Sípos (S) Gyula: Még mindig a szavak
A többiek odébb sodródtak, vidám beszélgetésbe merülve. Észre sem vették, hogy már nincs köztük. Szókratész hiánya persze feltűnt volna nekik, ha még élne szegény. Szókratész mindenkivel megtalálta a hangot, bárkivel szóba állt és néhány perc múlva már úgy beszélgettek, mintha évek óta ismernék egymást. De ő nem ilyen volt. Benne volt valami gátlásosság, feszélyezettség – pedig magában milyen jó párbeszédeket tudott megfogalmazni! Olyankor mindig megtalálta a megfelelő szavakat és győzött minden vitában.
Hirtelen hűvösre fordult az idő. Felnézett. Felhő nem látszott, de beborult az ég alja és feltámadt a szél is. „Esni fog. Ha tudtam volna, takarót is hoztam volna – gondolta kesernyésen -, de ez is csak utólag jut eszembe…”
A domboldalban egy kis barlang látszott, többen oda húzódtak be a vihar elől. Néhányan már tüzet raktak, azt állták körül fázósan. Oda sietett ő is, de nem állt be közéjük. Leguggolt a barlang falához, onnan nézte a sziklákon táncoló árnyékokat.
„Milyen tünékeny minden. Szókratész volt a legnagyobb ember, s ő sincs többé. Szavai talán visszhangot vetnek néhány szívben, de ki tudja, meddig? Minden szó csak egy tünemény, talán egész életünk csak visszhang, árnyék a falon – de mi az a fal, amin látszunk és játszunk, élünk és beszélünk, mi a valóság?
Mi volt Szókratész daimónja, akit emlegetett, akire hallgatott, aki sugallatokat adott neki? A saját lelke? Vagy talán tényleg létezik egy másik világ, ahol minden azonos önmagával, a fogalom alakja a jelentésével? Az Ideák világa?”
Megborzongott.
Ekkor gondolt először arra, hogy írnia kell. Szókratész semmit sem jegyzett le, de neki az a kötelessége, hogy szavakkal körülfonja, megragadja az egyetlen Szót, az Ideát, hangonként, betűnként rögzítve, mozdíthatatlanul belevésve a változékony világba minden szót, párbeszédekben megragadni a megragadhatatlant, áthatolhatatlan falat építve a kifejezésekből egészen addig, míg foglyul nem ejti a Szót.
„Szókratésznek nem sikerült felépíteni ezt a falat. Talán ezért mondta, hogy csak azt tudja, hogy nem tud semmit. Talán ezért történt hogy eddig neki is csak a gondolataiban sikerült meggyőzően érvelni - hiszen az Idea az elméjében ott van, de amikor kimondaná, szavakká hullik szét…”
Platón a sarokban guggolva, a falon táncoló árnyékokat nézve magában fogalmazni kezdte az első dialógusát...
