Sípos (S) Gyula: Szeretetláng mesék - 5. történet
Ötödik történet, amelyben hőseinket vendégül látják, de ami csapdának bizonyul
Égi Sas és Mezők Lilioma fáradtan bandukolt a pusztaságon át. Igaz, hogy nem volt az már pusztaság! Az éltető Nap melegebben sütött rájuk, s a fényben itt is, ott is zöld hajtások bújtak ki a földből. Éledezett a természet, hiszen hőseink már három fenevadat legyőztek, így enyhült a gonosz sárkány szorítása a világon.
Ahogy mentek, mendegéltek, hangos kurjongatás ütötte meg a fülüket. Megszaporázták lépteiket, s lám, egy nyitott sátor áll a mezőn, benne hatalmas asztal, megterítve minden földi jóval, étellel, itallal. Az asztal körül ülők pedig vidáman falatoznak, énekelnek, tapsolnak, dicsérgetik az enni- és innivalót, s főleg vendéglátójukat, egy nagypocakú, piros képű embert. Ahogy meglátták a fiút és a lányt, már integettek is nekik:
- Gyertek csak, gyertek, ünnepeljetek velünk!
Jól esett a két testvérnek az invitálás, hiszen mi tagadás, fáradtak és éhesek voltak mindketten. Illendően megköszönték a szíves invitálást és letelepedtek az asztalhoz.
- Engedjenek meg egy kérdést – szólt Égi Sas -, mit ünnepeltek ilyen vidáman ennél a terülj-terülj asztalkámnál?
- Nézz csak körül – válaszolta nagyhasú vendéglátójuk -, s akkor látod, hogyan kel életre körülöttünk minden! Bizony mondom neked, valami hősök járhatják a világot, akik hadakoznak a sárkány fenevadjai ellen, s úgy tűnik, győzelemről győzelemre haladnak! Hej, ha találkoznánk velük, őket ünnepelnénk csak igazán!
Egymásra nézett Égi Sas és Mezők Lilioma, de nem szóltak semmit, nehogy dicsekvésnek tűnjön beszédük. Inkább csak bólogattak: igen, valóban így lehet, van miért örülnünk!
Így történt, hogy a testvérpár ott maradt a többiekkel. Vendéglátójuk sátrat is kerített nekik, ahol éjjel lepihenhetnek. Másnap azonban, amikor indultak volna tovább, marasztalták őket, és újra asztalhoz ültették a többiekkel együtt. Ettek, ittak, beszélgettek, játszottak, s amikor rájuk esteledett, ismét teli hassal feküdtek le aludni. Harmadnap minden ugyanígy történt, éjszaka azonban megváltozott minden.
Mezők Lilioma békésen aludt sátrukban, amikor egy kis kéz és vékony hangocska félénken költögetni kezdte:
- Kisasszony, kisasszony, ébredjen!
Egy lesoványodott, vékony kislány volt az, egyszerű, kopott szürke ruhában, gubancos hajjal és maszatos, sírós arccal. Mezők Lilioma felébredt. Ahogy meglátta ki keltette fel, megszánta a kislányt. Magához ölelte, úgy kérdezte:
- Lelkem, galambocskám, mi a baj? Miért sírsz és miért vagy ilyen vékony, amikor itt minden tele van étellel, itallal?
- Jaj, kisasszony, abból mi nem kapunk egy falatot se! Ott élünk, hátul, amerre nem látni el, földbe vájt lyukakban. A ti vendéglátótok, ez a gonosz ember pedig ostorral hajt minket minden nap munkába! Amit termelünk, azt ő falja fel mind, mi pedig csak nyeljük az éhkoppot! Hanem ti messziről jöttetek, sok mindenről hallottatok. Igaz, hogy valami hősök járják a világot, és legyőzik a fenevadakat? Mert mi már csak bennünk reménykedünk, hogy talán bennünket is meg tudnak szabadítani a nyomorúságunkból. Ha tovább mentek és találkoztok velük, szóljatok egy jó szót az érdekünkben!
