Sípos (S) Gyula: Káin bajnoka
A fiú mindig igyekezett, ha Káin üzenetét kellett elvinnie valahová, de most lelassított, ahogy a hegyoldalhoz ért. Lámekhez küldték, Káin híres bajnokához, aki megint a rituális barlangjánál tartózkodott. Márpedig erről a barlangról tudni lehetett, hogy veszélyes hely, jobb elkerülni, mert több ember is eltűnt már, aki a közelébe merészkedett. Rothadó és égett hús szaga töltötte meg a barlang környékét, Lámek pedig még a szokásosnál is kiszámíthatatlanabb hangulatban volt, ha ott tartózkodott.
Ahogy közel ért és meglátta a férfit megállt, meghajtotta magát és várt. Remegett. Ha a nagy embert rossz kedvében találta, nem ússza meg verés nélkül.
Lámek mosolygott. Szerette, ha félnek tőle.
- Gyere közelebb – intett a véres kezével -, ne félj. Jöjj, szívd be az élet és a halál illatát, nézd a csontokat, nézd a vért, amit szomjasan nyel be a föld és járjon át az én hatalmas istenem ereje. Jöjj! Most áldoztam egy kutyát neki, most hódolhatsz előtte te is!
A barlangot átjárta a rothadó hús szaga. Előtt a letaposott földön a feláldozott, majd félredobott állatok csontjai fehérlettek. Itt imádta Lámek az istenét, aki megjelent neki, amikor elfutott az első gyilkossága után. Az is egy fiú volt, nem idősebb ennél, aki most előtte állt. Ügyes kezű volt, köveket pattintott, Lámek pedig mellé guggolt és úgy nézte. Tetszett neki az készülő kőkés, de hiába kérte, a fiú nem adta neki. Kell az apjának, meg a testvérének is, és még kész sincs – mondta -, Lámekben pedig csak gyűlt az indulat és a harag. Amikor aztán egy szilánk úgy pattant le, hogy felsebezte az arcát és a szeme alá fúródott, dühében agyonütötte a gyereket. Aztán kikapta a kőkést a halott fiú kezéből és elmenekült.
A hegyre fel rátalált a barlangra, ide bújt, napok óta itt kucorgott a sötétben, amikor Káin rátalált. Akkor azt hitte, neki is meg kell halnia, s Káin, az első gyilkos azért jött, hogy végrehajtsa rajta az ítéletet. Félve, remegve borult le ősatyja elé.
- Kérlek bocsáss meg nekem! Nem akartam megölni, véletlen volt! Ő kezdte, nézd, majdnem kiszúrta a szemem! Irigy volt, mindenre nemet mondott, rám támadt, én csak védekeztem!
Káin kiköpött a földre, és úgy oldalba rúgta Lámeket, hogy az elterült a földön.
- Nem azért jöttem, hogy egy nyafogó gyereket keressek, hanem azért, hogy egy erős férfit, aki jótáll magáért, harcol magáért, elveszi a magáét! Gyerek vagy, vagy férfi? Unokám unokája, vér a véremből, vagy csak egy fattyú? Én egy harcosért jöttem, egy bajnokért, aki nem fél vért ontani, ha szükséges. Te vagy az, vagy mást keressek? – Lenézett a nyöszörgő férfira, majd a fejére tette a lábát, úgy folytatta: - Gondolkozz el ezen, aztán három nap múlva jöjj a városomba, hogy lássam, férfi vagy-e még.
Három napig ült Lámek a barlangban, három napig nem evett, nem ivott, három napig várt és a kőkéssel hasogatta magát, úgy imádkozott. Akkor tüzet gyújtott, megfürdött annak füstjében és felkiáltott az égbe:
- Legyek tűz, ami mindent eléget, legyek erő és hatalom, legyek bosszú, legyek harcos és atyám bajnoka!
