Mindszenti Marija: Gyertyák karácsonya
VIASZGYERTYA: Hónapok óta a kirakatban állunk. Az emberek, gyermekek és felnőttek egyaránt megállnak, hogy megcsodáljanak. Örömmel tölt el, mikor látom a csillogó, vágyakozó tekinteteket. Szinte a fejükbe látok, amint elképzelnek saját otthonaikban a családi jászol előtt, vagy éppen a karácsonyfán díszelegve.
FAGGYÚGYERTYA: Mégsem vettek még meg bennünket. De talán a várakozással türelmet gyakorlunk és megtanulunk nagy dolgokról álmodni, hinni abban, hogy szép lesz a jövőnk, hogy beteljesítjük a feladatunkat.
Engem ugyan csak egyszerű faggyúból öntöttek, mégis hiszem, fény lehetek az embereknek. Te nemes viaszból készültél, talán előbb is elkerülsz majd innen.
VIASZGYERTYA: Ha külsőre értékesebbnek látszom, nem feltétlenül jelenti, hogy erősebb fényt tudok adni, mint te. De igazad van, büszkeséggel tölt el a tudat, mikor a kirakatból visszatükröződik a szépségem. Sokat gondolkodom az élet értelmén… Mi értelme, ha végül majd egészen elégünk? Mi marad utánunk?
FAGGYÚGYERTYA: Fény lehetünk a sötétségben, meleget adó egy téli hideg estén, vagy ha valaki éppen azért gyújt meg minket, mert egy hűvös éjszakán álmatlanság gyötri, mi is hordozhatjuk annak reményét, hogy velünk nem sötét az éjszaka. És ha a szomszédos házban valaki úgyszintén nem tud aludni, s észreveszi a mi fényünket, nem lesz nyugtalan vagy kétségbeesett, mert tudja majd, hogy nincs egyedül… Más is ébren van rajta kívül.
VIASZGYERTYA: Igazat szólsz. Fény a sötétségben… Meleget adó egy hideg téli éjszakán…
NARRÁTOR: Néhány nap múlva, Karácsony reggelén a viasz- és a faggyúgyertya is elkerült a kirakatüvegből. A viaszgyertyát egy gazdag család vásárolta meg az ünnepi karácsonyesti vacsoraasztalra, míg a faggyúgyertya a gazdag család szomszédságában élő szegényebb család függönytelen, de mégis takaros ablakába került.
GAZDAG KISLÁNY: Gyere öcsém, segíts az esti vacsoraasztal megterítésében! Lesz minden, ami szem szájnak ingere. Töltött pulyka, túrós metélt…
GAZDAG KISFIÚ: És még mákos bejgli is! Ráadásul édesapa ma reggel még mandulás cukorkát is hozott a karácsonyi vásárból. Tudod azt, amit csak Karácsony ünnepén ehetünk!
GAZDAG KISLÁNY: Remek lesz! És nézd ezt a nagyszerű viaszgyertyát! Fénye bevilágítja majd az egész ünnepi szobát, mikor egészen besötétedik.
GAZDAG KISFIÚ: Igen, különleges nap a mai, hiszen az éjféli miséig fennmaradhatunk majd.
NARRÁTOR: Közben eljött az est, Karácsony szent estéje. Az ég havat ígért. Megszólaltak a templom harangjai, a házakban kigyúltak a gyertyafények, az emberek énekelni kezdtek.
(Itt elénekelhetnénk együtt egy karácsonyi éneket…)
SZEGÉNY ASSZONY: Gyermekem! Ha nem tudok drága ajándékokat adni neked, ha almán és ezen a néhány szem dión kívül nem tudlak elhalmozni minden jóval, szeretném elmondani neked, hogy Jézus ma a mi szívünkben is megszületett. Ő mindig veled lesz és szeret téged, ahogyan soha senki!
