Sípos (S) Gyula: Szavak (novella)
Tíz óra is elmúlt, mire a lányt elengedték otthonról. A játszótéren nem volt senki. A hinták kicsit ingtak, nemrég még ülhetett bennük valaki. A garázssor felé ment, hátha ott talál valakit, de csalódnia kellett. A focipálya felől hangokat hallott, arra indult.
A fiú a pálya szélénél ült. A lány leguggolt mellé. Nem akarta összekoszolni a ruháját. Csendben nézték a meccset.
-Én már anyám méhétől fogva nőkkel vagyok körülvéve – mondta a fiú. Tetszett neki ez a mondat, olyan jó felnőttes volt, már régóta gyakorolta magában, és várta az alkalmat, amikor kimondhatja.
A lány úgy tett, mintha értené. Semmiképp se kérdezhette meg, mit jelent az, hogy „anyám méhétől fogva”, nehogy dedósnak látszódjék.
-Érted, már ott is nővel voltam, mert Andi is ott volt – és a karjaival nagy félkört rajzolt a hasa elé – anyu hasában.
A lány mindent értően bólintott. „Szóval a méh a hasat jelenti. Az anyja pocakjában voltak együtt az ikertestvérével.” Nem nézett fel, a csontos térdén lévő vart piszkálgatta a körmével és azon gondolkodott, mit kellene erre válaszolnia.
A fiú csalódott volt, ennél jobb reakcióra számított, de nem mutatta. Az indiánok még a kínzásokat is rezzenetlen arccal tűrik, ő pedig indián volt. És focista. Újra a salakos pálya felé fordult, ahol a nagyok rúgták a labdát. Megpróbálkozhatna beállni közéjük, hátha beengednék, mint a múltkor. Igaz, akkor ketten voltak, mindkét csapatba jutott egy-egy. Vagy elmehetne az iskolához, ott be lehet mászni a kerítésen át a sportudvarra, a betonpályán mindig vannak néhányan, szerencsét próbálhatna. Vagy a gátoldalban, ahol elég néhány botot leszúrni kapunak és máris lehet játszani. Ha neki is lenne labdája…
-Te hülye buzi! – kiáltott fel az egyik focista. – Teljesen letapostad a sarkamat!
A lány felkapta a fejét. „Te hülye buzi.” Nem tudta pontosan, mit jelent, de a hangsúlyból, ahogy a nagyfiú mondta, tudta, hogy csúnya szó. „Te hülye buzi.” Néhányszor elismételte magában, hogy megjegyezze. „Buzi.”
Lopva a fiúra nézett. Megkérdezhetné tőle, hogy mit jelent az, hogy buzi, de nem akarta elárulni magát. Még emlékezett a múltkori szégyenére. Együtt voltak a fiúkkal, és az egyikük a hüvelyk- és mutatóujjából kört formált, a másik mutatóujját pedig ki-be mozgatta benne. Olyan idétlenül vihogtak, hogy rögtön tudta, ez csúnya dolog. El is fintorodott: „Fúj!” „Nem is tudod, mit jelent!” „De igenis tudom!” „Na, mit jelent?” Kicsit elbizonytalanodott, aztán dacosan kivágta: „Hogy csókolóznak!”
Nagyon rossz volt, ahogy kinevették, majdnem elfutott. Csak azért nem ment el, mert tudni akarta, mit jelent, amit mutattak, de nem árulták el neki, még akkor se, amikor azzal akarta kipiszkálni belőlük a választ, hogy ők se tudják, meg nem is jelent semmit.
-Korner! – kiáltotta az egyik focista. A lány tudta, az szögletet jelent. Persze a fiúk ezen is veszekedtek, mert a focisták mindig veszekednek. Csak tudná, akkor miért játszanak.
-Nem megyünk el valahová? – kérdezte a fiút.
A fiú ránézett. Amikor látta jönni felé, még örült. Kicsit remélte is, hogy találkozni fognak. Volt benne valami furcsa érzés, feszültség, amikor vele volt. Szerette volna, ha a lány látja, amikor gólt rúg. Vagy ha megmenthetné valahogy, mint az indiánok.
-Várjunk még egy kicsit. – A focipálya felé intett a fejével. – Hátha…
A lány a focistákat nézte, és unatkozott. Ennél az is jobb lett volna, ha otthon marad. De azt sem akarta, hogy anyja azt higgye nincs barátja, vagy unatkozik. Nyár van, játszani kell!
Nagyot sóhajtott. – Én megyek -, mondta a fiúnak. Felállt, lesimította a szoknyáját, és elindult vissza a játszótér felé.
A fiú nézte. – Andiék a piac felé mentek! – kiáltott utána. - Később talán én is utánuk megyek.
A lány megrántotta a vállát. – Jó. – mondta, aztán elindult az ellenkező irányba. Majd a garázsoknál megfordul, ahol a fiú már nem látja, és kiszalad a piachoz. Ő is felül a pad tetejére a többiekhez. Esetleg megkérdezi Andit, hogy tudja-e a testvére azzal dicsekszik, hogy együtt voltak anyjuk méhében…
