komoly" - mondták. Pedig nagyon is az volt! Adalbert püspök gondoskodott róla! Embereket nevelt Istennek és a fiamnak. Akik vele együtt növekedtek, nem könnyen fordulnak ellene!
VÉN: Bölcs döntés volt. Emlékszem akkoriban mindannyian csodálkoztunk azon is, honnan kerítetted ezt az Adalbertet, s miért bántál vele oly kitüntetően. Az idő igazolt téged, de akkor...
GÉZA: Az álomból tudtam róla. No, azzal nem dicsekedtem eddig. Szent esküvéssel fogadott titok mellett megvitattam néhány főemberrel, aztán döntöttem. De István tudja, s most már te is fogod tudni. Emlékszel, hány lázadó volt akkor?
VÉN: Szinte éjjel-nappal abban forgolódtunk.
GÉZA: Meg az ország rengeteg baja. No, egy éjjel látomást kaptam. Egy csodálatos ifjú állt elém, és azt mondta: Béke veled, Krisztus választottja, megparancsolom, hogy szűnjenek meg gondjaid. Nem néked adatott meg véghezvinni, amit eszedben forgatsz, mert kezedet emberi vér szennyezi be. Tőled származik a születendő fiú, kire az Úr mindezek elrendezését az isteni gondviselés terveinek megfelelően rábízza. Ő az Úrtól választott királyoknak egyike lesz, a földi élet koronáját majd az örökkévalóval fogja felcserélni. Mindamellett a lelki követségben hozzád küldendő férfit tisztességgel fogadd, ha befogadtad, megtiszteljed, rettegve a fenyegető kárhozattól és elragadtatva a reménytől, amely meg nem téveszt, ezért intelmeit hűséges szívvel, nem színlelt helyesléssel hallgasd. Azzal az ifjú eltűnt, én meg felébredtem.
VÉN: Ez igaz? Így mondta, hogy "megparancsolom neked"?
GÉZA: Úgy ám! Ebbő1 is tudtam, hogy igaz az álom. Mert ha csak valaki megétetett volna, vagy egy sámánt biztatnak fel, az nem mert volna így beszélni. De ez nem csak, hogy így beszélt, de meg is valósult, mert abban a pillanatban elhagyott a gondok nyomása, pedig előtte már a szívem is kihagyott tőle!
VÉN: És az utódod király lesz.
GÉZA: Az. István király lesz, koronát nyer az égtől. Ez megmásíthatatlan döntés. Aki ellene megy, belepusztul, aki aláveti magát, felvirágzik.

VÉN: No, ha így van, akkor jól teszed nagyuram, ha elterjeszted ezt. Hadd tudja az egész magyeri nép, mi az Ég végzése. Ahogy terjed az álom, úgy gyengülnek azok, akik István ellen fordulnának. Hatalmas fegyvert kaptál ezzel a látomással, mert ez a szívekben munkál.
GÉZA: Igazad van. Elmesélem a nagytanácsban, a regősökkel daloltatom, a deákokkal meg leíratom és elküldöm minden fejedelemhez és az egyházba. Megtudja mindenki, mit végzett az Égi Egyisten a népéért!
SZOLGA: (besiet) Nagyúr, megérkezett István fejedelem, most tart a szállása felé!
GÉZA: (tapsol, előjön a másik szolga is a sátorból) Induljatok azonnal, készítsétek elő a nagysátort a fogadására. Szóljatok az úrnőnek, hogy a fia megérkezett, aztán menjetek a fejedelem elé, és mondjátok meg, hogy látni szeretném. (int, mire elmennek) Téged meg arra kérlek, menj el a táltoshoz, hogy mutasson be áldozatot és tegyen ajándékot a Boldogasszony szilkéjébe is.
VÉN: A táltoshoz?
GÉZA: Ahhoz hát! Mit gondolsz, hányan lesik, vajon bemutat-e még a nagyfejedelem áldozatot, vagy elhagyta ősei hitét! Hadd tudják meg, hogy övék a szívem! Meg aztán, nincs az ártásunkra az nekünk, a jószág se lesz sokkal kevesebb... aztán szép ajándékot vigyél a táltosnak, tudod milyen!
