Rövid vármegyei rangjegyzet
Erőst gondolkodám azon, vármegyénkben milyen címmel illethetném nemzetségem? Apai nagyszülém keresztlevelébe - igaz keresztény katolikus emberek lévén, akik élték a nyolc boldogság lukácsi változatát, miszerint boldogok a szegények -, az van béírva, hogy földmunkás, éltek pedig az Óbög nevű Tisza-menti faluban, ami ma már nem létezend, hacsak nem összeolvadva Tiszakécskével.
Anyai ágról dédszülém a Bíró nevet viselte, ámbár csak azon néhány galamb fölött bíráskodhatott, amik a kis udvaruk galambdúcában lakott. Nagyanyám aki már a Bartha névre hallgatott, bolti eladó, háborúból hazatért nagyapám pedig vasutas volt arra a néhány évre, ami még megmaradt neki. Akkoriban a nemességet párttagkönyvvel osztogatták, de ők ezt is elügyetlenkedték, ez se lett nekik.
Édesanyám első generációs értelmiségivé lett volna az átkosban, mint mérlegképes könyvelő, ha meg nem halt volna fiatalon, rákban. Apám után meg Siposok vagyunk, ám ha valaki megnézi a nemesi névtárakat, akkor abban azt láthatja, hogy ott annyi Sipos van, mint a veszekedett fene, de a mi tájékunkról egy se került bele.
Tán még a házasságommal szerezhettem volna valami nemesi előnevet, de se a Sipos-Kovács, se a Kovács-Sipos nem egy grófi hangzás, ezt be kell látnunk. (Ráadásul ács és szakácsnő felmenőkkel, ami bibliai mércével nézve éppeg jó lenne, de kutyabőrhöz kevés.)
Bé kell látnom, egyelőre csak a "hallja-e kend" megszólításra vagyok érdemes, no de még nem itt a vég! Talán vitézkedni kezdek (Vitéz Sipos - azért ez se tökéletes hangzású), vagy hirtelen alispánságot jelentek ki magamnak a betűvetéssy és gyerekterelgetéssy főosztály valamelyik kis hátsó sarkában. Ki tudja, mi mindenből lesz itt még cserebogár?
(Sipos Gyula)
