Sípos (S) Gyula: Történetek Manócskáról (+ néhány kép)
Manócska reggel felkel, az első kávéval beveszi a vérnyomáscsökkentő tablettáját, aztán kisétál a kertbe, nézegetni egy kicsit. Aztán időnkét bekiabál: papika, jöjjön ki és nézze meg, kikelt a… vagy milyen szép a… Én pedig – magamat olykor kicsit sajnáltatva, mégis csak férfi vagyok -, kimegyek és megállapítom, hogy tényleg, milyen szép. (Látom is, tudom is, de úgy átérezni, ahogy Manócska, ahhoz nagyobb szív kellene…)
Különben a papika én vagyok, felváltva a papival. Gyula csak akkor, ha valamit már nagyon meg kellene csinálnom. Társaságban olykor „az én jó uram” vagyok neki, ami ügyes álnév a mamuszférjre (ami tudvavevőleg hasonló a papucsférjhez, csak csendesebb…)
Manócska – leánykori nevén Ildikó -, először Mazsola volt (gyerekkorunk Mazsola és Tádé esti meséjéből), ebből lett Mazsi, és Mazsika, ízlés szerint. Tegeződés és magázódás szintén kezdettől, ahogy épp esik. (De a vita mindig tegeződve…) A régi ismerősök még mindig így hívják, bár azóta áváltozott Manóvá, Manócskává, épp jókor, mert az egyik rendszeres kéregetőnket is Mazsinak hívják és nagy hiba lenne összekeverni a kettőt.
Ha jönnek a kéregetők én általában pénzt adok, szendvicset csak ritkán készítek, Manócska viszont pont fordítva. Jön Mazsi, ez a bottal járó, részeges, leépült, magányos ember, és kedves feleségem rántottát süt neki – szegény ember, egyen valami meleget -, én meg csak nézek ki magamból csendesen morgolódva – jus mormorandi, a morgás joga, a férfiak önbecsülésének utolsó vára, nekem bajszom is van hozzá, ami alá lehet -, mert bezzeg én nem kaptam rántottát!
Biztos minden házasságnak megvannak a maguk titkos szavai, mozdulatai, közös fordulatai, amit csak ők értenek. Most egyet elárulok a miénkből, ami az én hatalmas felfedezésem. Kiderült ugyanis, hogy ha (öncenzúra) Csodálatos dolog ez, nem szabad, hogy berozsdásodjon, használni kell, de én ezt is vállalom!
Manócska biciklizik. Elektromos rásegítéses kerékpárral jár Budapestre dolgozni. Ez úgy történt, hogy kijött egy pályázat, miszerint fizetik az e-kerékpár felét, akkor ő arra gondolt, hogy talán, és talán és gyerekkorában biciklizett, és szerintem is talán, és én is gyerekkoromban, és megpróbálhatjuk, az árak persze az egekben, de Manócska a legnagyobb kincskereső, talált egy boltot, ahol volt öt helyett csak három fokozatú, számunkra elérhető, és mondtam, hogy akkor vegyük meg. Miattam 28-ast vettünk, veszekedtem szegénnyel telefonon keresztül, hogy miért akar 26-ost, az nekem kicsi, így aztán azzal jár dolgozni, én meg egyszer se ültem rajta… Viszont amikor hazaér és mosolyog, és örül – és már kerékpáros túrákra is jár -, szóval az a mosoly megfizethetetlen. (Egyszer vettem egy chromebook-ot is, hogy majd azzal fogok dolgozni bárhol, azt is ő használja. A zoknikról meg ne is beszéljünk!)
