Szeretet történetek a Bibliából – Szenvedélyes szerelem
Több nagy szerelmi történet van a Szentírásban. Ábrahámé, aki kitartott Sára mellett és nem akart másik asszonyt akkor sem, amikor nem született gyerekük, vagy Mózesé, aki végig kitartott Cippóra mellett, vagy épp Máriáé és Józsefé – de a legszenvedélyesebb mind között Sámsoné volt.
Sámson a bírák korában élt Izrael földjén, Dán törzsének területén. Nagy és erős ember volt, Isten kiválasztottja, népének bírája, és ezt tudta is magáról. Hogyne tudta volna, hiszen szülei kisgyerek kora óta annyiszor elmondták neki, hogy már unta hallgatni. Apjának, Mánuénak ugyanis nem született gyereke, hiába próbálkoztak. Az Úr angyala azonban egyszer megjelent az asszonynak, amikor a mezőn dolgozott és így szólt hozzá: foganni fogsz és fiút szülsz. Óvakodj tehát attól, hogy bort és szeszes italt igyál, vagy valami tisztátalant egyél. Ha fogantál és megszülted a fiút, borotva ne érintse fejét, mert Isten nazírja lesz gyermekségétől és anyja méhétől. Ő kezdi majd megszabadítani Izraelt a filiszteusok kezéből.”
Így nőtt fel Sámson nagy, torzonborz emberré. Haja már korán leért a derekáig, szakálla eltakarta a nyakát, pillantása átható volt, járása szép, az ereje pedig felülmúlta minden emberfiát. Hiszen azért is kellett neki szigorú életrendben, bor nélkül élni, hogy megtanulja fegyelmezni erejét!
Igyekezett Sámson, hogyne igyekezett volna. Tisztátalan ételt nem evett, bort nem ivott - hanem ha elfogta az indulat, a szenvedély, akkor senki és senki nem tudta őt megállítani.
Egy szó mint száz, a gyermek felnövekedett, és Dán táborában, Córa és Estaol között kezdett vele lenni az Úr lelke. Mindenki látta és tudta, hogy népe vezére, bírája lesz és vele kezdi megszabadítani az Úr Izraelt a filiszteusok kezéből. Sámson ugyanis olyan bátor és erős volt, hogy senki sem mert ellene állni, így szabadon járt-kelt az egész országban.
Egyszer aztán lement Tamnátába, s ott meglátott egy nőt a filiszteusok lányai közül. Meglátta és rögtön izzó szerelemre gyulladt iránta. Bár Mózes törvénye tiltotta, hogy idegen asszonyt vigyen bárki a házhoz, Sámson hazament és megkérte apját és anyját, vegyék meg neki feleségül. Szülei tiltakoztak: „Hát nincs testvéreid lányai között, s egész népemben nő, hogy a körülmetéletlen filiszteusoktól akarsz feleséget venni?” De Sámson nem engedett: „Őt kell nekem, mert ő tetszett meg szememnek.”
Ilyen szenvedélyes ember volt Sámson. Amikor lement látogatóba a lányhoz Tamnátába, és a város szőlőhegyéhez jutott, egy dühös és ordító kölyökoroszlán tűnt fel és jött eléje. Erre Sámson úgy széttépte az oroszlánt, mintha csak egy gödölyét tépett volna darabokra, pedig egyáltalán semmi sem volt a kezében. Aztán tovább ment és beszélt a nővel, aki megtetszett neki. Amikor aztán néhány nap múlva visszatért, hogy elvegye, került egyet, hogy megnézze az oroszlán tetemét, s íme, méhraj és lépesméz volt az oroszlán szájában.
Közben az apja is lement a nőhöz, s ott lakomát rendezett Sámsonnak, a fiának, mert így szoktak cselekedni a legények. Amint Sámsont a helység polgárai meglátták, megijedtek és harminc társat adtak melléje őrnek, hogy legyenek vele. Sámson azt mondta nekik: „Találós kérdést tárok elétek: ha megfejtitek nekem a lakoma hét napja alatt, harminc inget s ugyanannyi köntöst adok nektek. Ha azonban nem tudjátok megfejteni, ti adtok nekem harminc inget s ugyanannyi köntöst.” Azok ezt felelték neki: „Add elő találós kérdésedet, hadd halljuk!” Azt mondta erre nekik: „Ennivaló jött ki az evőből édesség került ki az erősből!”
Nem tudták megfejteni a feladatot három napon át. Amikor aztán eljött a hetedik nap, azt mondták az őrzők Sámson feleségének: „Hízelegj férjednek, s bírd rá, hogy mondja meg neked, mit jelent a találós kérdés; ha ezt nem vagy hajlandó megtenni, elégetünk téged s apád házát. Hát azért hívtatok meg minket menyegzőre, hogy kifosszatok?”