Mezők Lilioma könnyes szemmel hallgatta a kislány vallomását. Elszomorodott a kislány sorsán, s hogy így elfelejtkeztek saját küldetésükről. Magához ölelte a lányt és addig simogatta a haját, míg az álomba szenderült. Akkor csendesen felkelt és átment Égi Sashoz, hogy elmondja neki mindazt, amit megtudott.
- Édes húgom, Mezők Lilioma – sóhajtott fel Égi Sas -, hogyan lehettünk ilyen süketek és vakok! Ha ez a kislány nem beszél veled, talán itt ragadunk az eszem-iszomban örökre! De most aztán gyorsan keljünk fel és kutassuk ki, mi az igazság!
Így történt, hogy kilopóztak az éj sötétjébe, kideríteni az igazságot. Odaértek a nagy vendéglátó sátorhoz, s csak most tűnt fel nekik, hogy a lakoma asztal nem is asztal négy lábbal, hanem egy facsonk, mélyen a földbe ágyazódva.
- Nem ismerős ez neked? – suttogta a fiú lánytestvérének, ő pedig rábólintott. De bizony, nagyon is ismerős!
Óvatosan letisztították az egyik sarkát, s ahogy felhajtották a terítőt, már látszott, hogy valami írás van alatta, az első betűje egy nagy F betű. - A nagy sárkány sátorcöveke lesz ez – mondták -, ezt kell kirántani a földből! Két oldalról közrefogták, húzták, emelték – de a cövek nem mozdult. Akkor fogták, ami a kezük ügyébe került, kést, kanalat, tányért, s azzal vájták a földet a cövek körül, sebesen, ahogy csak tudták. Ha egy kés elgörbült, tányér eltörött, már nyúltak is a másikért, s ástak tovább sebesen. Szemük, szájuk tele ment porral, hajuk ragadt a rátapadt földtől, de egy pillanatra se adták fel a munkát. Hajnalodott, mire embermély árkot vájtak a cövek körül. Akkor újra próbát tettek. Sietniük kellett, hogy még azelőtt végezzenek, mielőtt a mulatozók felébrednek! Ismét átölelték a fát és húzták, vonták – de hiába, nem mozdult.
- Puhítsuk fel a földet! – jutott eszébe hirtelen Mezők Liliomának. Kapták az asztalon lévő kancsókat, s ami azokban volt, víz, bor, mind a cövek köré öntötték! Végül már tocsogtak és csúszkáltak a sárban. Hirtelen félelmetes kiáltás süvített feléjük:
- Mit csináltok ti ott? – A nagyhasú gazda rohant feléjük, de most nem az ételtől, hanem a méregtől volt vörös az arca. Látta a két testvér, hogy nincs több esélyük, most, vagy soha! Megragadták a cöveket, s egy hatalmas rántással kiemelték a helyéről, majd ugyanazzal a lendülettel kihajították a gödörből.
A Fenevad rémülten ordított. Lefoszlott az álca a gazdáról s Falánkság, mert ez volt a gonosz neve, egy nagy pukkanással füstfelhővé vált, s elmenekült. Égi Sas és Mezők Lilioma pedig még napokig ott maradt a nagy zajra előrohanó emberek között. A földbe vájt lyukak helyére házakat építettek, a raktárakban felhalmozott ételt igazságosan szétosztották, s csak akkor indultak tovább, amikor látták, hogy egy szép kis falu alakul a gonoszság helyén, ahol az emberek békében tudnak együtt élni.
Kedves Mindenki! Terveink szerint tavasz végére, nyárra jelentetnénk meg a Szeretetláng meséket egy kötetben. Ez sajnos elég drága mulatság, ezért örömmel veszünk minden támogatást! A segítők nevét megjelentetjük a könyvben és természetesen ajándék könyvet is kapnak. Támogatást lehet küldeni az alapítványunk számlaszámára (Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány számlaszáma:10700268-04975106-51100005), vagy az én címemre (Sipos Gyula, 2045 Törökbálint, Templom u. 13.) Hálás köszönettel: Sipos Gyula
