Főmenü
Misszió
Rólunk
Ki olvas minket?
Oldalainkat 329 vendég és 0 tag böngészi
Jegyzetlapok 61. (Mennyei bizalom)
Isten megteremtette az embert a maga képére és hasonlatosságára, elhelyezte az Édenben és rábízta az Édent – és az ember elbukott. Isten azonban továbbra is megbízott bennük és teljes szabadságot adott nekik a Földön azzal a meghagyással, hogy állatot ne öljenek – az ember pedig még a saját társa vérét is kiontotta és annyira megrontotta a Földet, hogy azt özönvízzel kellett megtisztítani. De Isten továbbra is megbízott az emberben.
Noénak adott mindent, megengedte a húsevést is, néhány meghagyással. Azonban Noé és utódai is elbuktak, ezért Isten lerombolta Bábelt és összezavarta a nyelveket – az emberek pedig szétszóródtak, mert nem voltak szeretetközösségben egymással. De Isten továbbra is megbízott az emberben és elküldte Ábrahámot, Mózest, Dávidot – és mind elbuktak. Akkor Isten elküldte egyszülött Fiát, és a názáreti Jézus Krisztus nem bukott el – de akikhez eljött, korra, nemre és nemzetiségre való tekintet nélkül mind elbuktak. Isten azonban még mindig megbízott bennünk. Isten eljött hozzád és hozzám, és mi is csúfosan leszerepeltünk, és Isten látja, hogy mit tettünk és teszünk az Ő gyönyörű világával, az Ő gyönyörű Fiával… és még mindig megbízik bennünk…
Sípos (S) Gyula (szeretetfoldje.hu)