VÉN: Kapzsi. De ezt nem illik mondani... (nevetve kimennek)

3. jelenet
ISTVÁN: (bejön a színre, a sátorhoz) Apám! Megjöttem! - Na tessék. Én meg, feladva méltóságomat, iderohanok mint egy gyerek. Persze, ha itt lenne apám, akkor találkozásunk mindezt elmosná. De nincs itt - így amit tettem, meggondolatlan, ifjúi hévből származó cselekedet. Ej, hát már nem is szerethetek? Én már csak király lehetek, apám fia sohasem?... ámbár nem vagyok még király se... erre gondolni is csak óvatosan lehet - egyelőre. De el fog jönni az idő... ki az?
(Hajnal érkezik, legalább annyira megdöbben, mint István)
HAJNAL: István! (zavarban van) Nagyúr! Hogyhogy itt... én csak itt hagytam a... hogy megemberesedtél... Jaj Istenem, - igazgatja a ruháját - megismersz még?
ISTVÁN: Hajnalka, te lennél az?
HAJNAL: Hát megismersz?
ISTVÁN: Árpád lánya, de szép lettél! Hadd nézzelek körbe! Mikor elmentem, még kisleány voltál, most meg... érted jönnek a fecskék haza, látom már...
HAJNAL: Ne bolondozz, nagyuram...
ISTVÁN: Ne mondd, hogy nagyuram, hát nem együtt játszottunk a tűz mellett? Bizony, az egész nemzetség büszke lehet rád, olyan szép vagy! Sokan versengenek érted, úgy-e? Aztán kérőd akad-e már?
HAJNAL: Akadna, ha akarnám!
ISTVÁN: No, hát minden lányból asszony lesz, így van sora annak. Azért szerelem van a szívedben, azt látom. Kinek a pántlikája van a hajadban?
HAJNAL: Nem tudod?
ISTVÁN: Honnan tudhatnám? E percben érkeztem. Tulajdonképpen édesapámmal akartam beszélni négyszemközt, mielőtt elözönlenek minket az emberek... De jól jártam, ha őt nem is találtam meg... Hej, amikor még együtt szöktünk kiscsikót nézni!... na, hát kinek a pántlikája az? Ismerem?
HAJNAL: Ismered.
ISTVÁN: Jó ember?
HAJNAL: Jó.
ISTVÁN: Na, hát miért vagy ilyen szűkszavú, tán rád parancsoljak? Áruld el, kit fogadtál el?
HAJNAL: Nem fogadtam én el senkit, nagyúr. A pántlikát meg tőled kaptam, mielőtt elmentél volna.
ISTVÁN: Igen? Ez még az lenne... ej, de hisz akkor még gyerekek voltunk.
HAJNAL: A gyerekszem igazat lát, a gyerekszív igazat érez, a gyerekszáj igazat szól.
HAJNAL: Aztán felnőttünk, és elhagytuk a gyerekes dolgokat...
HAJNAL: Én nem hagytam el! Nekem az esküvés szent! Megfogadtuk-e, hogy holtig együtt leszünk...
ISTVÁN: Hagyd el, az csak játék volt. Kicsi Hajnal, miért igyekeznél oda, ahová nem érhetsz el? Hiszen szép vagy és okos. Bizonyosan törik utánad magukat a legények. Nemzetséged első az elsők között. Mi híja lehet a boldogságodnak?
HAJNAL: Szóval mást szeretsz? Mondd csak meg! Nem vagyok én...
ISTVÁN: Hagyd abba! És ne vádolj! Ha mást szeretek is, mi közöd lenne hozzá?
HAJNAL: Semmi! (el akar futni, István utána, megragadja)
ISTVÁN: Várj! Ej no, ne szaladj már el! Hát hiszen szeretlek én, ne hidd, hogy nem. De a szívem foglalt. Várj, nem lány foglalja azt el. Ide figyelj, amit most mondok, még senkinek sem mondtam el. De te jószívű vagy, ezért elmondom. (leülnek) Ide figyelj, engem az Isten kiválasztott. Érzem a szívemben a lángot. De nem csak engem, hanem az egész népet, a magyarok szabad népét. Ismered a szent könyveket? Már, amit a papok hirdetnek.
HAJNAL: Hallottam már.
