Három "kép" egyházunkról, hazánkról és a világról
"A látó" című könyvünkből (megjelent 2010-ben, még néhány példány van belőle), három "kép" egyházunkról, hazánkról és a világról: Egyházi szív pacemakerrel, A spirál-hasonlat, Vihar az erdőben:
Egyházi szív pacemakerrel
„Egyszer egy gondolati, belső képet láttam – egy szívet pacemakerrel, azaz szívritmus-szabályozóval. (Tudom, hogy ez életmentő műszer, ami segít, hogy a szív egyenletesen és megfelelő ritmusban dobogjon.) Aztán azt gondoltam, hogy ez az egyház szíve – és hirtelen úgy éreztem, hogy a pacemaker ottléte nagyon nagy baj! Mert igaz ugyan, hogy az segíti a szív működését – de egyben át is hangolja a világ ritmusára! Így az egyház ugyan életben marad – evilági segítséggel -, de már nem, vagy csak részben közvetíti Krisztus üzenetét, Krisztus szíve lüktetését, örömét és fájdalmát. El kell távolítanunk ezt a világi „szívritmus-szabályozót”, még ha az olyan konszolidálttá tud is tenni minket! Vállalnunk kell Jézus Szívét, még akkor is, ha az végül a keresztfán átszúrt szív lesz…”
A spirál-hasonlat
„Képzeljünk el egy gömböt, amint a saját függőleges tengelye körül forog. Ha a gömb aljától a tetejéig körbe-körbe elindulunk felfelé, akkor egy szép spirált kapunk, amelyiknek minden pontja kicsit magasabban van, mint az előző.
De mi van akkor, ha most ezt a függőleges tengelyt megdöntjük, mondjuk annyival, amennyivel a Föld tengelye is ferde? Akkor azt kapjuk, hogy lesznek olyan pontok, amelyek bár előrébb vannak a spirálon, mégis lentebb vannak az előzőnél, a dőlés miatt. Azt gondolom, hogy a bűnbe esett emberiség történelme ilyen megdőlt spirálhoz hasonlít. Bár halad előre a végső beteljesedés felé, a „dőlésszög miatt” történelmünkben mégis vannak olyan pontok, amikor lentebb érezzük magunkat az előző nemzedékhez képest. Ez a visszaesés erkölcsben, tudásban lehet nagyon valóságos, az Istenhez vezető út szempontjából azonban csak látszólagos.
Tulajdonképpen a megdőlt tengelyű Föld tökéletes szimbóluma az emberiségnek, amelynek „belső tengelye”, „lelki iránytűje” a bűn következtében szintén ilyen megdőlt állapotban van…”
Vihar az erdőben
„…álmomban egyszerre egy erdőben találtam magam. Volt ott mindenféle fa és bokor, fiatalabbak, idősebbek egyaránt. Hirtelen nagy szél kerekedett, s mi – mert többen is voltunk ott -, menekülni kezdtünk kifelé és felfelé az erdőből. A forgószél egyre erősebb lett. Láttam, hogy egy fát, ami hatalmasnak és tekintélyesnek látszott. Most a szél letépte róla a rákúszó zöld növényeket, a hozzádőlő kis fákat, s kiderült, hogy a fa teljesen szét van már korhadva. A szél felkapta, megpörgette, s a vastag törzs a csupasz ágakkal szinte szétrobbant a levegőben.
A fa kitépte a gyönge fákat és bokrokat, eltörte a korhadt fákat és ágakat – tulajdonképpen kitisztította az erdőt. Csak az életerős, stabil fák maradtak meg, és az egész erdő sokkal tisztább, világosabb és áttekinthető lett.
Közben a szél engem is felkapott. Először megijedtem, aztán hirtelen rájöttem, hogy ez a szél segít, hogy repülni tudjak! Így aztán ráfeküdtem, s alig kellett a kezeimmel „eveznem”, egyre magasabbra repített – végül felértem a hegytetőre, s ott találtam többeket közülünk.
(…)
Ez a vihar vár ránk, ez az egyház és az ország tisztulásának jelképe volt…”
(Részlet Sípos (S) Gyula: A látó című könyvéből. Megrendelhető: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. , tel: 06-30/33-88-245)