Akkor a tűzben megjelent neki a Kígyó. Szeme égő parázs, pikkelyei színes fényben csillogtak, szárnyaival lebegett a füstben. Olyan hatalom áradt belőle, hogy Lámek földre rogyott és szívét összeszorította a félelem.
- Én vagyok a te istened! Én vagyok a te erőd és hatalmad. Szolgálj engem és győztes leszel mindenben, senki sem állíthat meg! Én vagyok a Tollas Kígyó, a nagy isten, a vér istene! Áldozd nekem ellenségeimet, akiket majd megmutatok neked és nagy hőssé teszlek! Harcolj Káinért és tépd ki az ellenkezők szívét! A vér áldozatát hozd nekem és az én erőm átjár, a bosszú gyönyöre pedig átjárja a te szíved!
Akkor lejött a hegyről Lámek és bement Káin városába, Káin csarnokába. Ott találta két feleségét Ádát és Cilát is, akik Káinnál könyörögtek férjük életéért.
Lámek akkor azt mondta a feleségeinek: - Áda és Cilla, halljátok szavamat, Lámek feleségei, hallgassátok szózatomat: Megöltem sebemért egy férfit, Sérülésemért egy ifjút, s most azt mondom itt, mindenki színe előtt – azzal letérdelt és meghajtotta magát Káin előtt: - Hétszeres a bosszú Káinért, hetvenhétszeres Lámekért! De uram szolgája vagyok, szólj és megteszem, amit parancsolsz!
Akkor Káin felemelte Lámeket a földről, átölelte és a nép elé állította:
- Ő az én emberem, ő az én harcosom és bajnokom. Fiam ő és unokám, unokám unokája. Vér a véremből, hús a húsomból, ezért aki őt bántja, engem bánt, aki őt tiszteli, engem tisztel!
Lámek most elmosolyodott, ahogy eszébe jutott a régi történet.
-Ne félj – mondta most a remegő fiúnak, Káin küldöttének -, mondd, mit szeretnél!
- Urunk küldött az üzenettel: jöjj, mert elfogtuk, aki ellenünk beszélt, Szet Fiát. Jöjj, és holnap vérét veheted a küzdőkörben.
Lámek kihúzta magát, helyeslően bólintott, és komoly hangon válaszolta:
- Mondd meg urunknak, hogy ott leszek és megteszem, amit parancsolt. Most menj, mert fel kell készülnöm a harcra.
Azzal visszavonult a barlang mélyére. Ott volt az oltárkő a rászáradt vérrel. A Kígyó mindig éhes volt a vérre. Ha mást nem, hát állatot kellett áldozni neki, de olykor Lámek embert vadászott neki messziről, titokban. Most azonban újra itt volt az alkalom, hogy nyilvánosan ölhessen istenének.
-Neked ajánlom, ó nagy isten, minden erő ura, Tollas Kígyó a holnapi harcot. Neked ajánlom Szet Fia szívét és életét. Nem hozhatom ide, de a küzdőkör legyen a kő, ahol neked adom a vérét! Te adj erőt a győzelemre, és én neked adom őt egészen!
Ezután tüzet gyújtott és annak füstjében megtisztította magát. Aztán vette a bunkóját és a kőkést, amiért az első gyilkosságát elkövette, s amit azóta csak az áldozati rítusokhoz használt, és elindult a város felé. Közben azon gondolkodott, hogy Káin láthatóan gyengül. Másokkal végeztet el minden munkát – ugyan így milyen áldozatot mutathat be ő az istenének? S ha Káin gyengül, az ura is gyengül. Hamarosan eljön az idő, amikor már nem parancsolgathat neki, nem rángathatja tetszése szerint. Eljön az idő, amikor az istenek fiai mellé állnak majd, mert megértik, hogy ő a leghatalmasabb és az istenek kegyeltje. Eljön majd az idő, amikor Káin szívét fogja felajánlani a Kígyónak, s akkor ők fognak uralkodni az egész mindenségen, mindörökké.
(Részlet egy készülő regényből - Éden után, özönvíz előtt)