ISTVÁN: Az jó. Az mind igazság. Aztán azt hallottad-e, amikor Mózes bevezette Izrael népét az ígéret földjére, de maga nem mehetett be?
HAJNAL: Régen volt.
ISTVÁN: Persze, persze. De Álmos nagyfejedelmünk ugyanígy vezette ide a magyar nemzetségeket - de maga nem jöhetett be. Árpád nagyfejedelemmel jöttünk, miként a zsidók is Józsué vezetésével mentek be a földjükre. Ezt a földet adta nekünk az Isten, hogy ezen gazdálkodjunk az ő szándéka szerint. Uralkodjunk, királykodjunk, de ne zsarnoki módon, hanem ahogy Ő elrendelte, a szeretet törvényei alapján. És akkor az összes nemzetek ránk figyelnek majd, mert nagy nép támad a Kárpátok alatt! Békességhozó, tanító, szerető nép... De mondok más egyezést is. Amikor Dávid király templomot akart építeni Istennek, az Úr nem engedte, mondván, vér tapad a kezéhez. Hanem fia, Salamon fogja megépíteni a templomot, azt mondta - s ez beteljesedett. Így van ez velünk is. Apám akarta itt felépíteni a templomot, megszervezni az egyházat, de látomásban megjelent neki az Úr, és azt mondta, a fia fogja ezt megtenni, aki király lesz az egész nép fölött. Márpedig apám fia én vagyok!
HAJNAL: És ezért nem szeretsz? Mert én nem vagyok a templomban? Hiszen egész nemzetségünk megkeresztelkedett már! Vagy tán pap akarnál lenni?
ISTVÁN: Ej, dehogy. Nem vehetlek el, mert apám eljegyez a bajorok királyának lányával. Ezt diktálja az ország érdeke, s én is így gondolom helyesnek.
HAJNAL: Úgy. Szóval helyesnek tartod. Aztán legalább szép az a teuton lány?
ISTVÁN: Honnan tudjam? Sohse láttam. Állítólag még csak tizenkét éves. Magas, csontos, szőke lány, igen vallásos - hát teuton fajta. Milyen legyen?
HAJNAL: (a copfjába kötött pántlikákkal játszik) De ha nem ő van a szívedben, akkor ki állhat közénk? Egybekelhetnénk a régi rítus szerint, aztán, ha majd megjön az a teuton liba, majd eldugod valamelyik váradba...

ISTVÁN: Nem lehet. Eldobjam hát a becsületemet, pusztítsam a tiédet, holmi érzések miatt? Paráználkodjak a test kedvéért, amikor Isten egy egész országot bízott rám? Hogy számoljak el neki, ha még a testemmel sem tudok elszámolni?
HAJNAL: No, ha nem tudsz, azért én még el tudok veled számolni! Itt van két piros szalag, ez a tartozásom. Visszaveheted, a te tartozásod meg elengedem!
ISTVÁN: (visszatartja a lányt) Ne bomolj! Elveszejtenek az érzelmeid! A legjobb legény mellett vár rád a boldogság! Válassz magad, s én leszek az, aki elmegy kikérni atyád sátrából! Hát nem az a mi dolgunk, hogy engedjünk szüleinknek? Lásd, én is engedek. De neked nem kell, akit te akarsz, az lesz az urad. Hisz ismerlek, mindig akaratos voltál. Ezért is szerettelek, szilaj magyari lány vagy...
HAJNAL: Nem vagyok én semmi! (sír) Kiárusítanál te is, mint egy lovat. Az a dolgod, hogy engedelmeskedj! Hát nem! Én csak a szívemnek engedelmeskedem, igenis, annak! Akkor is, ha ez ellene van a szokásoknak! Megtagadtál, ellöktél, de nem baj, a vérem akkor is rajtad kérik számon, akárki is az Istened!
ISTVÁN: Megtiltom! Megtiltom, hogy valami ostobaságot kövess el! Megtiltom, hogy szégyenbe taszítsd a családod! Nem engedem, hogy magad ellen fordulj, és így keress igazságot! Ez bűn, halálos vétek! Ha megteszed, elkárhozol, mert elpusztítottad Isten alkotását! Megparancsolom, igen, mint apám után első megparancsolom, hogy még ma nézz szét, hogy ki legyen a férjed. Nekem jelentsd egy héten belül, hogy apádhoz elmehessek. Megértetted?
