Sípos (S) Gyula: Odüsszeusz hazatér
Tíz év háború és tíz év sötétben bolyongás után Odüsszeusz a távolban megpillantotta Ithaka szigetét. Ha ugyan jól látta, mert a sziget körvonalai eltértek az emlékében őrzöttől.
A király erdeje eltűnt, a kopár domboldalon juhnyáj legelt, a kikötő viszont háromszor akkorának látszott, mint amikor elindult Trója felé. De mégis csak az ő királysága lesz ez, hiszen zászlója ott lobog Ithaka palotájának tornyán, s bizonnyal szeretett királynője, Penelopé is ott várja őt termeiben.
Odüsszeusz azonban nem volt hebehurgya, naiv álmodozó. Tudta, hogy húsz év nagy idő, sok minden történhetett, míg ő oda volt dicsőséget szerezni, Tróját hódítani. Úgy döntött, nem fedi fel rögtön kilétét, hanem álruhában megy ki a partra, körül nézni. Elrongyolódott tunikája helyett valami tisztességesebbet akart felvenni, hiszen Ithaka népe jómódú, tisztes emberekből áll, és még kitűnne közülük koldusgúnyájával. Hanem amikor közelebb értek a parthoz, azt látta, hogy a kikötőben nyüzsgő emberek jó része éppoly rongyos és elhasznált, mint ő, így aztán maradt a régi, sótolt kimart, foltozott öltözékében, s úgy indult a városba.
Büdös volt.
Az erdőn túli tímár műhelyek mára áthúzódtak a kopár dombokon, le egészen a tengerig. Fölöttük fafeldolgozó és hajóépítő telep zakatolt, rabszolgák húzták-vonták benne a hatalmas fűrészeket és gyalukat. A szigeteléshez kevert kátrány olajos füstje beterítette a környéket. A húsz éve még délben nyitó fogadók pedig a korai időpont ellenére már üzemeltek, oldaluknál koldusok ültek, várva szerencséjükre.
Mire Odüsszeusz felért a palotáig kétszer szólították le kifestett lányok, csodás földi örömöket kínálva neki szinte ingyen, kétszer megjósolták volna szerencséjét, kétszer égi örömöket kínáltak talizmánokkal, és legalább tizenkétszer jó befektetést százszoros haszonnal, feltéve, ha tud előre fizetni a részvételért.
Mivé lett Ithaka? Hová tűnt a békés város és hová Penelopé, a szeretett asszony?
- Penelopé a palotában él, nem jár ki, de minek is járna, mikor hozzá megy mindenki, aki akar valamit az élettől.
- Penelopé kérőkkel mulatja idejét, minden nap zene és mulatság, nem ér az rá kijönni és velünk foglalkozni.
- Szegény Penelopé elrejtőzött a zaklatói elől, akik birtokba vették az egész királyságot, s csak arra várnak, hogy őt is begyűjthessék kincseik közé.
- Penelopé üzleti zseni, városunk felvirágzása, az ipar fellendülése neki köszönhető.
- Penelopé megőrült, csak szövi a szőnyegét, mással nem törődik, s közben elvész Ithaka...
Odüsszeusz sírt. Dühét már a háborúban elvesztette, s most odalett a reménye is. Még a hajóra visszamenni is restellt. Mit mondjon embereinek, akiknek visszatértéig megtiltotta a partra szállást? Menjetek, találjátok meg új életeteket, mert a régi város elveszett? Esetleg induljunk tovább, alapítsunk új Ithakát?
Mégis bement a palotába. Látnia kellett Penelopét, az asszonyt, aki élete legsötétebb éjszakájában is világosság volt. A nagycsarnokban elbújt egy oszlop mögé, onnan nézte, mi történik.
Harci szekercéket állítottak fel a szolgák, hosszú sorban. Élük csillogott a fényben, fokukon áttűzött a nap. A trónuson pedig ott ült az asszony, mint egy istennő, szépen, mereven, ezüst hajjal.
-Aki Odüsszeusz íjával átlő a szekercék fokán, rezdületlenül, a cél közepébe, az lesz Ithaka királya!
Az íj! Az erős íj, a fortélyos íj, a szerelmi ajándék, amit a felajzás titkai nélkül senki teljesen meg nem feszíthet, s azzal egyenesen nem lőhet.
A kérők jöttek, próbálkoztak, elbuktak. Penelopé, a merev szobor, nézte őket.
Akkor Odüsszeusz kilépett az oszlop mögül. A királynő arcát nézte, hogy lássa, próbálkozzon-e.
Hosszú volt a terem, sok lépést megtett Odüsszeusz, mire Penelopé felfigyelt rá. A járásáról ismerte fel? Ki tudja. Belekapaszkodott a trónszék karfájába, előre dőlt, hogy jobban lásson, felemelkedett ültéből, majd lassan visszaereszkedett és lágyan hátra dőlt. Odüsszeusz látta, ahogy feldereng a mosoly az arcán, s megnyugodott. Felemelte kezét, s jelentkezett a próbára.