Ontotta erre az asszony a könnyeit Sámsonnál és panaszkodott, mondva: „Gyűlölsz engem, s nem szeretsz, azért nem akarod megmagyarázni nekem a találós kérdést, amelyet népem fiai elé adtál.” Az ezt felelte neki: „Apámnak s anyámnak sem akartam megmondani, s veled közöljem?” De az ifjú asszony addig sírt, hízelkedett, alkalmatlankodott, hogy Sámson végül elárulta neki a megfejtést: „Méznél vajon mi édesebb, oroszlánnál mi erősebb?”
Az asszony elárulta az őröknek, azok meg diadalmasan hozták a megfejtést az ifjú férjnek. Megdühödött Sámson és azt mondta nekik: „Ha nem az én üszőmmel szántottatok volna: feladatomat meg nem fejtettétek volna.”
Dühösen lement Askalonba a filiszteusok közé s ott leütött harminc férfit. Lehúzta ruhájukat, s odaadta azoknak, akik a találós kérdést megfejtették. Aztán nagy haragosan ott hagyta a feleségét és felment apja házába, a felesége pedig újra férjhez ment az ő vőfélyéhez.
Némi idő elteltével elpárolgott Sámson haragja, s így vissza akart térni a feleségéhez. De amikor szokása szerint be akart menni hálókamrájába, az asszony apja eltiltotta és azt mondta: „Azt hittem, hogy meggyűlölted, s azért odaadtam a barátodnak. Van azonban neki egy nővére, aki fiatalabb és szebb nála, legyen az a feleséged helyette.”
Megdühödött erre Sámson! Visszaemlékezett az ősatyja, Jákob történetére, arra, hogyan járatta azzal a bolondját egykor az apósa Ráhelért – ővele aztán ilyet nem fog tenni senki! Azt mondta nekik: „Ettől a naptól kezdve nem érhet engem vád a filiszteusok részéről, ha rosszat teszek nektek.” Azzal elment, összefogdosott háromszáz rókát, egymáshoz kötözte farkukat, csóvákat kötözött közéjük, tűzzel meggyújtotta, aztán elengedte őket, hogy fussanak szét mindenfelé. Azok legott belementek a filiszteusok vetésébe és felgyújtották, úgyhogy elégett az összehordott gabona is, a még szárban álló is, sőt a szőlőket és az olajfakerteket is megemésztette a láng.
Amikor a filiszteusok megtudták, hogy Sámson tette ezt velük, bosszúból elégették az asszonyt is, az apját is. Sámson pedig megesküdött: „Mivel ezt cselekedtétek, nem nyugszom mindaddig, amíg még egyszer bosszút nem állok rajtatok.” Meg is verte őket akkora veréssel, hogy rémületükben lábukat a hasuk alá húzták. Aztán lement, és Etám sziklabarlangjában telepedett meg.
Akkor felvonultak a filiszteusok Júda földjére és tábort ütöttek azon a helyen, amelyet később Lechinek, azaz Állkapocsnak neveztek, s ott felállt a seregük. Júda férfiai rémülten kérdezték: „Miért jöttetek fel ellenünk?”
„Azért jöttünk fel, hogy megkötözzük Sámsont, s visszafizessük neki, amit velünk művelt.” Erre lement háromezer férfi Júdából Etám sziklabarlangjához, hogy megkötözzék Sámsont és a filiszteusok kezébe adják, Sámson pedig megengedte ezt nekik. Meg is kötözték két új kötéllel, és a filiszteusok elé vitték. Amikor azonban Állkapocs-helyre érkeztek, s a filiszteusok ujjongva eléje jöttek, szétszakította a kötelet s egy ott heverő szamár állkapocs csonttal megölt ezer férfit.
Így bíráskodott Sámson húsz esztendeig Izraelen a filiszteusok idejében, míg el nem érte a végzete egy szép asszony, Delila képében.
Delila is a filiszteusok közé tartozott és a Szórek völgyben lakott. Sámson megszerette és ragaszkodott hozzá. A filiszteusok fejedelmei úgy látták, hogy ez lehetőséget kínál nekik arra, hogy megszabaduljanak ellenségüktől. Odamentek ezért Delilához és azt mondták: „Szedd rá őt, s tudd meg tőle, miben rejlik erejének nagysága, s mi módon győzhetnénk le őt, hogy megkötözve megsanyargathassuk. Ha megteszed, ezerszáz ezüstöt ad neked mindegyikünk.”
Kedvelte Delila Sámsont, de a pénzt jobban szerette. Ezért amikor együtt voltak, faggatni kezdte: „Mondd meg nekem, kérlek, miben rejlik erőd nagysága, s mivel kellene téged úgy megkötözni, hogy ki ne szabadulhass?”
Sámson szerette az asszonyt, megbízott benne, de a titkát nem akarta kiadni neki, ezért hamis választ adott neki: „Ha megkötöznek hét ki nem száradt, hanem még friss húrzsinórral, olyan erőtlen leszek, mint a többi ember.”
Az asszony pedig, miután együtt voltak és Sámson elaludt, hét olyan zsinórral megkötözte őt – a lesvetők már ott rejtőztek nála, s várták a dolog végét a hálókamrában –, aztán felkiáltott: „Rajtad a filiszteus, Sámson!” Erre ő úgy elszakította a zsinórokat, ahogy az ember a csepűhulladékból sodrott, tűz perzselte fonalat szakítja el.