HAJNAL: Ne szoríts!
ISTVÁN: Megértetted?!
HAJNAL: És ne kiabálj. Hogyne, nagyúr, megértettem.
ISTVÁN: Helyes. És megtiltom, hogy bármit magad ellen fordíts. Ha megteszed, a családodon kérem számon. Megértetted!
HAJNAL: Meg.
ISTVÁN: Helyes. Azért csak megüzenem apádnak...
HAJNAL: Ne! Neki ne!
ISTVÁN: J6, neki nem - akkor az öreg Özse anyónak... él még?
HAJNAL: Él.
ISTVÁN: Akkor neki, hogy úgy ügyeljen rád... Jól van. Most mennem kell. Na!... Kicsi Hajnalka, hidd el, hogy szeretlek. De amire vágysz, az lehetetlen. (feláll) Mennem kell. (megcsókolja a homlokát) Ég áldjon. Légy boldog, és bármit kérj, én megsegítelek. (Elmegy. A lány lassan kiveszi a piros szalagokat a hajából)
HAJNAL: Így van jól: Egyszer minden szép álom befejeződik. A nyár után is jön az ősz, a csikók felnőnek, a fecskemadár elrepül... aztán vége. A baziliszkusz is tűzbe ugrik, hogy a gyalázattól megmeneküljön... Hová tettétek az én uramat? Elmosta a keresztvíz... más hajnal kell már neki, más öröm... országépítés! No, hát legyen így! Azért csak hadd tudja meg, hogy az építést rombolással kezdte. Lerombolta a legszebbet, amit megkaphatott volna! Ha én nem fordíthatom magam ellen a kést, akkor majd ellenem fordítja más! Még ha megparancsolta is, hogy éljek, még ha be is tartom minden szavát, akkor is! (tapsol) Csáki!
CSÁKI: Igen, kisasszony!
HAJNAL: Fogd! (átnyújtja neki a szalagokat) Elviszed ezeket Kötöny fia Bajsz úrfinak, hogy én küldöm. Mondd meg neki, hogy nincs már a hajamban semmi, és hogy látni szeretném.
CSÁKI: Bajsz úrfi az érkezők körül forgolódik bizonyosan. Onnan pedig...
HAJNAL: El fog jönni! Te csak mondd, amit meghagytam. Itt várom, mondd neki, hogy siessen, mert nagy dolgokat akarok vele megbeszélni. Na menj!
CSÁKI: Igen, úrnőm. (elmegy)

4. jelenet
HAJNAL: (Leül a farönkökre, lefeszeget róluk némi kérget, összemorzsolja és egy kis kendőbe köti. Néha dúdol egy kicsit.) Nohát, Hajnal, te nem virradsz fel... nincs napod. Nincs mire várnod, nincs aki rád ragyogjon... jobb hát a sötétség...
BAJSZ: (A szolgával érkezik. Amikor meglátja a lányt, egy intéssel parancsol a szolgának. Az kimegy, és behoz egy szép szőnyeget.) Megjöttem!
HAJNAL: (felriad) Bajsz!? Megjöttél?...
BAJSZ: Megkaptam az üzenetedet... meg a pántlikát... nem kell már?
HAJNAL: Nem kell.
BAJSZ: Szabad a szíved?! Nézd, mit hoztam neked! Még eleink hozták, amikor a bolgár ellen mentek... tiéd!
HAJNAL: Ó, de szép! Tényleg az enyém lehet?
BAJSZ: Ha a szívedet adod, az egész puszta a tiéd!
HAJNAL: Hiszen a szívem, az nem szabad! - jaj, Bajsz, azért is hívtalak, hogy segíts!
BAJSZ: Nem szabad? Hát csak bolondítottál megint...
HAJNAL: Hallgass már! Hiszen épp azért hívtalak, hogy szabad legyek! Mert tudom én, hogy van bennem valami furcsa. Sokszor éreztem, hogy azt teszem, amit nem akarok tenni. Kényszert, hogy szeressek, amikor nem akarok...
BAJSZ: Megkötözött valaki?
HAJNAL: Ez az! Nem tudom, hogyan történhetett, de megkötözött valami gonosz manyók. Vagy tán megétettek velem valamit, az csavarta el a szívem.