Manócska szapozik. (Lánykori nevén SUP.) Merthogy amikor a gyerekek kicsik voltak, nyaranta kenutúrákra mentünk családilag, hogy öregkorunkra legyenek majd szép közös emlékeink. Aztán később, kettesben kajakoztunk a Velencei tavon néhányszor. És akkor jött a SUP! (Tudják, hosszú vasalódeszka a vízen, ráállnak és evezővel hajtják magukat.) Kibéreltük, kipróbáltuk. Én úgy véltem, jobb, ha tartom magam a régi bölcsességhez, miszerint ha lehet ülni, nem állok (és ha lehet feküdni, nem ülök…) Feleségem azonban jótállt magáért, úgyhogy jött a következő kincskereső akció és egy interneten levadászott félárú felfújható szap. Az érdeklődőknek írom, a felfújásához háromszázhetvenet kell nyomni a nagy pumpával… Manócska rááll és egy órára eltűnik a nagy vízen, én pedig békésen olvasok kint a parton – kinek a pap, kinek a papné…
Manócska főz. Egykor egyszerű ételeket, ámbár arra is rácsodálkoztam időnként, lévén én alföldi, ő pedig őrségi. Házasságunk elején egyszer krumplifőzeléket készített, én meg csak néztem ki a fejemből, hogy ez micsoda? Nálunk a krumplifőzelék fehér, inkább édes és megáll benne a kanál, szolnoki módra. Ő pedig elém tette a körmendi változatot ami barnás, híg és sós… - de az is finom és jó volt – mint általában minden, amit csinál -, így hát beleszoktam. De sokat változott azóta a világ! Manócska egy időben szakácskönyveket olvasott az ágyban és a kreativitása kitört a konyhában. A veteményeskertünkben megjelentek a fűszernövények, asztalunkon pedig a sosem látott-hallott-ízlelt ételek. (Némely gyerekeim meg követik őt ezen a kalandos úton.) Amikor először tett kakukkfüvet valamibe, azt kérdeztem, mitől tücsökszagú az étel? Mert gyerekkoromban a gátoldalon tücsköt öntöttünk – vízzel ki a lyukából -, s mivel a gát tele volt kakukkfűvel (bár nevét nem tudtam), így annak illata összekapcsolódott bennem a tücsökkel. Szóval jönnek az étel-költemények, -novellák és -regények az asztalra, szépek, finomak. De ha nagyon a kedvembe akar járni, még mindig a régi jó rántott husi, vagy a csirkepörkölt nokedlivel…
Nem vitás, hogy Manócska az élet átérzésének olyan regisztereit is járja, ahová én fel nem juthatok. Mivel olyan munkahelyen dolgozik, ahol kötelező a borminősítés érzékszervi vizsgálatokkal is, (borkóstolás, sörkóstolás, időnként pálinka, nyelven öblögetve, stb.) olyan dolgokat tud mondani az alkoholos italok ízéről, illatáról, ami csodálatos! Tulajdonképp hozhatna haza is, de minek? Én egyáltalán nem iszom alkoholt, ő meg csak nagy ünnepeken, egy kicsit. Bezzeg ha csokigyárban dolgozna!
Amikor megházasodtunk én 62 kiló voltam, ő pedig 50 körül. Most én 85 vagyok, az ő súlya pedig titok, ha rááll a mérlegre, nekem nem szabad leselkednem, de legjobb, ha elfordulás helyett a szobából is kimegyek. Nem mintha nem látnám, hogy mi a helyzet, de az én ízlésem már rég hozzávastagodott a feleségemhez, aki különben most is csinosabb és szebb nálam. Hogy pedig ez mindig így maradjon, én tisztán önmegtagadásból csokizok és kólázok, hogy Manócska – hozzám képest -, mindig karcsú virágszál maradjon!
Gyerekkoromban úgy alakult, hogy nem szerettem az ölelgetést, puszilgatást. Ez részben még most is így van, kivéve, ha Manócska átölel és közben mosolyog, mert azt nagyon szeretem. Amikor nevet, vele nevet a világ. Olykor hangosan hahotázik, kész csoda, s csak titkon vagyok féltékeny, ha mással ilyen jókat nevetgél. Miért is fosztanám meg őket ettől a kis örömtől, amikor az összes többi az enyém? Most épp covidos vagyok, így csak hátulról ölel meg, amikor hazatér szegény elzárt férjéhez. Nincs okom panaszra.
Ámbár jobb, ha vigyázok, mert mostanában a chromebookon romantikus regényeket olvas. Lehet, hogy ez kritika és össze kéne szednem magam?
Ha feljutok a mennyek országába, Isten meg fogja kérdezni: aztán boldoggá tetted-e a feleséged? Én pedig lehajtott fejjel, de reménykedve szeretném mondani: igyekeztem…
Akit érdekel, az Élő adás a szobából 121. adásában beszéltem a témáról: Házassági gubancok és megoldások: https://szeretetfoldje.hu/index.php/videok/21592-elo-adas-a-szobabol-121-hazassagi-gubancok-es-megoldasok
