Sípos (S) Gyula: Szeretetláng mesék - 7. történet
Hetedik történet, amiben hőseink egy furcsa faluba érkeznek, különös emberek közé
A két testvér békésen sétált az úton. Mezők Lilioma halkan dúdolt egy dalocskát, amit még anyukájától tanult kislány korában. Égi Sas mosolyogva hallgatta, közben szemeivel a messzeséget fürkészte. A távolban feltűnt két ember.
- Nézd csak húgom, ott jönnek ketten.
- Jaj de jó! Biztos egy faluhoz közeledünk. Ott majd megpihenhetünk és a ruháinkat is kimoshatjuk, mert eléggé elkoszolódtak már.
Bizakodva, de egyre tágabbra nyíló szemmel nézték a feléjük tartó párt. Volt is mit nézni rajtuk! A férfi fején hatalmas karimájú kalap volt mindenféle csüngőkkel, amik még a szeme előtt is himbálóztak. A kalap folyton lecsúszott a férfi orrára, állandóan igazgatnia kellett. A nő nem viselt semmit a fején, ellenben a haja feltupírozva meredt az égre, a lábán pedig olyan magas sarkú cipőt hordott, hogy csak a társába kapaszkodva tudott rendesen lépni benne.
- Nézd drágám, ezeket a szegény pórokat – mondta a nő, és kényeskedve a társa felé fordult -, egészen elállják az utat!
- Ne is törődj velük édesem – válaszolta a férfi -, nem érnek fel hozzánk!
A két testvér döbbenten nézte, ahogy azok ketten a fejüket feltartva kikerülik őket és büszkén tovalejtenek.
- Ez meg mi volt? – nézett utánuk értetlenkedve Égi Sas. Mire köszönhettem volna nekik…
- Lenéznek minket valamiért. Ki tudja, talán rosszabbul nézünk ki, mint ahogy eddig hittem – nézett végig Mezők Lilioma a ruhájukon -, tényleg itt az ideje egy alapos nagyjavításnak… De nézd csak, ott jön valaki, talán tőle kérdezősködhetünk.
Egy fiú közeledett. A nadrágja több helyen lyukas, az inge legalább egy számmal nagyobb a kelleténél, úgy lóg róla, mint egy madárijesztőről.
- Ó, te szegény, mi történt veled, hogy így kell járnod! Gyere csak, gyorsan megvarrom a nadrágodat!
- Bolond vagy? – kiáltott a fiú. – Hozzám ne érj! Ezt a nadrágot most vettem, ez a legdivatosabb, csak nem képzeled, hogy a kezedbe adom?
S jöttek az egyre furcsább öltözékeket viselő emberek. A fiút egy lány követte, akinek olyan rövid volt a pólója, hogy az egész dereka kilátszott. Fázott, de a kezében tartott kabátját semmi áron se vette volna fel. A következőnek a nadrágja feneke lógott a térdéig, de bokában így is rövid volt, egy lány meg úgy ki volt festve, mintha az összes színt magára akarná kenni… A két testvér egyre jobban csodálkozott. Miféle bolond helyre érkeztek ők?
Hamarosan beértek a faluba, annak is a főterére, ahol aztán csodálkozva nézték, mi történik épp. Középen egy talapzaton színes kettős szobor állt. Egy férfit és egy nőt ábrázolt, amint épp szorosan átkarolják egymást. A szobor előtt pedig ugyanazok élőben, tiritarka ruhákba öltözve. A férfin feszes piros nadrág, buggyos fehér ing kék mellénnyel, derekán széles öv mindenféle csecsebecsével kirakva, fején pedig tollas kalap. A nőn a szivárvány minden színében pompázó ruha, hatalmas uszállyal, amit négyen hordoztak mögötte. Körülöttük pedig úgy mutogatták magukat az emberek, mintha ez lenne a legfontosabb dolog a világon.