SZEGÉNY KISLÁNY: Tudom mama! Nem vágyom ajándékokra, nagy gazdagságra, hiszen tudom; a kis Jézus is szegényen született, jászolban, szalmával volt kibélelve a fekhelye. A papa biztosan ott van már vele, és imádkozik értünk. Ma este különösképp. És nézd ezt a csodálatos faggyúgyertyát! Beragyogja fényével az egész szobát.
NARRÁTOR: Közben Gazdagéknál a viaszgyertya szintre csonkig égett, fénye halványulni kezdett.
GAZDAG KISFIÚ: Ó, mi lesz a karácsonyesténkkel? Édesapa nem gondoskodott másik fényforrásról. Azt gondoltuk, egész este kitart majd a gyertyaszál.
GAZDAG KISLÁNY: Nézd, a szomszéd házban hogy ragyog az ablakban a gyertyaláng.
GAZDAG KISFIÚ: Talán ők tudnak nekünk kölcsönadni egyet!
GAZDAG KISLÁNY: Megyek, megkérdem. (A kislány átkopog a másik házba. A szegény lány egyedül nyit ajtót.) Elnézést a kései zavarásért, és egyúttal szeretnék áldott karácsonyt kívánni!
SZEGÉNY KISLÁNY: Köszönjük! Miben lehetek a segítségedre?
GAZDAG KISLÁNY: Odaát lassan teljesen leég a viaszgyertyánk. Sajnos nincs más, amivel világíthatnánk. Esetleg tudnának kölcsönadni egy gyertyaszálat? Meg is fizetnénk!
SZEGÉNY KISLÁNY: Sajnos nekünk is csak ez az egy van, amivel világítunk. Mama már nyugovóra tért, én szerettem volna még megvárni az éjféli misét. De tudod, neked adom a gyertyát, nektek odaát biztosan nagyobb szükségetek van rá.
GAZDAG KISLÁNY: Van egy ötletem. Mi is készülünk az éjféli misére. Gyere át hozzánk, ott együtt lehetünk, ez a gyertya mindegyikőnknek világít majd.
SZEGÉNY KISLÁNY: Nagyon örülnék neki!
(Átmennek, egymás mellé teszik a két gyertyát, amik kis idő múlva egyedült lánggal égnek.)
GAZDAG KISLÁNY: Kérlek egyél a karácsonyi pulykából és kóstold meg a mandulás cukorkát is! Játszhatnánk együtt a játékaimmal. Ha szeretnél, választhatnál egy babát magadnak. Nekem úgy is sok van.
(Szegény kislány elfogad egy babát.)
VIASZGYERTYA: Nem akartam még „elmenni”, reméltem, hogy eljössz majd, hogy láthatlak még!
FAGGYÚGYERTYA: Nem kell félned! Itt vagyok! Együtt könnyebb és a fényünk is nagyobb, messzebbre ellátszik.
VIASZGYERTYA: Látod, ha nemes viaszból vagyok, mégis te faggyú létedre erősebbnek bizonyultál. Neked köszönhetem, hogy még itt vagyok!
FAGGYÚGYERTYA: A te gyengeségedben mutatkozhatott meg az én erőm, és az én egyszerűségemben felragyoghat a te szépséged. Így egészítjük ki egymást.
VIASZGYERTYA: Most már nem félek. Kezdem érteni, amit az értelmünkről mondtál.
FAGGYÚGYERTYA: És végül is beteljesedett?
VIASZGYERTYA: Igen. Nem csak fény voltunk a sötétségben, vagy meleget adó egy hideg éjszakán, hanem összekötői egy életre szóló barátság születésének.
FAGGYÚGYERTYA: Én is megtanultam tőled valamit, mikor idefele jövet megláttalak.
VIASZGYERTYA: És pedig?
FAGGYÚGYERTYA: A ragyogásod… Ragyogni, mintha ez lenne az utolsó napom! Ragyogni reményteljesen! Ragyogni, mikor minden nehéz és kilátástalan! Ragyogni és szeretni! Erről szól az élet!
VÉGE
(MEGHAJLÁS)
Írta: Mindszenti Marija
(2015 decembere)
