Móricz Zsigmond néhány jó mondása
Móricz Zsigmond (1879-1942) írót már életében nagy tisztelet és szeretet övezte, gyakran keresték fel barátok, rokonok, ismerősök és kíváncsi újságírók Leányfalun, hogy meséljen az életéről. Ezekből származik az alábbi néhány jó mondása:
- Az egészséges életmódról: "Karácsonykor letettem a dohányzásról, húsvétkor a húsevésről, pünkösdkor a tejről és a tojásról. Szóval teljesen, lemondtam állattársaimnak és termékeinek fogyasztásáról. Fűevő lettem. Kiábrándultam belőlük. A hal az egyetlen állati lény, amit megeszem. Annak két olyan kvalitása van, ami elválasztja az embertől. Süket és néma."
- A kerti munka "szeretetéről": "Ez itt, amerre a szem ellát, mind szőlő volt. Kivágattam, mert olyan rossz volt a bor, hogy még a kaszásoknak sem ízlett. Veteményt sem ültettem, mert kiszámítottam, hogy minden darab saját termésű krumpli egy pengőmbe került. Hát nem érdemes. Inkább írok..."
- A rádiózásról: "Sokáig nem tudtam kibékülni a rádióval. Nem tudtam megérteni, hogy vannak emberek, akik egy folytonosan zörgő masinát hallgatnak. Egyszer aztán beteg voltam s hallatlanul unatkoztam. A feleségemet éppen akkor hívták meg szereplésre a Stúdióba. A gyermekeim, hogy kedveskedjenek nekem, kölcsönkértek a szomszédtól egy detektoros készüléket. Oda tették a készüléket az ágyam mellé és egyszerre csak megszólalt a ... feleségem. Képzelhetik örömömet... Azóta a rádió barátja vagyok és megértem azokat, akik lelkesednek érte.”
- Mi az a legnagyobb élmény, ami eddigi életét alakította? - kérdezték tőle, melyre habozás nélkül ezt felelte:
"Mindig az, amikor szerelmes lettem. Már kétszer átestem rajta. Különös, hogy az ember ennek a legnagyobb érzésének társát mily kevéssé tudja maga kiválasztani. Teljesen ki van szolgáltatva a véletlennek, tehát ismeretlen erőknek."
- Az élet ízeiről: "Sok minden van az életben, amit még meg se kóstoltam. Nem tudom, mi a jó bor, nem vagyok borivó, nem ismerem a kártyát, az ópiumot, nem tudom, milyen az ópium. Nekem eddig elég volt egy mámor: a munkáé."
- Kisfia halála után jelent meg "Hét krajcár" című novellája a Nyugatban, mely meghozta számára az országos hírnevet és a barátságot Ady Endrével. Mély megrendültségében, apai fájdalmában szakadt föl igazi hangja, így írt erről:
"Igen késő volt, huszonnyolc éves korom után, mikor rájöttem, hogy voltaképpen csak azt lehet leírni, ami fáj. Ami megsebzi az embert."
- Arról, ami a mosoly mögött van: "Engem mindig aranyos kedvűnek ismertek, de csak az én jó Istenem tudná megmondani, mennyi éccakai sírásba kerül az, hogy nappal mindig nevessen az ember szeme."
- Az igazak álmáról: "Én mást nem is tudok mondani, csak az igazat. Az én orcám még nem pirosodott meg. Engem még nem kapott rajta senki hazugságon, mert én azt tartom, aki megmondja az igazat, akár jó, akár rossz, akár szép, akár csúnya, az nyugodtan alhat és én aludni szeretek éjjel. A többi a jóisten dolga."
(Színházi Élet c. hetilap (1928/37. szám, 1930/6. szám, 1933/20. szám, 1935/1. szám, 1937/52. szám) Arcanum Adatbázis Kiadó, facebook)