Delila, mint a megsértett ártatlanság vádolta a férfit: „Nem bízol bennem, becsaptál, rászedtél, hamis dolgot mondtál, mert nem szeretsz!”
Addig sírt, addig hisztizett, míg Sámson újabb választ nem adott neki, ám megint hamisat: „Ha megkötöznek új kötelekkel, amelyek soha munkában nem voltak, erőtlen leszek, s olyan, mint a többi ember.”
Erre megbékültek, együtt voltak, de amikor Sámson elaludt, megkötözte őt Delila ilyenekkel, s elkiáltotta magát: „Rajtad a filiszteus, Sámson!” – ő azonban megint úgy széttépte a köteléket, mint valami cérnaszálat.
Delila nem adta fel, egy alkalmas pillanatban megint kicsikart egy választ Sámsontól: „Ha fejem hét fonatát összeszövöd a nyüstfonállal, s rákötöd a szegre, s ezt belevered a földbe, erőtlen leszek.” Megtette ezt Delila, amikor a férfi elaludt, s aztán megint kiáltott: „Rajtad a filiszteus, Sámson!” Ő pedig kitépte a szeget a hajfonatokkal s a nyüstfonállal együtt.
Delila sírt mérgében - aztán elnémult. Olyan lett, mint a kő, s nem lehetett semmivel kiengesztelni, bárhogy igyekezett Sámson. Végül, látva a férfi igyekezetét, s megérezve, hogy eljött az idő, amikor Sámson megadja magát neki így szólt: „Meddig szedsz még rá, s mondasz hamis dolgot? Hogy mondhatod, hogy szeretsz, amikor lelked nincs velem? Három ízben hazudtál nekem, s nem akartad megmondani, miben rejlik erőd nagysága! Pedig én neked adtam a lelkemet! Mutasd meg, hogy szeretsz és bízol bennem, úgy, mint én benned, vagy menj el és többet vissza se gyere! Mondd meg, mivel kell megkötözni téged!”
Így nyaggatta őt sok napon át, még pihenésre sem adott neki időt. Végül kimerült Sámson lelke és halálra fáradt. Akkor igazán feltárta a titkát előtte: „Borotva sohasem járta még fejemet, mert nazír, azaz Istennek szentelt ember vagyok anyám méhétől. Ha megnyírják fejemet, eltávozik tőlem az erőm, elgyengülök, s olyan leszek, mint a többi ember.”
Amikor Delila látta, hogy feltárta előtte egész lelkét, elküldött a filiszteusok fejedelmeihez, s üzente: „Gyertek fel, mert most feltárta előttem szívét.” Azok fel is mentek, s magukkal vitték a pénzt is, amelyet ígértek. Ő pedig Sámsont a térdén elaltatta, fejét ölébe hajtatta, nyírót hívatott, s lenyíratta hét hajfonatát. Aztán elkezdte ellökni, s eltaszítani magától és azt mondta: „Rajtad a filiszteus, Sámson!”
Sámson felébredt és kiment a sátorból. Amikor meglátta a filiszteusokat, elcsüggedt és elhagyta az ereje, mert megértette, hogy Delila csak ámította őt. A filiszteusok pedig megfogták, és kivájták a szemét. Elvitték Gázába, láncra kötötték, bezárták a tömlöcbe, és gabonát őröltettek vele.
Így tette rabbá Sámsont a szenvedélyes kötődése és szerelme egy asszonyhoz. Így élt a sötétségben, míg meg nem emésztette mindazt, ami történt vele, s szemeiből a bánat és megbánás könnyei hullani nem kezdtek.
Egyszer aztán összegyűltek akkor a filiszteusok fejedelmei, hogy nagy áldozatot mutassanak be Dágon istenüknek, s lakomázzanak. A ház tele volt férfiakkal s asszonyokkal, ott volt a filiszteusok valamennyi fejedelme, a tetőzetről és a napozóról pedig mintegy háromezer férfi és asszony nézte, mi történik. Amikor aztán jókedvük kerekedett, az ételek elfogyasztása után a fejedelmek megparancsolták, hívják elő Sámsont, hogy produkálja magát előttük. Ki is hozták a tömlöcből, s két oszlop közé állították. A vak Sámson azonban már látóvá lett. Haja kinőtt, teste-lelke megerősödött a sötétség évei alatt. Azt mondta annak a legénynek, aki lépéseit irányította: „Eressz el, hadd fogjam meg az oszlopokat, amelyeken az egész ház nyugszik, s hadd támaszkodjam hozzájuk, hogy egy kissé megpihenjek.”
Ekkor segítségül hívta az Urat, aztán megfogta a két oszlopot, amelyen a ház nyugodott, az egyiket a jobb kezével, a másikat a bal kezével és azt mondta: „Én már halott vagyok, haljak meg a filiszteusokkal együtt.” Azzal nagy erővel megrántotta az oszlopokat úgy, hogy a ház rászakadt valamennyi fejedelemre s az egyéb ott levő sokaságra.