BAJSZ: Ki volt az? Karddal kényszerítem az oldásra!
HAJNAL: Higgadj, Bajsz vitéz, higgadj! Nem másra kell a te kardod, csak énrám.
BAJSZ: Terád?
HAJNAL: Énrám. Engem kell megvágnod.
BAJSZ: Téged? Soha. Inkább rozsdásodjon örökre a hüvelyében a kardom, de rád nem emelem soha!
HAJNAL: Pedig mégis meg kell tenned! Várj, hadd mondjam el. Voltam a táltosnál, az vizsgált meg. Révült, s abban mondta, hogy megkötöztek. Már egészen belém ette magát a méreg, úgyhogy vért kell cserélni bennem. Ne aggódj, nem veszélyes!
BAJSZ: És kivel kell cserélni vért?
HAJNAL: Jaj, Bajsz, hadd mondjam végig. Nézd, a táltos adott port. (előveszi a kendőt, mutatja, de nem engedi egészen közel a legényt) Vérpor. Csodapor. Vérré lesz, ha sebre hintik. De én meg nem vághatom magam. Azt megteszed te.
BAJSZ: Én?
HAJNAL: Muszáj. Mert aki megvágja a kezem, annak vérévé válik a csodapor, s annak révén így ő egyesül velem. Onnantól kezdve már egy test... érted?!
BAJSZ: Azt mondod, hogy... hát ezért hívtál? Engem választottál, hogy... hozzám jössz...
HAJNAL: Csak, hogy megértetted! Kedves Bajsz, muszáj megvágnod! Fogod a kardod (fogja Bajsz kezét, és kihúzatja vele a kardot) megvágod vele a két csuklóm - én nem tehetem, mert akkor a magam vérével egyesülnék, az meg mérgezett - aztán én gyorsan rászórom a port...
BAJSZ: És én addig mit csinálok?

HAJNAL: Semmit! Azaz dehogynem: őrzöd ezt a sátort, amíg kijövök. Ide senkit be nem engedhetsz, és te sem jöhetsz be, mert akkor oda az egész! Érted?
BAJSZ: Értem! Egy lélek se!
HAJNAL: Na, gyere. (Odamennek a sátorhoz.) Ne félj a vágástól, kibírom!
BAJSZ: Mennyi ideig leszel bent? (Próbálja átölelni a lányt, de az kisiklik a kezei közül)
HAJNAL: Nem tudom. Mit számít az? Csak az a fontos, hogy elvégezzük ezt. A többi ráér azután is. Na, vágj! (Bajsz hirtelen összefogja a lány karjait egy kézzel, a másikkal végighúzza rajtuk a kardot. Aztán elengedi Hajnalt, aki rögtön befordul a sátorba.)
BAJSZ: Aztán okosan! (Kint téblábol a sátor előtt, nézi a kardot, rajta a vért, aztán lassan elkezdi forgatni. Lépeget, kihúzza magát, egyre gyorsabb, vadabb ütemben táncol, közben a kardot nézi, harcol vele... Közben megérkezik Özse anyó)
ÖZSE ANYÓ: Bajsz vitéz! Csatába készülsz?
BAJSZ: Özse anyó! Már nem készülök, már győztem!
ÖZSE ANYÓ: Aztán mit nyertél? Hol a sarc? Tán bizony ez a szőnyeg az?
BAJSZ: A szőnyeg csak ráadás, tőlem!
ÖZSE ANYÓ: No, mi az hát, amit békeidőben nyertél, s többet ér, mint ez a szőnyeg?
BAJSZ: Egy egész világot nyertem, Özse anyó, felvirradt az én napom!
ÖZSE ANYÓ: A te napod? Már ha a Napról beszélsz, az fenn van órák óta!
BAJSZ: Ma még a Nap is azért kelt fel, hogy lássa az én hajnalomat!
ÖZSE ANYÓ: A te hajnalodat? Ej, hagyd már ezt a képes beszédet, mert még azt hiszem, megbolondultál! Mondd meg, hogy miről beszélsz, vagy elmegyek!
BAJSZ: El ne menj, inkább osztozz az örömömben! Nem bánod meg! Mondom, felvirradt az én napom. Hát nem érted? Hajnal!
