Siposné Pozderka Katalin: Emlékezem
Alkony pírban
Lassan leszáll a csend,
halkan megül kinn és idebenn.
Finoman, lágyan fölém hajol,
tiszta szívvel át- és átkarol,
hogy ne fájjon, ne égjen,
mi meg - megrebben szívemen.
Emlékezem, hogy voltak életek
szerető és szeretett emberek.
Bár mindenkinek más adatott,
szerették a boldog-boldogtalan napot,
a szomorú és szép pillanatot
mit sorsuk időnként rájuk rakott,
a múltat, a holnapot.
Tudták jól, minek útja beért
hallván az új teremtő zenét,
hogy a véges is végtelen.
Az elkorhadt fából
új mag terem, de benne
örökre megmarad
amiből a friss , az új fakad.
Rátok mosolygok
mert emlékezem,
belülről csendben könnyezem. -
Ha nehéznek érzem a pillanatot ,
erőt ad, hogy Veletek vagyok
Gyertya lángja csendesen lobog,
miközben szeretettel Rátok gondolok.
