Sípos (S) Gyula: Cipők és virágok (novella)
Egy reggelre valaki virágokat ültetett a Duna-parti cipőkbe.
Egy influencer turista, bár nem tudta mit lát, lefotózta és feltette a képet a mindenkinek szóló személyes fiókjába a netre. A helyben ülő világjáróknak tetszett a kép, ők is megosztották, míg az a földet megkerülve visszatért hozzánk, ahol a tizenöt másodperces hírnév egynapos szenzációvá vált a médiában:
„Világhírűvé vált az a különleges magyar köztéri szoborcsoport, ami a holokauszt magyar áldozatainak állít emléket. A Duna-parti cipők a nyilasok által vízbe lőtt férfiak és asszonyok, felnőttek és gyerekek drámájára hívja fel a figyelmet. A képen, ami villámgyorsan elterjedt és már ezer feletti megosztásnál jár, a megemlékezés és gyász virágai láthatók…”
„Szerintem meg ez blaszfémia. Földet raktak a cipőkbe és százszorszépet, gyermekláncfüvet meg szarkalábat ültettek bele…”
„A blaszfémia istenkáromlást jelent. Hol látsz te itt ilyet?”
„Se Istent, se embert nem tisztelnek ezek…”
„A temetőbe krizantémot viszünk…”
„Szóval, ha vázának használná a cipőket, vizet öntött volna bele és tulipánt, az rendben lenne?”
„A tulipán magyar szimbólum, ezért festették a tulipános ládákra, az élet és a nőiség, a termékenység szakrális jele, ezeknek, ide tilos tenni…”
„Takarodj innen, náci!”
„Kíváncsi lennék, miért nem szólalt meg még eddig a főrabbi. Bezzeg máskor milyen hangosak!”
„Vagy az egyház, bármelyik. Jézus is zsidó volt! Bár ezt épp 1944-ben nem nagyon propagálták…”
„A szarkaláb is magyar virág, látszik a nevén. Meg van ott nefelejts is. Biztos nem véletlen. Szerintem ez egy művészi alkotás. A partizán művészek, vagy hogy hívják őket, azok csinálnak ilyet.”
„Kommandós művészet?”
„Alternatív.”
„Ma már minden alternatív. Kimegyek az utcára, felveszek egy követ, ráfújok, kiállítom, aztán milliókat keresek vele. Ready made, meg ilyesmi. A kislányom múltkor a játszótérről hazahozott egy maroknyi kavicsot, azzal már multimilliomos lehetnék. Csak persze ahhoz jó helyre kellett volna születnem! Akkor én is elbolondíthatnám a világot…”
„Igazad van! Nézz meg egy Munkácsyt, meg a mai mázolmányokat. Ég és föld! Ő még tudott festeni!”
„Te hiába mázolnál bármit agyhalottkám! A modern művészet művei mögött gondolat van, filozófia, a te képed mögött meg legfeljebb alkoholfokok…”
„Kíváncsi lennék, ezzel a fotóval mennyit keresett az illető. Lehet, hogy ő gányolta össze az egészet. Összeszedett némi gizgazt, benyomta a cipőkbe, kattintgatott, aztán hajrá! Jöhet a suska…”
„Így bolondítják el az embereket, hogy ne gondolkozzunk. Ez mind része az összeesküvésnek, amivel megfosztanak minket az identitásunktól, a hazánktól, így tesznek rabszolgává minket! Közbe meg egymásnak is üzennek, mert az sem mindegy ám, hogy azok a virágok milyen színűek és hogy állnak. Csak nem a szivárvány színeit látom? Ugye hogy! És az se véletlen, hogy együtt pont egy fordított háromszöget adna ki, ami a sátán szimbóluma! És 12 virág, ami a kettes és a hatos szorzata, a hatos meg a tökéletlenség, a sátán száma, aki a kettőt, az eget és a földet tartja birtokában…”
„Szerintem meg a kék és a sárga dominál, Ukrajna színei, az ukrán hősök és áldozatok előtt tiszteleg…”
„Milyen hősök, te miről beszélsz?”
„Szerintem meg ez Baksa-Sós, Kex dal: kék sárga, kék sárga, éhes a sárkányka…”
„Az zöld sárga – különben jó dal.”
„Bocsi, akkor ezt benéztem…”
„Melyik kerület ez? Szerintem csak be kellene telefonálni a közterületeseknek, aztán azok majd eltakarítják.”
„Lehet, hogy csak egy kislány szórakozott. Szedett valahol egy csokor virágot, aztán megunta, és itt hagyta…”
„Ja, földdel együtt szedte…”
„Hol szedsz te virágot a Duna-parton? Tiszta beton minden.”
„Jól van, okostónik. A wikipédián ezt írják: A Cipők a Duna-parton budapesti holokauszt-emlékmű. 2016-ban a világ második legjobb köztéri szobrának választották. Szóval akár büszkék is lehetnénk…”
„Budapest, ötödik kerület, polgármesteri hivatal, betelefonáltam, mennek és kiszedik a virágokat. Nyugodtan hálálkodjatok…”