ÖZSE ANYÓ: Délután van már. Fiam, sokat ihattál. Nem szép dolog ilyen korán...
ÖZSE ANYÓ: Jaj, anyó, ne bosszants! Hát nem érted? Hajnal! Cseke lánya Hajnal a mátkám lett!
ÖZSE ANYÓ: No hiszen! (gyanakodni kezd) Azt meg te honnan tudod?
BAJSZ: Ő mondta.
ÖZSE ANYÓ: Ő?
BAJSZ: Ő!
ÖZSE ANYÓ: Hajnal?
BAJSZ: Ő!
ÖZSE ANYÓ: És mit mondott?
BAJSZ: Hát, hogy a feleségem lesz.
ÖZSE ANYÓ: Így mondta?
BAJSZ: Így.
ÖZSE ANYÓ: Pont így?
BAJSZ: Így! Így, ha mondom, ne nézz már rám ilyen szemekkel. Ha nem is így, de ezt mondta. Hogy ha meglesz a vércsere, enyém lesz a keze.
ÖZSE ANYÓ: Milyen vércsere?
BAJSZ: Amivel megszabadul a kötéstől, amit ráolvasott valaki. De elment a táltoshoz, aztán az megmondta neki, hogy a vércsere segít. S akivel megteszi, azzal eggyé lesz... aztán velem tette!
ÖZSE ANYÓ: Mutasd a kezed! (megragadja, felhúzza a ruha ujját) Hogy tette?
BAJSZ: Ej, hát nekem valójában nem kellett megvágnom magam, csak őt...
ÖZSE ANYÓ: És megvágtad? Hol tetted, te szerencsétlen? Hol van ő most? Majd tőle megkérdezem mi az igazság, mert te annyira sem ismered Hajnalt, mint a lovadat!

BAJSZ: Nem-e?
ÖZSE ANYÓ: Nem hát! Mikor ment Hajnal táltoshoz?
BAJSZ: Hát...
ÖZSE ANYÓ: Soha! Büszkébb volt az annál! Hol van most?
BAJSZ: A sátorban. De oda nem lehet bemenni!... (Az ajtó elé áll kihúzott karddal. Özse megrázza!)
ÖZSE ANYÓ: Nem-e? Te manyók! Hát megvágtad! Elvérzik és meghal! Magát meg nem vághatta, mert István fejedelem megtiltotta neki. Erre megvágatta magát veled, csak hogy meghalhasson! Most aztán vigyázhatok rá! Erissz! (félrelöki a legényt, és bemegy a sátorba) Boldogasszony, segíts! (Bajsznak) Hozz kötést!
BAJSZ: Nagy a baj? Itt vannak a pántlikák... (benyújtja, de csak téblábol a sátor előtt)
ÖZSE ANYÓ: Adjad! Jó lesz szorítónak.
BAJSZ: Nem vágtam nagyot... vigyáztam...
ÖZSE ANYÓ: Még él.. hála legyen az Égnek... Hozd ide a szőnyeget!
BAJSZ: Minek?
ÖZSE ANYÓ: (kijön a sátorból, maga megy a szőnyegért) Minek, minek? Így akarod végigvinni, véresen, az emberek között? Csáki!
CSÁKI: (besiet a színre) Parancsolj velem!
ÖZSE ANYÓ: Fogod a szőnyeget egy szolgával - Cseke lánya Hajnal fekszik belecsavarva, úgy vigyázz rá, ha csak egy haja szála is görbül, a tiéd mind elvész! - és elviszed Bajsz úr sátrába! Hallgass! Bajsz úr ad szolgát melléd.
BAJSZ: Igen. (tapsol. Szolga bejön. Bajsz szólna, de Özse anyó leinti.)
ÖZSE ANYÓ: Kövesd Csákit, tedd meg amit mondd. Eredjetek, te mutatod Bajsz úr sátrához az utat.
SZOLGA: Úgy lesz. (mindketten meghajolnak, Csáki vezetésével bemennek a sátorba, kihozzák az összecsavart szőnyeget a lánnyal és elviszik.)
BAJSZ: A sátramba nem vihetjük! Ez lányrablás. A törvény bünteti.
ÖZSE ANYÓ: Az ősi szokás meg tud róla. Majd megvásárolod a békét. Van tinód bőven.
