Gyufa; Baseball; Szappan
(Gyufa)
Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni, hogy melegedjenek az emberek… ugyanakkor egy kis gyufa is nagy tüzet tud gyújtani… de mi lesz, ha leég az erdő?
Érzem magamban az erőt, de képes vagyok-e rá? Darabjaimra vagyok esve - egyáltalán használható vagyok még valamire? Csak el ne sírjam magam az önsajnálattól - a nedves gyufa nem jó semmire, csak hogy tűzbe vessék.
Vajon ki lehet-e oltani a szeretet tüzével a gyűlölet tüzét?
Úgy érzem, annyi tűz van bennem, de hol van, aki lángra lobbantana?
A hatalmas szerelemnek megemésztő tüze bánt - elég a lángoló szerelem? Elégek?
Tényleg van Isten, és tényleg azt akarja, hogy porrá és hamuvá égjek? Ha igen, és nem teszem, az elég égő. De ha még sincs?
Égek a vágytól, de nem gyulladok meg, hiába perzsel a láng – hol a tűz csiholója?
(Baseball)
Lássuk be, nem egyszerű a mi életünk, a baseball ütők élete sem. Bármilyen szelíd legyen is a természetünk, még ha a legbékésebb fából faragtak is, akkor is erőszakosnak hiszik természetünket. A labdák állandóan panaszkodnak, hogy túl erős volt az ütés, itt is fáj, ott is fáj, de tehetünk mi erről? Hiszen nekünk ez a dolguk! Arról nem is beszélve, hogy labdák ide-oda repkednek, hozzák-viszik őket, az érdeklődés középpontjában vannak, aláírásokat gyűjtenek rájuk, ezzel szemben mi? Minket csak használnak, aztán félre löknek, földre dobnak, hogy súlyosabbat ne mondjak. Jó esetben visszakerülnünk egy szekrény mélyére, de ha megrepedünk, megkopunk – öregszünk, mint mindenki más -, tűzre vetnek minket. Hallottunk már rendőrségi fogdában, bizonyíték raktárban sorvadó sorstársakról is! Ártatlanul belekeveredtek valami verekedésbe, aztán örökre ott ragadtak. Ráadásul – említsük meg ezt is ebben a divatoló majomvilágban -, mi kopaszok vagyunk. Egykor büszkék lehettünk finomra polírozott, gömbölyű kuglifejünkre – de ma? Amikor mindenki a hajával büszkélkedik, amit vághat, festhet, húzhat, nyúzhat, trimmelhet és tupírozhat? Kétségbeejtő helyzetünket kihasználva pedig megjelentek a sarlatánok, szélhámosok és bajkeverők is, akik azzal bolondítják szegény testvéreinket, hogy ők majd hajat varázsolnak a fejünkre. De én megmondom, hogy ez lehetetlenség! Tudom, mert kipróbáltam…
(Szappan)
Ezt a megvallást minden szappannal megtanítják – mosószappan vagy pipere soap, szilárd vagy folyékony, színes vagy színtelen, egyre megy - még gyermekkorukban: Szappan vagyok. Arra születtem, hogy tisztábbá tegyem a világot. Tudom, hogy a kosz mindig újratermelődik, de nem csüggedek, nem adom fel, mert tudom, végül győzni fogunk. Nem az a dolgom, hogy én tiszta és jóillatú legyek, hanem hogy a világot azzá tegyem. Tudom, hogy közben megsérülök, elkopok és magam is koszossá válok, de hiszem, hogy a víz fürdője megtisztít és képessé tesz arra, hogy tovább harcoljak célomért. Így leszek hasznára a világak. Nekem kisebbednem kell, hogy a tisztaság növekedjék, és minél kisebb vagyok, az annál nagyobb körülöttem. Végül sorsom utolér, elkopok, talán eltűnök hirtelen, de célomat betöltöttem, életem nem volt haszontalan hányódás egy raktár elfeledett poklában, hanem a remény és megújulás valósága. Jó kezekben vagyok.
(Rajz: ifj. Sipos Gyula, szöveg: Sípos (S) Gyula Facebook: Napi firka, #napifirka )
