Sípos (S) Gyula: Mózes magánya
Tőlem mindenki akart valamit, de ki akart engem?
Mózes, még Egyiptomból hoztam a karkötőt, azt hittem, hogy elvesztettem, de most kiderült, hogy ez a nő hordja, pedig az a karkötő az enyém, felismerem bármikor, tégy igazságot!
Mózes, a férjem rosszul bánik velem, kezet emelt rám, el akarom hagyni, de nem enged. Hozz törvényt, hogy elmehessek!
Mózes, a Lévi fiai állandóan ott zajonganak a sátraink körül, és csak az Úr tudja, mi történik! Eltűnnek dolgok és én nem gyanúsítok senkit, de ha ez így megy tovább, valami nagy baj történik. Rendezd át a tábort, hogy máshová kerüljenek!
Mózes, ha kijössz a szent sátorból, kérünk takard el az arcodat, mert rád se bírunk nézni…
Mózes, éhen fogunk halni…
Mózes, utáljuk a semmit érő mannát…
Mózes, szomjan fogunk halni…
Mózes, szálljon már fel a felhő és induljon el a tűzoszlop, mert régóta itt vagyunk…
Mózes adj törvényt…
Mózes ne adj törvényt…
Mózes, tégy csodát…
Mózes a csodatévő, ugyan már! A csodát az Úr teszi, nem én.
Mózes, a törvényt adó… azt se én adtam, hanem a magasságbeli, fent a hegyen. Igaz, hogy amikor lejöttem és megláttam, hogy mit tettek Izrael fiai Áron, az én fivérem vezetésével, hogyan táncoltak az aranyborjú körül, mint kiáltotta Áron, hogy Izrael, íme az Istenetek, mérgemben úgy földhöz csaptam a kőtáblákat, amikre Isten keze véste fel a parancsolatokat, hogy azok eltörtek.
Aztán mehettem vissza a hegyre, hogy aztán a saját kezemmel véssem fel újra, ha már az Úrét elpazaroltam.
Elmondom nekik az Úr üzenetét, ők meg azt hallják meg belőle, amit akarnak. Amikor pedig baj lesz, jönnek: Mózes, segíts! Könyörögj értünk!
Jönnek a gyerekek: ne a törvényeket mondd, hanem meséld el újra a csodákat! A sáskákat meg a békákat, meg amikor a tengert ketté választottad! Mutasd meg a botodat – megfoghatjuk mi is? Örülnek és sírnak, jönnek és mennek, elviszik őket a szüleik, akik rám se mernek nézni…
Cippóra nincs többé.
Áron nincs többé.
Miriam nincs többé.
Gyerekeim vannak, de már a saját életüket élik.
Isten van, de hogy érdeklem-e Őt, vagy csak egy eszköz voltam a kezében…
Így van ez. Talán árvaságra születtem. Két anyám volt, de közben egy se. Zsidónak túl egyiptomi, egyiptominak túl zsidó, kettős identitású vagy egy se? Menekülnöm kellett, hogy egy harmadik népnél találjak helyet és életet magamnak és egy olyan munkát, ami mélyen alatta van képességeimnek. Amikor aztán beilleszkedtem és családom lett, az Úr kiszakított onnan és visszaküldött a néphez, aki nem ismert és nem szeretett, és olyan feladatot bízott rám, ami magasan fölötte van a képességeimnek.
Én igyekeztem! Engedelmeskedtem, ahogy csak tudtam, megtettem, amit kértek tőlem, küzdöttem negyven évig, elviseltem minden nehézséget, kárhoztatást, ellenszegülést, halálveszélyt, népem vádolását és hódolatát, ahogy egyre csak távolodtak tőlem, kerestem Isten tetszését, hogy végül azt halljam tőle: nem mehetsz be az Ígéret földjére, arra a helyre, amiért egész életedben küzdöttél…
Nincs több ígéret, nincs ígéret földje, nincs hová bemenni, ez már mind a másé. Eléjük tártam az áldást és az átkot, elmondtam mi vár rájuk…
Menjetek.
Ebből már semmi sem az enyém. Utolsó szavaimat elszóltam, utolsó énekemet elénekeltem a népnek. Nincs több harc, nincs több beszélgetés, nincs már más, csak a Nébó hegye, ahová felmegyek és meghalok.
És mit mondott az Úr, a nagy irgalmú és kegyelmes, az én barátom, akivel szemtől szembe beszéltem – mint hírelik -, amikor utolsó utamra bocsátott?
„Menj fel erre az Átkelés hegységre, a Nébó hegyére, amely Moáb földjén, Jerikóval átellenben van és tekintsd meg Kánaán földjét, amelyet én majd Izrael fiainak adok birtokul. Aztán halj meg a hegyen, amelyre felmégy és térj meg népedhez, miként a Hór hegyén Áron bátyád is meghalt és megtért népéhez, mert hűtlenül jártatok el velem szemben Izrael fiai között a Pörölés vizénél, a Szín-pusztában levő Kádesnél és nem bizonyítottatok engem szentnek Izrael fiai között. Átellenből megláthatod azt a földet, de be nem mehetsz abba az országba, amelyet én majd Izrael fiainak adok.”
Így van ez.
