Jegyzetlapok 10.: (Röghöz kötve)
A Kádár-korról sok rosszat el lehet mondani, jogosan. Ma nem sétálnak rendőrök kettesével az utakon, hogy igazoltassanak, ha bármiért gyanús vagy, nem csöngetnek be este, hogy miért nem mentél el szavazni az egyetlen jelöltre a parlamenti választáson és nem kell dugdosni a tiltott könyveket sem. A mai világ szabadabb, de könyörtelenebb. Ha ma lennék gyerek, nem valószínű, hogy befuthatnám azt az életpályát, amit most élek.
Szegénységbe születtünk, de ötéves korunkban nagymamám egyszobás albérletéből beköltözhettünk egy új lakótelepi tanácsi lakásba, minimális lakbérrel. Tizenegy évesek voltunk, amikor édesanyánk meghalt, onnantól nagymamánk nevelt tovább minket. Ettől kezdve árvajáradékként olyan havi juttatást kaptunk az államtól, ami biztosította szerény megélhetésünket, és testvéremmel mindketten középiskolába mehettünk tanulni. Húszévesen, két év munka után jelentkeztem egy főiskola nappali tagozatára, kollégiummal, az állam pedig újra folyósította nekem az árvajáradékot, tanulmányaim egész idejére…
Ha most lennék gyerek, vajon hogy ki tudnánk-e jönni a kis albérletből? Talán igen, talán nem. Iskola? Mint problémás és nem túl jól tanuló fiú, valószínűleg egy szakiskoláig jutnék. Ha nagyi kapna családi pótlékot, az nagyjából egy bevásárlásra lenne elég, nekünk pedig minél hamarabb munkába kellene állnunk, hogy be tudjunk szállni a költségekbe. Ilyen körülmények között egy főiskola, egyetem nem valószínű, hogy komolyan szóba jöhetne…
Sípos (S) Gyula (szeretetfoldje.hu)