- Milyen csinos kis fülbevalód van – mondta épp kényeskedve a szivárványos nő az egyik férfinak, aki ott tolongott előtte. A megszólított boldogan elmosolyodott, kihúzta magát és körülnézett, hogy mindenki hallotta-e, ahogy megdicsérték. Aztán meghajtotta magát és hízelegve mondta:
- Kegyedékhez képest eltörpülök, de igyekszem, igyekszem! Hiszen önök olyanok, mint akikről hallunk, a testvérpár, akik a fenevadakkal harcolnak!
- Így is van – kacarászott az asszony -, olyanok vagyunk, talán mi vagyunk azok, talán nem – s sokat sejtetően kacsintott egyet -, de erről nem beszélhetünk, ez titok! Majd meglátjátok még, milyen csodákat teszünk! De most mennünk kell, mert esteledik. Ti csak iparkodjatok, csinosodjatok! És ne feledjétek el minden nap lemosni a szobrunkat! Ez nagyon fontos! – Azzal még jobban belekarolt férfi társába és elsétáltak. Távozásuk után a többiek is szétoszoltak. A két testvért, ha észre is vették, lenézően kikerülték őket. Hamarosan egyedül maradtak a közeledő éjszakában.
- Ez nagyon furcsa volt – mondta Égi Sas. – Mintha ezek az emberek megbolondultak volna. Miért viselkedtek így?
- És miért bántak így velünk és saját magukkal is? – tette hozzá Mezők Lilioma. – Hiszen a ruháik kényelmetlenek és célszerűtlenek, akkor meg miért hordják ezeket?
- Lehetséges, hogy itt tanyázik az egyik fenevad és az veszi el az eszüket – töprengett a fiú. – Nézzük csak meg közelebbről azokat a szobrokat!
Gyertyát gyújtottak, s annak fényénél vizsgálódtak. Hamarosan észrevették, hogy a talapzat tetején valami írás is van, csak a páros szobor lábfejei jórészt eltakarják. Az elején mintha egy nagy H betű lenne, közben egy ú betű látszana, a végén meg talán egy g betű? Lehet, hogy ez az egyik cövek, amit furfangosan úgy rejtettek el, hogy mindenki lássa, de senki se tudja, hogy mi az?
- Emeljük le óvatosan a szobrokat – súgta Égi Sas.
Mondani könnyű volt, de megtenni annál nehezebb! A szobrokat jól oda ragasztották a talapzathoz. Először a bicskájukkal ki kellett kapargatni a ragasztó egy részét, s csak amikor ez megtörtént, akkor tudták közös erővel leemelni róla a kettős szobrot. Ebben a pillanatban nagy kondulás hallatszott, mint egy vészjelzés. A házak közül pedig már elő is rontottak a szobor élő másai, most is egymásba kapaszkodva, dühödten kiabálva, karjukat lengetve. Látta a két testvér, hogy nem sok idejük maradt a cselekvésre. Hirtelen megragadták a szobrot, és mint egy hatalmas bunkóval, nagy lendülettel, alulról felfelé oldalba csapták vele a cöveket, de olyan ügyesen, hogy az kirepült a földből. Repült bizony, s visítva repült vele a fenevad is! Mert nem két ember volt az, nem egy összekapaszkodott férfi és nő, hanem a fenevad, ami így álcázta magát.
Ahogy eloszlott a szörnyeteg füstje, a testvérek megnézték, mi van a cövekre írva. Jól sejtették, a Hiúság szó volt rávésve a tetejére.
- Édes testvérem, Égi Sas, azt tanácsolom, menjünk el innen. Most le fog hullni az emberek szeméről a hályog és meglátják, valójában hogy néznek ki, és arra is rádöbbennek, hogyan viselkedtek egymással. Ne előttünk kelljen szégyenkezniük…
A fiú egyetértett testvére okos és megértő tanácsával, így még az éj leple alatt tovább indultak az úton, az utolsó fenevad megkeresésére és legyőzésére.
A könyv már a nyomdában van, májusbanl reményeink szerint már kapható lesz a könyvesboltokban, illetve az elérhetőségeinket...