BAJSZ: Miért nem hozzád viszik? Ott még hamarabb felépülne...
ÖZSE ANYÓ: Ha hozzám visszük, újra megpróbálja, és én nem tudok vigyázni rá. Te tudsz! - remélem. Legyen a te felelősséged!... Figyelj rám jól, Bajsz úr! Készíttess neki meleg levest, de a húst ne hagyasd benne! A levestő1 hamar megerősödik, ha magához tér. Mindig légy a közelében, de ne erőltesd magad rá. Inkább vigyél neki ajándékot, szép ruhát, gyöngyöt... meg egy kiskutyát. Hadd legyen ott egy jószág, amit szerethet...
BAJSZ: Majd én dédelgetem!
ÖZSE ANYÓ: Nem! Te most még csak a szégyenére emlékeztetnéd! Jól figyelj rám! Ne közelíts hozzá egy ujjal se néhány napig! Légy tapintatos! Vigyél ajándékot, de ne erőltessed magad!
BAJSZ: Ne erőltessem magam - hiszen az az én sátram...
ÖZSE ANYÓ: Akkor költözz ki! Értsd meg, ez a te érdeked! Ha erőszakolod magad, nem fogad el! Meg jobb is, ha nem vagy ott... úgy is el kell menned az apjához. Vigyél az öregnek sok ajándékot! Kérd meg a lánya kezét, mintha nem is lányrablás lenne. De ami itt történt, arról egy szót se!
BAJSZ: És ha...
ÖZSE ANYÓ: Mondom, egy szót se! Hajnal tudni fogja, hogy megvédted az emberek szájától. Az öreg Cseke meg csak addig tart bűnösnek, amíg meg nem ajándékozod. Bőkezű légy! Ne sajnáld tőle a vagyonod, többet nyersz vele, mint amit veszítesz!
BAJSZ: Bőkezű leszek, ne félj!

ÖZSE ANYÓ: Jól van. Most menj. Na, menj már! (Bajsz igyekszik méltóságteljesen kimenni, de a végén már fut. Özse anyó fáradtan leül egy farönkre) Ó, Boldogasszony, most segíts! Hadd éljen még ez a lány!... meg én is. Még megöl a fejedelem, ha meghal az a gyerek!.. Reggel még én fontam a haját, most meg... Mind rúgódozik az iga ellen, lázadoznak, perlekednek... szerelem! Le is verte volna az apám a derekamat, ha ilyet mondok... aztán mégis békességben éltünk az én urammal legyen az Égben a helye mindenkor - pedig minket is apáink adtak össze. Tudták azok, mit csinálnak! Mink meg elfogadtuk. Hogy szólhattunk volna szembe saját édes szüleinkkel? - aztán úgy igyekeztünk a párommal, hogy mindig a szebbik képünkkel forduljunk egymás felé... így aztán összeértünk. Jöttek a gyerekek is... Ezek meg! Álmodoznak, terveket szőnek, mintha már a Tejúton vágtatnának, olyanok! Eszük még nincs hozzá, tapasztalatuk semmi, de már vágtatnának! Bár én mehetnék már oda!... Hajnal, Hajnal!... Kicsi lány, de kedves voltál a szívemnek! Segítsen meg téged a Boldogasszony, hogy élhess! Meg ne keseredjen a szíved, hogy örömed legyen a jóban... mert azt megkapod, ez a legény megadja... ha el nem viszi egy háború. Mert ha István is olyan, mint te, akkor hamar háború lesz! Pedig olyan, ha engem is halállal fenyeget egy lány miatt! Levegőbe ereszti mind, amit az atyáink összegyűjtöttek!... Már ha olyan. Csak tudósok nevelték!.. azok értenek az ifjakhoz... Nem is tudom, mi kellene ebbe a felbolydulásba. Talán az új Isten? Jézus? Ő is szeretetről beszél, hátha a szívükhöz szól. Már ha engedik... Mert ha csak a vérük hajtja őket?!... Nem tudom. (feláll) No, tegyük amit tehetünk, a többit bízzunk a Jóistenre. Indulj Özse, igyekezz, hogy legalább e kettőnek az élete jó irányt vegyen...
(Kiballag a színrő1, függöny le. )